Az osztalék utáni eho kötelezettség

  |   írta: Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna   |  

Az egészségügyi hozzájárulásról szóló törvény szerint 2007. január 1-től 14%-ra emelkedett egyes külön adózó jövedelmek utáni kötelezettség. Ennek ellenére, a 2007-ben kifizetett osztalékok esetében még a 4%-os mértéket kell alkalmazni.

Az EHO törvény rendelkezései szerint a magánszemély az adóévben megszerzett, a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint külön adózó, bevallási kötelezettség alá tartozó 25, illetőleg 35 százalékos adóterhet viselő osztalék után köteles megfizetni a százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulást.

A 2006. december 31-ig hatályos törvény ezt 4 %-ban határozza meg, azzal az átmeneti rendelkezéssel, hogy a 2006-ban kifizetett, 2005-ös és korábbi üzleti évekre vonatkozó osztalék után nem kell alkalmazni.

Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló – tavaly nyáron elfogadott - törvény a hozzájárulást 2007. január 1-től 14 %-ra módosítja, azonban az emelt mérték alkalmazását a módosítás hatálybalépését követő időszakra kifizetett (juttatott, elszámolt) jövedelmekre írja elő.

Mindezek alapján tehát, a 2006. évre elszámolt, 2007-ben kifizetett 25, illetőleg 35 százalékos adóterhet viselő osztalék után 4 % egészségügyi hozzájárulást kell fizetni. Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség megállapításánál az osztalék vonatkozásában a 14 százalékos mértéket első alkalommal a 2007. évre elszámolt, 2008-ban kifizetett összegekre kell alkalmazni.

Hasonló megítélés alá esik a hozzájárulás-fizetési felső határ értelmezése is. A módosító törvény a maximumot 400 ezer forintról 450 ezer forintra emelte, de a 2007-ben kifizetett – 2006-os vagy korábbi üzleti évekre vonatkozó – osztalék esetében a magánszemélyt eho kötelezettség addig terheli, amíg a 2006-ban utána a kifizetők által megfizetett 11%-os egészségbiztosítási járulék és az őt terhelő 4%-os egészségügyi hozzájárulás együtt el nem éri a 400 ezer Ft-ot.

Tehát ha valaki a 2006-os évre a kifizetőktől olyan igazolással rendelkezik, melyben bizonyítható a feltöltési határig történt járulékfizetés, akkor nyilatkozatában kérheti, hogy az eho-t ne vonják le tőle.

Összefoglalva:

Kifizetés éve Törvényi szabályozás Osztalékra alkalmazandó szabály
2005. nincs eho nincs eho
2006. 4%, 400 ezer Ft-ig nincs eho
2007. 14%, 450 ezer Ft-ig 4%, 400 ezer Ft-ig
2008. ? 14%, 450 ezer Ft-ig


A törvény egyértelmű rendelkezése alapján az eho kötelezettség a 25 illetve a 35%-os adót viselő osztalékokra vonatkozik, ezért sem a kifizetett osztalékelőlegek kapcsán, sem pedig a kedvezményes, 10%-os osztalékkal összefüggésben ilyen kötelezettséggel nem kell számolni.


Hozzászólások

AbigailClayton31  -  

I think that to get the loan from banks you should present a firm motivation. Nevertheless, one time I have received a short term loan, just because I was willing to buy a bike.

Ildikó  -  

2010-ben a változás szerint 27 % lesz az eho,

2010-ben nincs felsőhatár?

jozsó  -  

Tisztelettel kérdezem, hogy kinek és mikor kell 11 %-os EHO-t fizetni?

Üdvözlettel:jozsó

erzsi  -  

2005. re vonatkozó és 2007-ben kifizetett 25%-osadót levonása után kell-e 4 %-os Ehot fizetni?

emese  -  

Amennyiben osztalékelőleg felvétel történik, akkor az eho-t mikor és milyen formában kell a kivett osztalékelőleg után megfizetni?

Előre is köszönöm a választ.

Lenke  -  

Szeretném megkérdezni,hogy jó értelmezeme?Ebben az évben túllépem azalanyi mentesség /5000000-ot/határat,az időpont az nap amikor elérem amax imumot,pl.05.10.és negyedévkor azaz 06.30-al lejelentem azaz negyed évenként.Előzetesen aváltozást ,elküldöm az APEH  felé.Az 1-est 2-re javitom,vagy az  önkormányzatnál kell először eljárnom az adószám módositása miatt.

