Köszönetnyilvánítás

  |   írta: Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna   |  

Elsősorban Nektek, résztvevőknek köszönjük, hogy ilyen sokan eljöttetek!
Kíváncsiak is vagyunk a véleményetekre, milyennek találtátok a konferenciát.


November 30-án, szerdán lezajlott a „Felkészülés a 2012-es adóévre” című Adónavigátor Konferencia. Sokan voltunk, elfáradtunk, néhány adóváltozáson bosszankodtunk és olykor nevettünk…

Köszönjük...


- a Lurdy Konferenciaközpontnak, hogy helyet biztosított a rendezvénynek!
- az A.Vision Rendezvénytechnika dolgozóinak a kifogástalan hangosítást, világítást és vetítést! A fiúk hajnalban kezdték építeni a technikát, hogy nyitásra minden klappoljon!
- az Önadózó szerkesztőségének, hogy meglepetésekkel készültek a résztvevők számára!

A konferencia arculatát és kiadványait a Kreatív Vonalak tervezte.

A Printingó gyorsnyomda hétvégén is dolgozott, hogy az elfogadott törvényből készült előadásvázlatot munkafüzetként a résztvevők kezébe adhassuk a regisztrációnál.

Köszönjük a Budapesti Gazdasági Főiskola hallgatóinak, hogy segítségükkel fennakadás nélkül tudtuk lebonyolítani a rendezvényt!

A VideoKommandó jóvoltából hamarosan néhány részletet is láthatsz a konferenciából az Adónavigátor youtube oldalán.
Néhány fotó a rendzvényről

dsc_1861.jpgdsc_1873.jpg

dsc_1724.jpgdsc_1734.jpg

dsc_1983.jpgdsc_2012.jpg

Még több kép itt>>

Az előadás hangfelvételéből – a korábbi évekhez hasonlóan – CD csomag készül, amit hamarosan megrendelhetsz itt az Adónavigátoron.



A bejegyzés címkéi

konferencia beszámolók


Hozzászólások

Marcsi  -  

Kedves Zsuzsi és Zoli !

Egy nagyon hasznos és tartalmas előadáson vettem részt most is mint mindég. Köszönjük Zsuzsi, hogy vagy nekünk és évről évre segíted a munkánkat, mindég felkészülten állsz a nagyközönség elé és a tudásod legjavát próbálod velünk megosztani.
Kellemes Ünnepeket és BÉKÉS BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNOK NEKTEK

Márta  -  

Kedves Zsuzsi,

Személyesen nem tudtam részt venni az előadáson, de már nagyon vártam, hogy a cd-k megrendelhetőek legyenek. Évek óta ezekkel kezdem a felkészülést a következő évre.
Biztos vagyok benne,hogy úgy mint korábban, most sem fogok csalódni.

Köszönöm a segítséget, amit nyújtasz.

Szép napot!
Márta

Györgyi  -  

Kedves Zsuzsi!

Sajnos lemaradtam az előadásról, remélem jővőre tudok menni.
Segítséget szeretnék kérni.
Svájci term.személynek kellene megbízást számfejtenem.Számlát nem tud adni. A levont járulékok és a szja érdekelne. Gondolom a munkáltatót terhelő adó és járulék az ugyanaz , mint ha belföldinek adnék megbízást.
Köszönöm a segítséget.
Györgyi

Kati  -  

Drága Zsuzsi és Zoli!
Nem ismétlem az előttem szólókat, mert én is ugyanazt a szépet és jót mondhatnám.Azt hiszem, hogy az bizonyság arra, hogy a kezdetektől folyamatosan részt veszek a rendezvényeiteken.Nagyon köszönök Nektek mindent, és kívánok csillogó gyermekszemektől áldott, szép karácsonyi ünnepeket, és kicsi pihenést.
Sok szeretettel:Kati

Zsuzsi  -  

Kedves Zsuzsi és Zoli!

Nekem nagyon tetszett az előadás, le a kalappal Zsuzsi elött , hogy így bírta a tempót.Sok hasznos információval lettem
gazdagabb, és előadás közben sokat jegyzeteltem amit később bármikor elő vehetek.

Köszönöm szépen.
Gittlárné Zsuzsi.

Gyöngyi  -  

Kedves Zsuzsi és Zoli !

