Tavalyi számla, idei bevétel?

  |   írta: Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna   |  

Amikor egy új adózási rendszerbe tér át valaki, mindig felmerül a kérdés, hogy a korábban kiállított, de ki nem fizetett számlákat melyik évben kell bevételként leadózni. Nézzünk most két példát.

Evából katába


Ha az eva időszaka alatt bevételi nyilvántartást vezettél, és 2013-ra a katát választottad, akkor a 2012-es számlákra vonatkozóan az eva-törvényben van a válasz.
Ha ugyanis megszűnik az eva-alanyiságod, akkor az eva alapjának megállapításakor az összes bevételt növeli az az összeg, amelyet adóalanyiság megszűnésének napjáig még nem szereztél meg, még az is, ami a 30 napos szabály alapján – a megszűnés hiányában - nem minősülne bevételnek.

Tehát hiába tavalyi a számla, és hiába a kata időszaka alatt folyik be, azt az eva szabályai szerint kellett kiállítani, és az eva szabályai szerint kell leadózni is.

Szja-ból katába


Ugyanez a kérdés abban az esetben is, ha a vállalkozás az szja szabályai helyett választotta a katát.
Ehhez pedig a kisadózók törvényében találunk utalást.

A 2012. évi CXLVII. törvény 25. § (1) bekezdése szerint az adóalanyiság kezdő napját megelőző napon megszerzett vállalkozói bevételnek kell tekinteni minden olyan ellenértéket, amelyről kiállított bizonylat szerinti teljesítési időpont megelőzi az említett adóalanyiság kezdő napját.

Azaz itt is ugyanaz a következtetés, mint előbb. Hiába a kata időszaka alatt folyik be a bevétel. Hiába nem volt bevétel az szja időszaka alatt, azaz 2012-ben, azt december 31-én megszerzettnek kell tekinteni.
Azaz az szja szabályai szerint kell leadózni.


A bejegyzés címkéi

eva, kata, szja, kiva


Hozzászólások

Kati  -  

Sziasztok.
Közeleg a febr.25-i bevallási határidő, és még nagyon tanácstalanok vagyunk sokan kollégák körében. Egyik Nav szerint be kell tenni a decemberre januárban kiszámlázott bevételt, másik szerint nem, mert az már Kata-s bevétel a folyamatos tárgyidőszaki elszámolás miatt. (én is efele hajlok leginkább szja-ból kata-ba áttérőknél).
Esetleg meg tudna még valaki osztani Nav álláspontos véleményt velünk?

Zsuzsanna  -  

Erre én is kíváncsi voltam. A szoch. törvényben a korhatáron kívül nem találtam semmi egyéb feltételt, amit a munkaviszonyban álló személynek teljesíteni kellene a kedvezmény érvényesíthetőségéhez.
Az alábbi mondat pedig a Hvg 2013 évi TB különszámából származik:
"A kedvezmény a nyugdíjas munkavállaló után is jár."
Üdv.
Zsuzsa

Kuthi István  -  

Vállalk. jövedelem szerint adózó ÁFa alany egyéni vagyok. "011-es 25 %-os ÁFÁ-t tartalmazó számla összege 2012-ben folyt be. Hogyan kell szerepeltetni ezt a 2012-ÁFA bevallásban. Egyesek szerint a 35. Egyéb rovaton. Jó ez így??

judit  -  

Tudna valaki segíteni nekem??
55 év feletti nyugdíjas munkavállalóra is vonatkozhat a szochó
kedvezmény?? NAV szerint kérjek állásfoglalást. Fogalmuk sincs róla. Köszi, Judit.

