Szakértői blog

Bejegyzések munkaügy címkével

Nálatok minden cégnek van ügyvezetője?

Fura kérdés, igaz? Hiszen a hatályos törvény szerint minden cégnek kell, hogy legyen ügyvezetője. Az ügyvezetők körül kialakult járulékváltozás azonban sok cégnél nagyobb meglepetést okozott, mint azt gondoltuk. Kiderült, hogy a korábbi ügyvezetői státusza lejárt, és azóta nem gondoskodtak „utánpótlásról”. Azonnal cselekedni kellett.
Bővebb információ >

Tanácsadási utalvány adómentesen?

Több utalványforgalmazó cég kifejlesztette a tanácsadási utalványát, melyet – állításuk szerint – adómentesen adhat a munkáltató. Igaz ez? Vajon milyen feltételei vannak az adómentességnek?

Bővebb információ >

Szabadság pénzbeli megváltása

Sokszor kérdezik ügyfeleink, hogy a munkavállalók "bennragadt" szabadságát meg lehet-e váltani. Erre csak a munkaviszony megszűnésekor van lehetőség, az időarányosan járó, ki nem vett részre. A Munka Törvénykönyvének idén augusztus 1-én hatályba lépett módosítása még egy esetben ad rá lehetőséget.
Bővebb információ >

Üzleti ajándék

A kisvállalkozásoknál az üzleti ajándékozás előnyeit már 2010-ben kihasználhattuk. A személyi jövedelemadóban mentes az adó alól, viszont a társasági adó alapját meg kell emelni. 2011-re bevezetésre került egy változás, ami az üzleti ajándék értékét korlátozza.
Bővebb információ >

Vállalkozók járulékalapja 2011-ben

Az már nem újdonság, hogy a tevékenységre jellemző kereset szabályát 2011-től hatályon kívül helyezték. Viszont a vállalkozóknál is bevezették a „szakmai minimálbér” fogalmát. Most mégsem azzal szeretnék foglalkozni, hogy kinek kell a magasabb összeg után fizetni, és kinek nem. Nézzük meg inkább azt, ha nincs tényleges jövedelem, akkor mi a járulék alapja.
Bővebb információ >

Mi mennyi 2011-ben?

Az új év mindig változásokat hoz az adózással, juttatásokkal összefüggő értékekben, százalékokban. Tavaly is ezzel kezdtük az évet, most is találtunk egy összefoglalót arról, hogy mi mennyi 2011-ben.
Bővebb információ >

Ezeket se felejtsd el az április 20-i határidővel kapcsolatban!

Te is várod már, hogy ezt a határidőt is magad mögött tudhasd? Könyvelők életében ez az egyik legkeményebb időszak - hónapzárás, negyedévzárás, a nyenyi bevallások kellős közepén és a beszámolók készítésének folyamatában… Nem könnyű! Azért, hogy ne felejts el semmit a 20-i határidőhöz kapcsolódóan, szeretném két dologra felhívni a figyelmedet.
Bővebb információ >