Nagyon szépen kérlek benneteket, ne figyeljetek a néhány "kényelmetlenségre"utaló mondatra. Inkább a sok szeretetet sugárzó írást nézegessétek. Én már 2009-től csak hozzátok járok előadásokra. Zsuzsi tudása hatalmas, és az előadások után én is okosabbnak érzem magam. Ha lehetne én nem csak a reklámanyagokat, hanem Zsuzsit is hazavinném.
Remélem még sok előadáson részt vehetek Nálatok.

Köszönettel Gyöngyi

Láng Klára  -  

Most voltam először Adónavigátor előadáson.
Nagyon jó színvonalú volt az előadás és nagyon nagy anyagot sikerült gyorsan hatékonyan átadni. Egyedül a kényelmetlenség volt szembetűnő más konferenciákhoz viszonyítva (pl. ölben írás).
Köszönet a hasznos információkért.

Antalné Magdi  -  

Kedves Zsuzsi és Zoli

Mint mindig szakmailag kitűnő, naprakész előadást halottunk.
Ilyen tökéletes felkészültségű előadást, minden adónemre vonatkozólag , egy nap alatt sehol nem kapunk.
A kiadványokat is megvásároltam. Sokat segitenek a munkámban.

Köszönettel Magdi

Emi  -  

Kedves Zsuzsi
Köszönöm az előadást és a reklámokat,mert ezért lett az
enyém pár jó dolog amit ott lehetett kapni/pl Kisokos/
Ha nem mondod nem tudok róla mert máshova siettem volna el
a szünetben.
Ne törödj a kákán csomót keresőkkel ők mindig találnak
valami kivetni valót.És kérem továbbra az iméleket is


köszönettel és üdvözlettel P.Emi

Fazekasné Andi  -  

Kedves Zsuzsi és Zoli!
Évek óta járok már csak az általatok szervezett előadásokra,és nem hiába..Minden alkalommal egy maximális profizmusú,szakmailag magas színvonalú előadáson vehetek részt,mint ahogy most szerdán is.
Nem vagyok a szavak embere,de hálás köszönet nektek mindenért!!!
További eredményes munkát kívánok nektek!
Üdv.: Andi

Ágnes  -  

Kedves Zsuzsi és Zoli!
Mint mindig, most is tökéletesen elégedett voltam mindennel!
Nem szeretem a fanyalgókat! Ilyenek mindig vannak, csak azt nem tudom, hogy képzelik az információ áramlást, ha az e-mail sem, a szó sem felel meg?
Nekem igen is szükségem van arra a "sok" információra, tájé-koztatóra amit Tőletek kapunk.
Legfőképpen a közvetlenségetekre van szükségem: úgy érzem ilyenkor, barátok közt így természetes.
Minden könyvet megvettem már amit írtál Zsuzsi, és minde-gyik nagy segítséget jelent a munkámban. Az ára sokkal alacsonyabb , mint az előadó terem előtti "idegen" könyvfor-galmazónál kapható könyvek.
Zoli a Te "háttér-munkád" nélkül nem lehetne olyan minden konferencia, amiben a sok munka ellenére is örömünket lel-jük. Neked is köszönjük!
Most is hoztam olyan kolléganőt aki először jött, és ő is mindennel nagyon elégedett volt.
Már sajnálja, hogy miért nem a 2010.májusában közölt "reklá-mozásotokra" jelentkezett, mert anyagilag is jobban járt volna, és a szeptemberi előadáson is résztvehetett volna.
Mi akik baranyából jóttünk úgy éreztük, hogy ilyen előadást (ennyire naprakész és tökéletes felkészültségűt) sehol nem kapunk.
Sajnálom azokat akik semmi másra nem tudnak figyelni csak arra, hogy miben kereshetnének hibát.
Én nagyon hálás vagyok Neked Zsuzsi minden újításodért: pl.
a mostani füzetünkben, hogy minden ablakban leközölted a té-mához kapcsolódó jogszabály helyet. Ez olyan nagy segítség, hogy szóval ki sem tudom fejezni.
A könyvelői kisokos annyira tetszett, hogy a lányomnak is vettem (látnotok kellett volna hogy örült amikor megnézte), hogy a mindennapi munkáját ezzel neki is segítsem.
Mégegyszer hálásan köszönöm Zsuzsi azt az emberfeletti munkát amit a mi "okosításunk" érdekében végeztél (az ottho-nit és az előadáson végzettet is!).
Kívánom, hogy az előadáson résztvettek többségének a vélemé-nyét nézd csak: KÖSZÖNJÜK A TÖKÉLETES ELŐADÁST!!!!!!!
Nagyon kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok Nektek és gyer-mekeiteknek is! Az ünnepek között "gyors" pihenést és Boldog új évet kívánok!!!!