Matusné Tórh Marianna  -  

Kedves Zsuzsi!
Először is nagyon örülök, hogy már második éve kapok igen hatékony segítséget a munkámhoz egyszerű és közérthető formában.Most szeretnék kérdezni: Egy 13.200 eFt jegyezett tőkével rendelkező Kft halál eset miatt visszavásárolt 6.500 eFt névértékű üzletrészt és ezt most térítés nélkül a jelenlegi tulajdonosok részére törzsbetéteik arányában térítés nélkül szeretné átadni.Kérdésem, hogy milyen adózási szabályok vonatkoznak erre, mivel elég neves előadóktól is igen eltérő válaszokat kaptam.Előre is köszönöm!Matusné Tóth Marianna

Julis  -  

Bocsánat, ha elnagyolt volt az 1. kérdésem. Szja-ról tértem át KATA-ra. A folyamatos teljesítés szabályai szerint számlázok, de nem vagyok ÁFÁ-s.
A számla január 15-i teljesítési napra és fizetési határidőre lett kiállítva Január 10-én. Az információs füzetbe ez áll:
VI . A kisadózó vállalkozás bevétele és a bevétel megszerzésének időpontja:
Bevételnek minősül a kisadózó vállalkozás által a vállalkozási tevékenységével összefüggésben bármely jogcímen és bármely formában mástól megszerzett vagyoni érték, ideértve a tevékenység végzéséhez kapott támogatást és a külföldön is adóköteles bevételt.
A bevétel megszerzésének időpontja:
· pénz, dolog, értékpapír, váltó, csekk és más hasonló okirat esetében az átvétel vagy a számlán való jóváírás napja;
· igénybe vett szolgáltatás esetében az a nap, amelyen a szolgáltatás nyújtójának vagy igénybe vevőjének az Áfa tv. rendelkezései szerint adófizetési kötelezettsége keletkezik, vagy keletkezne;
· jog esetében az a nap, amelytől kezdődően az adóalany a jog gyakorlására, átruházására, átengedésére vagy megszüntetésére jogosult;
· elengedett követelés és átvállalt tartozás esetében az a nap, amelyen az adóalany kötelezettsége, illetve tartozása megszűnik.
Áfa tv. 58. § (1) Termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása esetében, ha a felek részletfizetésben vagy határozott időre szóló elszámolásban állapodtak meg, teljesítés az ellenérték megtérítésének esedékessége, amelyre az adott részlet vagy elszámolás vonatkozik.
Az én véleményem szerint a bevétel megszerzése január 15., tehát KATÁS bevétel.
Zsuzsi! Ha rossza a gondolatmenet, kérlek magyarázd meg részletesen, mert nem értem.

MMagdi  -  

Csak ülök és olvasom a lentebb írtakat és azon tűnődöm, hogy a NAV miért nem tudja leírni, hogyan kell ezekben az esetekben eljárni helyesen? (Mert ahány régió annyi választ adtak.) A jogkövető magatartást nekünk kötelező betartani és szeretnénk is ha valami támpontot adna az adóhatóság. Lehet, hogy nem ez a céljuk, hanem egy kis büdzsé növelés?

Kati  -  

A hozzászólásokat olvasva megint rettentő bizonytalan lettem! Sajnos nem jutok egyről a kettőre az értelmezésben. Meg tudja akkor valaki mondani konkrétan, hogy szja-ból Kata-ba mentem át, alanyi mentes vagyok, szerződés szerint tárgyhót követő hónap 15-ig esedékesek a könyvelési díjak. 2013 januárban állítottam ki a számlát és kaptam meg a kp-s decemberi könyvelési díjakat. Akkor ezt most le kell adózzam még 2012-re?
Köszönöm előre is.

Fazekas Sándorné  -  

Szja-ból KATÁBA

A bevételt a 1253-as bevallásba leadózza.Ezt értem. Az áfánál az áfát csak a beérkezéskor kell bevallani, ugye?

Ha lehet, légy szíves válaszolj.