 

köszönöm

lenke

Ibolya  -  

Szeretettel üdvözöllek! Következő a problémám: 2008. március 31-én fizetik ki a 2007. évi osztalékot. Tudom, hogy 450 eFt-ig kell a 14 %-ot vonni! DE! HOGYAN KELL ÉRTELMEZNI? Az APEH-től azt a felvilágosítást kaptam, hogy nézzem meg, hogy az első három hónapban mennyi jövedelmet szerzett, ami után az 5 % eb.járulékot megfizette a cég, (Pl. havi 200 eFt fizetésnél 3x200 eFtx5%=30eFt, és az osztalékból 450eFt - 30 eFt= 420eFt kell levonnom. Mivel ez alapján év végéig  (a 4-12. havi bér etán fizetett 5 % miatt) túlfizetés keletkezik, ezt az éves bevallásánál tudja a dolgozó visszaigényelni. Valóban Így kell számolni? Nagyon kérlek hamar válaszolj, mert mindjárt aktuális a dolog. Még valami! Örömmel olvasom a cikkeidet a saját leveleim között, Mindíg érthető, tiszta és lényegre törő. Köszönöm!

Ildikó  -  

Én csak most értesültem erről az oldalról.Nagyon szimpatikus, a témaköröökhöz röviden, egyértelműen szól. Kérdésem az lenne, hogy, a kérdésekre a válaszokat csak a kérdező olvashatja el? A másik kérdésem, hogy mindenkinek válaszolnak?

Tisztelettel:M.Ildikó

 

Melinda  -  

Vajon a vállalkozói osztalékalap után fizetendő 14% százalékos ehot a megfizetéskor az egyéni vállalkozó elszámolhatja-e költségként, amikor működik. Azt tudjuk a törvényben, hogy amikor megszűnik, akkor ezt nem lehet költségként elszámolni.

Bernadett  -  

Kedves Zsuzsa! A kérdésem a következő: A 2006-ban jóváhagyott és 2008-ban kifizetett osztalék után mennyi az egészségügyi hozzájárulás 4% vagy 14%? Köszönöm

Marcsi  -  

Kedves Zsuzsi! Azt szeretném kérdezni,ha a 2006-os évre vonatkozó osztalék 2007.-ben került kifizetésre akkor a magánszemély megfizette utána a 4 % EHO-t max. 400.000.- Ft-ot. Ha ugyanezen a magánszemélynek még 2007.évben vállalkozásból kivont jövedelme is keletkezett, ami 14 %-os EHO fizetési kötelezettség alá esik, akkor + 450.000.- EHO-t kell neki fizetnie, vagy csak 50.000 Ft-ot (a 400 e és 450 e közötti különbséget)?? Köszönettel: Marcsi

csak a keresztnevét...  -  

Ha a 2006-os évre vonatkozó osztalék 2007.-ben került kifizetésre akkor a magánszemély megfizette utána a 4 % EHO-t max. 400.000.- Ft-ot. Ha ugyanezen a magánszemélynek még 2007.évben vállalkozásból kivont jövedelme is keletkezett, ami 14 %-os EHO fizetési kötelezettség alá esik, akkor + 450.000.- EHO-t kell neki fizetnie, vagy csak 50.000 Ft-ot (a 400 e és 450 e közötti különbséget)?? Köszönettel: Szabóné

csilla  -  

Kedves Zsuzsanna ! 2007. évi ingatlan bérbeadásával kapcs.-os ehoval szeretném kérdezni: Házaspár közös tulajdonú lakását adja bérbe lakás céljára (tulajdonos nem lakik ott). Az egyik tulajdonos van csak bejelentve az APEH-hoz, 7-el kezdődik az adószáma. A kifizető vonja le és fizeti meg a 25% SZJA-t és a 14 % EHO-t. Kérdésem, hogy 2x450.000,- Ft az EHO határa? köszönöm:csilla

Irén  -  

Meváltozott e-mail cimem kapitárné @ kapitárkft.hu

Edit  -  

Nagy segítség a munkámhoz, nem kell keresgélni a változások miatt. Köszönöm

Vera  -  

köszönöm az információt

Angéla  -  

Nekem most lesz az info aktuális. Köszönöm

pg  -  

köszi!

sesso con cavalli  -  

pagine piuttosto informative, piacevoli =) http://www.obiettiv4i64.info/sesso-con-cavalli