Anikó  -  

Kedves Zsuzsi és Zoli!
Nekem kimondottan jólesik, hogy felhívjátok a figyelmemet a kiadványaitokra. Ha nem ismertetné vki a tartalmat, lehet, hogy csak elmennénk az asztalra kitett kiadványok mellett.
Ez üzlet Nektek is és NEKÜNK is, ha jó szakmai anyagból dolgozhatunk.

Gabi  -  

Nagyon színvonalas előadás volt!
Köszönet a sokrétű tájékoztatásért!

Eszter  -  

Drága Zsuzsi ! Ha a te előadásaidon részt veszek, gyakorlatilag ebből "élek" egész évben. Köszönöm neked azt a nagyon sok lelkiismeretes munkát ami az előadásaidat megelőzi és azt a sok energiát amit át tudsz adni, hogy mégsem adjuk fel ezt a rögös pályát.A reklámról meg annyit, hogy ne legyünk álszerények: igenis nagyon helyes, hogy saját előadásodon saját kiadványodról informáltál - hisz ez is mind segítséget jelent és nagyon sok munka van mögötte! Nagyon jó ötlet a "Könyvelői kisokos" és ezután minden évben kérjük! Jól csinálod,csak így tovább! Jó egészséget kívánok !

Márta  -  

Kedves Zsuzsa és Zoli!
Mi elöször vettünk részt az Adónavigátor által rendezett konferencián. Én több, mint 15 éve járok ilyen rendezvényekre, de ilyen alapos, szakmailag kitűnő előadást még nem kaptam.
Külön szeretném kiemelni azt - az egyéb rendezvényekhez képest -, hogy egyetlen ember minden témában "toppon" volt, nem csak a "saját" területét ismerte. (Ez jó példa számunkra, könyvelők részére, hiszen nekünk is mindig mindenhez kellene értenünk.)
A rendezvény részvételi díja is nagyon kedvező az általánoshoz képest, ezért nem értem azokat a kedves résztvevőket, akik a "reklámok" miatt panaszkodnak, különös tekintettel arra, hogy ezt minden továbbképzést szervező megteszi.
Ajánlom, hogy a reklámokat a kivetitőre tegyétek ki, ezt mindenti olvashatja, és így talán nem éri szó a házatok táját.
Mégegyszer köszönet a kiváló előadásért, további jó munkát kivánok, az ünnepek idejére kellemes pihenést és feltöltödést.
Márta és férje László (aki szintén végig hallgatta az előadást és mint mindig, most is egyetértett a feleségével)

Kelemen Istvánné (Anikó )  -  

Kedves Zsuzsi és Zoli!

Aki ez után az előadás után soknak találja a reklámot az ne jöjjön ide, ez nem ellenetek való hangolás, hanem azt hiszem ennyi belefért és nem volt sok.
További sok sikert
Anikó

Orsi  -  

Kedves Zsuzsi és Zoli!

Gratulálok az ismét remekül szervezett és szakmailag nagyon hasznos előadáshoz! Tőletek eddig még nem jöttem el úgy, hogy azt éreztem volna, hogy kidobott pénz volt, és ez most is így volt.
Zsuzsi energiáját és teherbírását nagyon csodálom és irigylem. Lehet, hogy ebben a témában is tarthatnál egy továbbképzést... :)
A könyvelői kisokost pedig tegnap már kétszer használtam! :)

Köszönöm
Orsi

Böröczky Zoltán  -  

Bocsánat, hogy csak most reagálok a „reklám” témára, de meg kellett hallgatnom a hangfelvételt.

Először is, köszönjük, az ide vonatkozó észrevételeket!

Zsuzsi a 350 (!) perces előadásában 7 percet beszélt két kiadványunkról, és három jövő évi Adónavigátor rendezvényről. Elmondta, hogy milyen problémákra adnak megoldást és kiknek ajánlja, valamint, milyen kedvezményeket adunk a jelenlévőknek.

Ha a saját előadásainkban nem beszélhetünk a kiadványainkról, előadásainkról, és e-mailben sem küldhetünk róluk tájékoztatót, akkor Zsuzsi üres teremben tartana előadást, és meggondolná, hogy érdemes-e szakkönyveket írni...