Üdvözlettel: Fazekas Sándorné

Anikó  -  

A felkészülés a 2013-as adóévre c.konferencia kiadott anyagában az 54-es dián az szerepel, hogy a mikrogazdálkodói beszámolót értékhatárt fegyelembe véve bárki választhatja.
A módosított szt. szerint prdig csak a vállalkozó, márpedig pl.egy ügyvédi iroda egyéb szervezet.
Jól olvasom, egy ügyvédi iroda( amelynek beszámolót sem kell a Cégbírósághoz beadni) nem készíthet mikrogazdálkodói beszámolót ?

Batisz Ildikó  -  

Kedves Zsuzsa!
Mi értelme van ennek, hogy újra ügyvédhez kell menni - ha nem volt változás, akkor is - és megint elküldeni a nem változott adatokat a cégbíróság felé. Jó kis pénzlehúzás a társaságoknak, az ügyvédeknek meg jó bevételi lehetőség.
Erről miért nem értesítette a NAV az adózókat? Jól lehessen megint bírságolni. SZerintem katasztrófa, amit már ebben az országban csinálnak.

Mária  -  

Amiről sajnos kevés szó esett, hogy a Katásoknak megérte volna az áfa hatálya alatt maradni, mert ahogy több helyen is olvasom, pld.a Cégiránytűnen - a kimenő számlák áfájából levonható a költségszámlák áfája. Vannak kötelezően bejövő számlák, mint pld. internet, telefon, stb. számlák, és ezek áfájának levonása tiszta haszon lehetne - lehetett volna, ha erre időben felhívják figyelmünket.A negyedéves bevallás pedig nem munka érte !

Szüsz Krisztina  -  

Kedves Zsuzsi!

2013. január 21.-én váltott ki egy ügyfelem főállású egyéni vállalkozói igazolványt és KATA-s addózást választotta, január hónapra 10 napra kell csk a KATA-t megfizetni vagy a teljes 50.000 Ft-os összeget kell megfizetnie

Köszönettel:
Szüsz Krisztina

Böröczky Zsuzsi  -  

A KATA arányosítására nincs lehetőség, neki már januárra is 50 ezer forintot kell fizetni

Ili  -  

BT. Kettős könyvitelt vezet. Át akar térni aKATA alá az egy beltaggal. Áfa körbe kíván maradni.
A törvény azt írja, hogy a "jogutódn nélküli megszünés" szerint kell gondolkodni, mert kikerül a számvitali trv. hatálya alól.
Kérdésem- erre sehol nem találtam választ - mi van a 2012 év végén kb. 5 mill. Ft áru készlettel - a jogutód nélküli megszünésben gondolkodni /Készlet és vele kapcsolatosan korábban visszaigényelt áfa /
Köszönöm a segítséget.

Erzsike  -  

Kedves Ili!
Hasonló kérdés merült fel az én esetemben is, miután javasoltam egy Bt.-nek a KIVA szerinti adózást 2013.évre.NAV-val vitattuk meg a kérdést és abban maradtunk- igaz csupán telefonon-, hogy a megszűnés a készlet tekintetében mégsem megszűnés...tovább folytatja a tevékenységet így annak adózására az áttérés keretein belül nem kerül sor.Kölcsönösen nem találtunk a tv.-ben erre utaló hivatkozást.Amit nem tilt enged alapon...
Üdvözlettel:Erzsike