Szathmári  -  

Tisztelt Zsuszanna! Az osztalék utáni eho kötelezettségről leírtak számunkra egyértelműen meghatározzák a követendő eljárást, végre egy tiszta beszéd. De! Sajnos vannak más értelmezések, így a bérprogramunkat készítő cég szakemberei szerint itt is az az alapelv érvényesül, hogy a kifizetés időpontjának megfelelő évet kell figyelembe venni a 2006. év utáni, de 2007-ben kifizetésre kerülő osztalék esetében, szerintük a határ 450.000.- Ft és a 2007-ben a kifizető által teljesített egészségbiztosítási járulék befizetéseket kell figyelembe venni,illetve nyilatkozhat az érintett, nem a 2006-ot. Alátámasztva érzik ezt például a Társadalombiztosítási levelek 103. számában leírt 1755. példa alapján is ami egyértelműen csak a a 2006. évi osztalékra vonatkozó 4 %-os eho kötelezettséget rögzíti, így szerintük a többire az említet elv érvényes, tehát a kifizetés évében érvényes limit és befizetések figyelembe vétele. Az APEH a zöld vonalon az Ön álláspontját erősítette meg. Kérdésem: Ön rendelkezik autentikus forrásból származó (értsd APEH ellenőrzéskor felhasználható) írásos állásfoglalással ami olyan egyértelműen fogalmaz, mint Ön? Ha igen ez hozzáférhető-e? Köszönettel

anonim  -  

Nagyon egyértelmű volt az EHO-val kapcsolatos értelmezés. Köszönöm.

Éva  -  

Kedves Zsuzsi! Kérdésem a következő:EVÁ-s cégben a tulajdonosok osztalékelőleget vettek ki 2006-ban, mit könyvelek 2006-ban és 2007-ben?

anonim  -  

Kedves Zsuzsi! Ezt hogy kell értelmezni, 2004.évben vagy még korábbi években jóváhagyott(de még ki nem fizetett) osztalék esetében ha 2007-ben fizetik ki. Van EHO? Milyen mértékű? Köszönöm válszod Edit

Böröczkyné Zsuzsi  -  

A 450 ezer Ft-os feltöltési határba a kifizetők által megfizetett egészségbiztosítási járulék vehető figyelembe. Ebbe beletartozik a "normál" 8%-os járulék, a nyugdíjasok esetén fizetendő egészségügyi szolgáltatási járulék is (korábbi baleseti járulék). Nem lehet figyelembe venni a biztosítottak által fizetendő 7%-os egészségbizt. járulékot.

N.Eta  -  

Nagyon örülök a cikknek, enélkül lehet, hogy a 10%-osra számoltam volna EHÓT.Köszi!

Rogozsánné Zsuzsa  -  

Sok értékes információt tudok meg a leveleid-ből.Egyben rengeteg időt tudok megspórolni, mert nem kell az aktuális változásokat állan- dóan keresnem. Nagyon köszönöm, hogy megnyitot-tad ezt az oldalt.

Kurustáné  -  

Az Apeh Dél-alföldi Regionális Igazgatóság osztályvezetője tartott szakmai előadást az adóváltozásokról, és ebben kihangsúlyozta, hogy a 450 ezer Ft -os Eho hozzájárulási felső határba csak a kifizetők által megfizetett 11%-os egészségbiztosítási járulék összege számítható bele. Kérem a véleményét. kurustane@arpad.hu

M. Éva  -  

Mindig örömmel veszem a különböző témákról szóló írásait, amelyek megerősítik ismereteimet, illetve felhívják figyelmemet fontos részletekre és segítenek értelmezni a jogszabályokat. Mostani írásával kapcsolatban felmerült egy kérdésem. Már eddig is ellentétes informácikat kaptam erről és ez elbizonytalanít. A EHO tv. 3§(3) bekezdése szerint a 14%-os eho-t addig kell fizetni, amig a Tbj. 19.§(1) bekezdésben megfizetett egbizt.járulék nem éri a 450 eFt-ot. A Tbj. tv 19.§(1)bekezdése csak a munkáltatói 8%-ot említi, a (3) bekezdés foglalkozik a biztosított járulékával, ezért én úgy értelmezem, hogy ezt nem lehet számításba venni a 450 eFt-os határérték eléréséhez. Kérem segítségét a pontos értelmezésben, szeretném pontosan látni, hogy mivel kell számolnom. Előre is köszönöm segítségét.