7 perc szerintem nem volt sok, de legközelebb még rövidebbre fogjuk ezt a részt, vagy nem mutatjuk be a teljes kínálatunkat.
-----
Egy apró adalék:
Néhány hete megkeresett minket egy bank, hogy szeretnének tartani egy 15-20 perces előadást ezen a konferencián. Hétszámjegyű (!) összeget ajánlottak cserébe.
Egy pillanatra megremegett a lábunk, de úgy gondoltuk, hogy amiről beszélnének, az nem elég érdekes a könyvelők számára, ezért nem engedtük be őket...

KATA  -  

Nekem személy szerint szükségem van az információ áramlásra, sőt a figyelmeztető emailokra is, hiszen úgy elvagyunk "habolódva " a sok munkába - gondolom evvel nem vagyok egyedül-, hogy részemről kifejezetten hálás vagyok érte, amikor jön egy -egy levél tőletek ! :)) A szakmai kiadványok elővezetésének pedig véleményem szerint itt volt a helye ezen a konferencián, biztos sok kolléga örült neki, de úgy láttam, hogy az asztaloknál igen nagy volt az érdeklődés (vásárlás) a kiadványok után - hiszen ezekből " csemegézünk "-
7 perc szakmai kiadványokra, amire szükségünk van, igenis itt volt a helye !! Hol máshol ???? :)))))

Borsi Györgyi  -  

Kedves Zoli!

Na nehogy már Ti kérjetek elnézést! Álljon meg a menet!

Akinek nem tetszik, lehet véleményük természetesen, de akkor NE jöjjön ide, ki fogjuk bírni nélkülük.

Még jó, hogy a saját előadásotokon igenis ismertethetitek, és reklámozhatjátok a saját SZAKMAI anyagotokat!
Ki hallott már ilyent?

Használnom jó, a reklámja meg nem kell? Akkor hogy is van ez????

Igen is kérem az emailokat, a figyelem felhívásokat:) !
Előre is köszönöm!

Kinga  -  

Kedves Zsuzsi és Zoli!

Az előadás szuper volt, évek óta visszajárok hozzátok, jövőre is számítok a munkátokra, olyannyira, hogy már be is jelentkeztem egy rendezvényre a jövő év elejére. A reklámmal kapcsolatos bejegyzésem az előadás fényéből semmit nem von le, most egy kicsit többnek tűnt, de különösebb jelentőséggel nem bír.További szép napot,Kinga

Ilona  -  

Kedves Zsuzsi!

Köszönöm, hogy ezt a tengernyi változást feldolgoztad és továbbadható formában mondtad el nekünk. Én másodszor voltam ilyen konferenciátokon és ez az előadás is nagyon tetszett.Gratulálok a szervezéshez, úgy érzem sokkal többet kaptam, mint más ilyen jellegű előadásoktól.

Ilona

Ábrahám-Csengeri Anikó  -  

Nagyon gratulálok kis csapatom nevében is a kitűnő programért és felkészültségért. Nagyon tetszett mindannyiunknak.
Évek óta részese vagyok Zsuzsi előadásainak -kevés volt amin nem vettem részt :-) - kicsit hiányzik már a "családi légkör", ikerterhes anyukaként kicsit zsúfolt volt számomra a terem és az ülőalkalmatosság. Remélem azért minél tovább bírok veletek személyesen is részt venni a Mesterkurzuson tavasszal. Bár már most is nehezen ültem végig. Az ülését mindenben kárpótolt a hallott előadás, gratulálunk!

Faragó Szilvi  -  

Kedves Zsuzsi!

nagyon köszönöm, hogy helyettem mindenen átrágtad magad és Nekem annyi volt a dolgom, hogy befogadjam a sok drámai infot. Sajnos azzal kell szembesülnünk, hogy minden évben rosszabb lesz. A fő kihívás, hogy ezt az ügyfeleinknek pozitívan adjuk elő és ne vegyük el a kedvüket a vállalkozástól . Még egyszer köszönjük.