Bene Mária  -  

Kedves Zsuzsi!
2012,dec.19-én feltett kérdésemre az Adókamarától ezt a választ kaptam:
2178. - Kérdés:
Folyamatos szolgáltatást végzı EVA-s Bt 2013.-tól KATÁ-ba szeretne áttérni és ÁFA alanyi mentességet fog
választani. Kérdésem, hogy a decemberben elvégzett munkája után január 6.-án kiállítandó számlája (telj. és a
fiz.határidı is 2013. jan.16. lesz) 27% ÁFÁ-t tartalmazhat még? És ha igen melyik ÁFA bevallásban kell bevallani.
Ez a 2013-ban befolyó bevétel még EVA-s bevételnek számít 2013-ra és 37%-kal adózik? Hasonló problémája van
azoknak a folyamatos teljesítéső számlákat kiállító orvos ügyfeleimnek, akiknek a decemberi teljesítményük után
csak 2013. januárjában fogják tudni kiállítani a számlájukat, amikor már nem EVA,s, hanem KATÁ-s vállalkozók.
Nekik januárra EVÁ-t is kellene fizetni, annak ellenére, hogy már kiléptek az EVA hatálya alól. Elıre is köszönöm
válaszukat.
Válasz:
Az alanyi áfa mentességet és KATA-t választó Bt és egyéni vállalkozó a 2013-ban kiszámlázott, áfa törvény 58. §
hatálya alá tartozó tevékenységrıl a számlát áfa felszámítása nélkül állítja ki. Eva-s bevételi nyilvántartás esetén
már nem fog evás bevételnek számítani a számlázott összeg. Kettıs könyvvitelt vezetınél az evás bevételébe
beleszámít a számlázott összeg.

Akkor most az a lenne a kérdésem, hogy szerinted hogy értelmezzük ezt a választ?

Előre is köszönöm válaszodat
Bene Mária

Böröczky Zsuzsi  -  

igen, most már látom, hogy az első kérdés-válasz ott lett félreértelmezve, hogy decemberi számla. Szerintem ha decemberben ki van állítva a számla, akkor eva alap, függetlenül attól, hogy ki van-e fizetve vagy nem. És hiába megy át az áfa teljesítési időpontja 2013-ra az még evaalap. Ha januárban van kiállítva, akkor már nem lehet eva alap, azaz kata-s záradékkal, és ha választotta, akkor alanyi mentességgel kell kiszámlázni. Szerintem a válaszban is ez van.

Bene Mária  -  

Zsuzsi nagyon köszönöm a gyors válaszodat.

Bene Mária

Kata  -  

Szia Zsuzsi!

Én úgy olvastam, többszöri nekifutással is, hogy a már 2012-ben "kiállított" számla alapján be nem folyt árbevétel a még EVÁ-s ! (30 nap ide vagy oda)
De ha bevételi nyilvántartásos EVÁ-s Bt, nem állította ki a decemberi számláit,csak januárban az EVA alanyisága megszünte után, sőt lesz áprilisban, májusban Zárlati munkákat tartalmazó, előző évet érintő számlája....és ekkor már KATA-alany... ez esetben szerintem ...... nem EVÁ-s bevétel szerint kell adóznia.... rosszul gondolom?

köszi/Kata (és nem KATA, :O( hiába karják lejáratni a nevem)

Kati  -  

Kedves Kollégák,
akkor tehát szja-s egyéninek aki belépett a Kata-ba, 2012-re 13 db havi bevételt kell leadóznia? Elég igazsgátalan, dehát ez van.

Ruszin Zsolt  -  

Kedves Zsuzsi,

Miből gondolod, hogy egy folyamatos, havi teljesítésű számlánál "kötelező számlakiállítás" lenne? Ha nem állította ki a számlát az EVA időszaka alatt és nem keletkezett áfa teljesítési időpont se, akkor miért kellene számláznia egy januárban számlázandó, februárban esedékessé váló, de amúgy december hónap során elvégzett szolgáltatást?

Böröczky Zsuzsi  -  

Kedves Zsolt!
A kérdés arra vonatkozott, hogy december havi számlát hogyan kell adózni, ha az áfa szerint folyamatos teljesítésű. Véleményem szerint az eva szerinti adózást kell alkalmazni a számla kiállításának megfelelően, tehát hiába megy át az áfa 2013-ra, az nem áfaköteles, hanem még 2012-ben evaköteles. Egy januárban kiállított számla már nem lehet eva-alap.

Böröczky Zsuzsi  -  

Szerintem én nem írtam olyat, hogy "kötelező számlakibocsátás" lenne. Egy januárban kiállított számla természetesen nem evaalap decemberben. Viszont egy decemberben kiállított számla evás lesz, még akkor is ha a kata időszaka alatt folyik be.
A cikkben így fogalmaztam: "hiába tavalyi a számla, és hiába a kata időszaka alatt folyik be..."