Brigi  -  

Köszönöm a sok sok információt, amely nem passzív tudást eredményez, hanem hasznos, használható és mindenekelőtt továbbadható formában került az agyamba. Már az elmúlt két napban is nagyon sokat profitáltam a hallottakból. Nem kell önállóan böngésznem az amúgy is nehezen olvasható,értelmezhető törvényeket. Ráérek erre, majd akkor ha valamilyen speciális kérdéssel találom szemben magam. Tényleg jó, hogy van a szakmában valaki aki ezt felvállalja. Személy szerint a ti képzéseteket kötelezővé tenném minden igényes könyvelő számára. :)

Kati  -  

Kedves Zsuzsi Zoli!

Mint mindig most is szuper volt.
Szerintem a tájékoztató anyag is korrekt,Én személy szerint nem bánom ,hogy a számok hiányoznak az anyagból. Egyetértek Zsuzsi véleményével ha mi írjuk be jobban rögzül a lényeg.
A kitöltő szöveg mindig elegendő arra,hogy közben rádobjuk a papírra azt a néhány számot.
A reklámmal személy szerint nem foglalkozom, ha rámenősebbek lennének akkor jobban zavarna,Szerintem éppen belefér,csak ennél jobban ne nyomuljanak az egyéb cégek, kiadók.
Még egyszer nagyon köszönöm,csak gratulálni tudok.
Nagyon boldog karácsonyt és áldásokban gazdag Új évet kívánok Nektek és az egész családotoknak.
Kati

Kontra Judit  -  

Sziasztok!

Mindig csodálom Zsuzsit, hogy ekkora anyagból, ennyi idő alatt így tud felkészülni, és átadni az érdeklődöknek.
Remek volt. Gratulálok.

Zsuzsa  -  

Tetszett az előadás, nem véletlenül megyek minden évben, pedig a kamara is szervez ingyéé is. De! Örülök, hogy valaki szóba hozta az önreklámot, és bevallom, ez a része nekem se tetszik, se ott az előadáson, se a temérdek nyomulós email. Jó lenne, ha ez az egész nem süllyedne a minket mindenhol bombázó kéretlen ajánlatok, az üzlet, és a pénzlenyúlás szintjére.

Böröczkyné Zsuzsi  -  

Kedves Zsuzsa!
Kérlek, ne minket okolj, mert MÁSOK kéretlenül küldenek ajánlatokat, és hasznos tartalom nélküli szolgáltatásokat nyújtanak!
Mi csak azoknak küldünk e-mailt, akik saját szándékukból feliratkoztak a levelezőlistánkra.
Ha a konferencia szakmai tartalmát éreznéd elégtelennek, azért valóban én lennék a felelős, de azt írtad, elégedett vagy, így nem értem ezt a „pénzlenyúlás” dolgot...

Sz. Erika  -  

Kedves Zsuzsi és Zoli!

Évek óta visszatérő résztvevő vagyok a rendezvényeiteken.
Egyre több az ismerős arc, akik letettük voksunkat Zsuzsi mellett. Úgy gondolom, ez kellő elismerés és megfelelő minősítés számára (számotokra)!

Zelles Juli  -  

Kedves Zsuzsi és Zoli!


Én nagyon hasznosnak, átfogónak és tartalmasnak tartottam az egész napot. Sokat segitett.

Zsuzsi profi vagy!!!!!

Köszönetel:
Juli

Pékné Melinda  -  

Kedves Zsuzsi és Zoli!

A színvonalas előadásért én is gratulálok ,rengeteg hasznos infót kaptam, bár valóban volt bosszankodás is, de ez nem a ti hibátok....
A reklám számomra is sok volt kicsit, egyetértek ebben az előttem szólóval.
További sok sikert kívánok a munkátokhoz!

Üdv:Melinda

Enikő  -  

Kedves Zsuzsi és Zoli!
Örülök,hogy újra Titeket választottalak,voltam más előadásokon is,de ilyen lényegre törően összefoglalva ezt a
hatalmas anyagot csak Nálatok tudom hallgatni.
Köszönöm,sok segítséget kaptam az előadásotokból,és nem kell
Annyi Újságból magamnak ki mazsolázni a lényeget.
Minden elismerésem a tietek.Nagyon jó volt(mint mindig)
Csak felnézni tudok rátok
Köszönöm

Mari  -  

Mint a legtöbb alkalommal, a szerdai is BRAVÚR volt.
Le a kalappal Zsuzsi teljesítménye előtt.Köszönjük.

Apró észrevétel...
Én kissé bosszankodtam, hogy a kivetítőn bemutatott levezető számszaki példák nem kerültek be a munkafüzetbe.Személy szerint számomra gyors és maradandó a számok által mutatott változások, utólag is könnyen vissza lehet idézni az elhangzottakat. De amíg írom az oszlopokat, (sajnos) nem tudok figyelni Zsuzsi által mondottakra, pedig a kettő az igazi.
Ugyanakkor a táblázatokba is szívesebben venném, ha már benne lennének a pl. % kulcsok (járulékok)
A környezetemben többektől is hallottam ilyen irányú "morgolódást", talán nem mindenki írja ide.
A további rendezvényeken is ott leszek, és nagyon várom,hogy a cd-t a lehető legkorábban átvehessem.
Köszönettel
Mari

Böröczkyné Zsuzsi  -  

Kedves Mari!
Köszönöm az észrevételedet. A hiányzó táblázatokért elnézéseteket kérem. A vetített anyagot viszont le kellett adni a nyomdába korábban, akik a hétvégén is dolgoztak azért, hogy Ti szerdán a kezetekbe kaphassátok. Én pedig az utolsó pillanatig arra törekedtem, hogy az elóadáson a legtöbb példával és számszerű magyarázattal mondhassam el az egyébként sem könnyű szabályokat. Így fodulhatott elő, hogy a vetített anyag tartalmazott olyan táblázatot, mely még nem volt benne az anyagotokban. Ezt a hiányosságot pótolva az előadás résztvevőinek el fogjuk küldeni a vetített anyag pdf változatát letölthető formában, melyben már a táblázatokat is láthatod.
Elnézést kérek, ha ezzel az előadáson morgolódásokat okoztam, tényleg a segítő szándék vezérelt.

Anna  -  

Kedves Zsuzsi és Zoli! Részemről csak elismeréssel tudok szólni az előadásról. Zsuzsi hatalmas teherbírását meg egyenesen csodálom. Egész nap Ő az előadó ez egy hatalmas munka, nembeszélve a megelőző munkáról ami a törvény értelmezésével és érthető nyelvre való fordításával kapcsolatosan felmerült. Köszönöm!

Mariann  -  

Kedves Zsuzsi, Zoli!

Már évek óta szinte csak az Adónavigátor által szervezett előadásokra járok mivel profi a szervezés, a háttér munka és a szakmai előadás. Most sem csalódtam a Zsuzsi által tartott előadásban. Magas színvonalú, minden változást érintő és érthető magyarázattal tálalta ezt a hatalmas anyagot. Csodálom és egyben köszönöm azt a hatalmas munkát, melyet belefektettek ezekbe a konferenciákba, így segítve az én, és gondolom a többi könyvelő munkáját.
További sok sikert, jó munkát és persze pihenést is!
Üdvözlettel: Mariann

lányi marika  -  

Kedves Zsuzsi!!
Gratulálok az alapos felkészülésedhez, és a frappáns előadásodhoz.
Köszönöm a kiadványokat, melyek nagyon hasznosak lesznek, az elkövetkező zavaros adózási 2012 évi rendszerben.
Kérlek, ha mód van rá a konferencián levetített , az átvett kiadványban le nem írt táblázatokat küld meg részemre.
Köszönök mindent, Üdvözlettel. Lányi Mari

Vincze Katalin Veronika ( KATA)   -  

Köszönöm, hogy a véleményemre kíváncsiak vagytok .
Húsz éve járom a különböző szakmai konferenciákat, előadásokat. Volt közöttük igazán nagyon jó, színvonalas és szakmailag magasan értékelhető előadás is. DEEEE :))
Az, amit most láttam, hallottam, minden tekintetben felülmúlta valamennyi szakmai konferenciát. Egy pillanatra sem lankadt a figyelmem, még az a délutáni kis szundikálós énem sem tört rám :)) A Zsuzsi úgy közvetítette felénk ezt a hatalmas anyagot, hogy minden változást érintett és ehhez párosult egy nagyon jó - és azonnal érthető magyarázat. - A szervezés, és "háttér " munka is nagyon toppon :)) volt tapasztalhatóan. Bízom benne, hogy hamarosan újra találkozunk, már alig várom... hiszen témánk az mindig van :)) Sok sikert nektek !!! üdvözlettel : Kata