Rétlaki Andrea  -  

Cégünknél a dolgozók a külföldi telephelyeken dolgoznak. A kinti bérük után külföldön adózunk le. Ez az összeg úgy szerepel náluk mint külföldön adóköteles össz.jöv. beszámító összeg. Amikor itthon vannak pl. állásidőn akkor itthon adózunk utánuk. 2012.től az itthoni jövedelmüket szuper bruttósítottuk és utána vontuk le 16% szja-t.
Kérdésem az lenne, hogy helyesen jártunk-e el, mert most amikor az M30-ast adnánk ki, a program nem számol a szuper bruttóval.példa: M30-asnál 1sor: 366.495 17sor:366.495 20sor:366.495 55sor:74.474 44sor: 10.500.000 650sor: 366.495 651sor: 58.639
Köszönöm előre is a segítséget

Faragó Éva  -  

Kedves Zsuzsi!
A véleményedet szeretném kétni: egy bevételi nyilvántartás szerint adózó EVÁS vállalkozó, aki január 1-tól átjelentkezett a KATÁ-ba, és alanyi adómentes lett, a decemberi teljesítéséről - egy január 5-én kiállított ún. "díjjegyzék" alapján - bocsát ki számlát januárban, január 20-i teljesítéssel. Ez után a bevétel után hogyan kell adóznia? Amennyiben még az EVA szerint, hogyan állíthat ki EVÁS számlát, hiszen az adószáma is megváltozott!
Köszöbettel:
Faragó Éva


Thold Judit  -  

Szia!

Ugyanez az én problémám is, mi volt a válasz?

Bánfi Éva  -  

Szia!
Alanyi mentes egyéni vállalkozó, ha a 2012-es bevételébe tartozik a be nem folyt bevétel meghaladja az 5M Ft-ot, nem kellett volna neki áfába lépni?! /összességében a 2012-ben kiállított számlája nem haladja meg az 5M-t/2011 -es bevételt kapott 2012-ben ezért haladta meg az 5M-t.

Böröczky Zsuzsi  -  

De, ugyanis az alanyi mentesség határába a kiegyenlítetlen számlákat is be kell számolni. Értsd úgy, hogy a kiállított számlák összesen nem lehet több az értékhatárnál. Lehet, hogy már 2011-ben is átlépte az 5 milliót?

Kiss Erzsébet  -  

Mi a helyzet ÁFÁS számlák esetében 2012-ben lett a számla kiállítva 2013-ban fizetnek.

Előre is köszönöm válaszát.
Köszönettel Kiss Erzsébet

Böröczky Zsuzsi  -  

Az áfa tekintetében az attól függ, hogy változott-e az áfa választás. Ha evás volt, és eva alapba esik, akkor már biztos nincs áfa, mert az eva tartalmazza. Ha szja-s volt, akkor az áfát külön szálon kell nézni. Mert ha korábban áfás volt és most is áfás, akkor nincs külön szabály. Ha korábban áfás volt és most alanyi mentes, akkor az utolsó bevallásában rendezni kell a még nem rendezett áfát is.

Julis  -  

Szia!

mi a helyzet a folyamatos teljesítésű számlákkal (pl. december havi számla január 10-i teljesítési időpontú)?

Köszi

Thold Judit  -  

Mármint a Julis kérdése az enyém is.

Köszi

Böröczky Zsuzsi  -  

Az attól függ, hogy milyen adórendszerből milyen adórendszerbe mész. Eva alap decemberben, ha megszűnik az evaalanyiságod, és januárban már nem kell áfát fizetni. Szja alap decemberben, és nem kata alap, ha beléptél a katába. Ha maradsz szja-s, akkor a bevétellel adózol. Ha kiléptél az áfa körből, akkor az utolsó bevallással be kell vallani. Ha nem,akkor januárban valld be.