Krisztina  -  

Sziasztok!
SZUPER volt!!!!!!!!!!, mint mindannyiszor!
Köszönjük Zsuzsi, most is kitűnöen, érthető és emészthető formában tálalta az "újdonságokat", változásokat.
Ezért is választjuk és szeretjük az Ő előadásait évek óta. Valljuk be őszintén ezzel rengeteg időt spórol meg nekünk könyvelőknek akik amúgy is rendszeresen időhiánnyal küszködünk.
Köszönjük a fárdságos munkátokat Zsuzsi és Zoli!
Reméljük még sokáig számíthatunk RÁTOK!!!!!!!!!!!!
Jó egészséget és pihenést kívánunk!
Krisztina

N.Eta  -  

Köszönöm a tegnapi napot, a Tőletek megszokott magas színvonalat kaptam szakmai tájékoztatásban és szervezésben egyaránt. Részemről hálás vagyok, mert sokkal nehezebb lenne az életem nélkületek. Azokért a szakmai kiadványokért is hálás vagyok, amikkel az itthoni munkám / életem könnyítitek meg. Véleményem szerint korrekt tájékoztatót kaptam ezekről is és a későbbi szakmai előadásaitokról is.Még egyszer köszönöm. Erőt, egészséget, hatékony pihenést és Békés, Boldog Ünnepeket kívánok!Üdv: N.Eta

Edit  -  

Kedves Zsuzsi és Zoli!

Csak köszönet jár a tegnapi napért.Mint minden rendezvényetek, ez is nagyon profi volt. El sem tudom képzelni, Zsuzsi hogyan tudott ilyen rövid idő alatt így fölkészülni. Régóta járok hozzátok és minden alkalommal nagon sok segítséget kapok. Egyre magasabb színvonalú a rendezvény "külcsínye", a szakmai rész pedig mindig tökéletes.
Csak gratulálni tudok!

Borsi Györgyi  -  

Ismét LEG-LEG-LEG!

Ekkora anyagot ilyen profi szinten feldolgozni a szakma csúcsa! Zsuzsi profizmusa megismételhetetlen."máshol" adónemenként megy 1-1 előadó, aki nagyjából pontosan azzal az 1 adónemmel foglakozik kizárólagosan.

A szervezés is max. teljesített, minden zökkenő mentes volt! Köszönöm!

Szó szerint élmény Hozzátok menni! :)


Kelemen Istvánné (Anikó )  -  

Kedves Zsuzsi és Zoli! Csak köszönni tudom a szervezést, Zsuzsinak azt a fantasztikus energiát amit beleadott ebbe az anyagba, bár ez minden alkalommal így van, nagyon sajnáltam volna ha lemaradok.Zsuzsi előadásán látszik, hogy nem egy bevágott szöveget mond, hanem nagyon érti is amit előad.Köszönöm még egyszer és további sok sikert

Anikó

Tóth Péterné Marika  -  

Kedves Mindenki!
Most először voltam résztvevője a konferenciának és nagyon jó tapasztalatokat szereztem. Zsuzsi előadása sok segítséget adott a változások értelmezéséhez, bár volt egy-két pillanat, amikor azt gondoltam magamban, hogy abbahagyom, öreg vagyok már ehhez a sok változáshoz. Nagy segítséget jelentett a "segédlet" amivel könnyebben figyelemmel lehetett követni Zsuzsi mondandóját.Minden elismerésem az Övé, úgy felkészültsége, mint előadása tekintetében.
A szervezés is minden elismerést megérdemel, hiszen szerintem zökkenőmentesen ment minden, a regisztrációtól a ruhatárig.
Szóval mindent egybe vetve nagyon hasznosnak találtam a konferenciát! Na de most jön majd a csattanó, mit is értettem meg belőle! Nem rajtatok múlik, hogy vannak kétségeim!
További eredményes munkát kívánok Nektek!
Köszönöm
Marika

Ildikó  -  

Kedves Zsuzsi, Zoli!

Megint zseniális előadást hallottunk, köszönet érte.
Nem értem, Zsuzsi hogyan tudja a napot fizikailag/agyilag leadni...én zombinak éreztem magam a végére...ma összeállítottam az anyagot az ügyfeleknek, szűrve is terjedelmes lett.
Egyetlen kéréssel hozakodnék elő, amit eddig nem mertem megtenni. A szék-asztal kérdés...nekem nagyon fárasztó személy szerint, hogy nem tudom a könyököm egész nap letámasztani, és így írok. (A füzet sokat könnyített, azt is köszönjük szépen.) Vagy legalább ha karfája lenne a széknek...vagy előasztalkája. Ne haragudjatok, nem szeretnék ünneprontó lenni, tényleg csak egy felvetés volt.
Annyira jó lenne, ha meg lehetne valósítani.

Gratulálok Zsuzsinak és a team-nek munkájukért!

Ildikó

Hantos Tamás  -  

Szia Zsuzsi és Zoli!

Gratulálok a szerdai nap megrendezéséért, kivitelezéséért és elsősorban a Zsuzsi tömör, sokoldalú, lényegretörő és teljes mértékben érthető előadásához.Nagyon hasznosak voltak az egyes adókkal kapcsolatos információk.
Köszönöm, hogy Veletek lehettem. Januárban újra találkozunk!

Üdvözlettel: Tamás

Éva  -  

Köszönöm azt a sok figyelmességet amit a hallgatókért tesztek. Mindig szivesen és nagy várakozással, örömmel készülök az előadásaitokra. Minden rendezvény közül a legbensőségesebb, leg családiasabb a hangulat az ADÓNAVIGÁTOROS. A hallgatók mind nagyon kedves kollegák.
Szivből gratulálok, további sikereket kivánok januárban ismét ott leszek.

Pusztainé Andi  -  

Gratulálok! Mind szakmailag ,mind szervezésleg csak a legjobbakat tudom elmondani.

Kívánom,hogy az év végére egy kis pihenés is jusson


Üdv.Pusztainé Andi

Éva  -  

Kedves Zsuzsi, Zoli!

A már Tőletek megszokott maximumot nyújtottátok... Ti is, és a háttérben/előtérben segédkezők is. Ezért ezer hála és köszönet!!!
Zsuzsin most látszott, hogy fáradtabb, mint amikor egy témában készül előadásra, de még a mesterkurzus jellegű előadásokra való készülés is sokkal könnyebb lehet számára. .. de nem csodálkozom a mostani állapotán... közülünk is sokan fáradtak, de amit Zsuzsi dolgozott az elmúlt hetekben, hónapokban, talán még az előadást megelőző éjjel is, az nem lehetett semmi. Csodálom Őt ezért, és irigykedem is picit, mert ehhez bizony kell egy Zoli-típusú férj is... akire bizony nem csak a családban lehet számítani, hanem együtt is lehet Vele dolgozni. (ritka kincs :-) ) Én könyvelem a férjem vállalkozását, de meg kell valljam, nem Ő a legjobb ügyfelem :-D.

Köszönöm a sok hasznos információt, holnap össze is állítom a jegyzetem - mind magamnak, mind az ügyfeleknek (ez valamivel rövidebb lesz, mert nem hajlandóak oldalakat végigolvasni. Nem lesz egyszerű zanzásítani ezt a tömérdek sok mindent, amit tegnap hallottunk.

További jó munkát, és ha lehetőségetek van, némi szusszanást kívánok. Januárban találkozunk :-)

Üdv:

ÉVA

Ángyán Margit  -  

Az ön és egyéb reklámozás nekem is sok volt, ha már fizetős helyre megyek, kíméljenek!

Kati  -  

Én csak ismételni tudom minden évben a hozzászólásaimat. Nagy bakit követtem volna el, ha nem vagyok ott az előadáson :-) Zsuzsi mindig azt adja nekünk, amire pontosan szükségünk van, s ezért mondandója minden egyes pillanata leköti a figyelmet.

Harai Kinga  -  

Zsuzsi beszámolója, előadása most is igen hasznos volt. Nagyon tisztelem a hozzáértését és azt, hogy ezt az igen széleskörű anyagot ilyen jól összeállította. Nagyon sok munka volt mögötte. A szervezés is minden ponton rendben volt. Nekem egy kicsit sok volt a reklám, az elején úgy éreztem magam, mint egy multi level marketing prezentáción. Más előadók az előadásról készült anyagot általában ingyen bocsátják a hallgatók rendelkezésére, emailben kiküldik.

További szép estét,
Harai Kinga

Kati  -  

Ebben viszont teljes mértékig egyet értek :-) Zsuzsi szakmai mondandójáért megyünk el, és nem a reklámokért :-)))

Ági  -  

Az ingyen anyagot már előre megkaptuk, hogy még jobban tudjuk követni és átvenni a helyszinen a változásokat.

Hortobágyiné S. Anikó  -  

Kedves Zsuzsa! Én nagyon köszönöm a tegnapi napot, most sem csalódtam. Szerintem jól sikerült, szuper volt minden.