Szuperbruttósítás

  |   írta: Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna   |  

A személyi jövedelemadó törvény 3§ (1) bekezdése alapján alapelvként fogalmazza meg, hogy az adó alapját a jövedelemből adóalap-növelő tételek hozzáadásával kell megállapítani. Ezt nevezte el a közvélemény „szuperbruttósításnak”.Ennek következtében a szja törvény 29-31§-a lényegesen módosult.

Az adóalap-növelő összeg a jövedelem után a társadalombiztosítási járulék általános mértékével megállapított összeg, illetve biztosítási kötelezettség hiányában az egészségügyi hozzájárulásról szóló törvény szerinti, az összevont adóalapba tartozó jövedelmet terhelő egészségügyi hozzájárulás mértékével megállapított összeg Ezt a törvény a továbbiakban „adóalap-kiegészítés”-nek nevezi.
 
A tb-járulék általános mértéke 2010-ben 27%, így az adóalap a jövedelem 127%-a
 
Nem kell a jövedelmet adóalap növelő tételekkel korrigálni, ha az adóterhet nem viselő járandóság. (Ezt ugyanis sem tb, sem eho nem terheli.)
 
Ha például egy magánszemély havi bruttó 200 ezer forintos fizetéssel rendelkezik, és mellé havi 30 ezer forint GYES-t kap, akkor 2010-ben az adóalapot a következőképpen kell megállapítani:
 
200.000 * 12 hónap * 127% + 30.000 * 12 hónap = 3.408.000 Ft
 
Az adó mértéke az összevont adóalapot képező jövedelmek (bele értve az adóalap-kiegészítést is) után
  • ha az összevont adóalap nem haladja meg az 5 millió forintot, az összevont adóalap 17 százaléka,
  • ha az összevont adóalap meghaladja az 5 millió forintot, 850 ezer forint és az 5 millió forintot meghaladó rész 32 százaléka.
 
Ha ezt a 2009-ben érvényes szabályokkal szeretnénk összehasonlítani, akkor máshogy is fogalmazhatnánk. Más megközelítésben ez azt is jelentheti, hogy az adóterhet nem viselő járandóságokon kívül az összevont adóalapba tartozó jövedelmekre érvényes adókulcs
  • 3.937.000 Ft-ig 21,59%
  • 3.937.000 Ft felett 850.000 Ft + 40.64%
 
Látható, hogy a kedvezményes adókulcs alá tartozó jövedelmeknél megemelkedett a sávhatár viszont megemelkedett az adó is. Összességében viszont az évi 1,9 millió forintot kereső magánszemélyek sem fognak több adót fizetni (2009-ben ennyi volt a kedvezményes szja sávhatára), mert az adójóváírás rendszerét is átalakították.
 
Az adójóváírás 17%, de maximum jogosultsági hónaponként 15100 Ft. Az adójóváírás jogosultsági határa 3.188.000 Ft.
 
Számításaim szerint a havi 1,5 millió forintnál több adóköteles jövedelemmel rendelkezők esetében beszélhetünk adóemelésről. A magánszemélyek többségétől 2010-ben kevesebb szja-t fognak levonni.
(Az egyes esetekben felmerülő adókötelezettséget természetesen még számtalan tényező befolyásolhatja, így a feni állítás csak általánosságban igaz.)


Hozzászólások

csak a keresztnevét...  -  

Sándor

Kérdésem !

2010. évi összevont jövedelem után , öregségi nyugdíjasként kell

27 % EHO-t fizetni .

kata 1952  -  

Kérdésem: Ingóság összevontan adózik, ezért az ingóság bérleti díját is fel kell bruttósítani, annak ellenére, hogy az nem bér?

Piroska  -  

Én nyugdíj mellett dolgozom. A munkaadóm szerint a szuperbruttósítás miatt  27%-al kell növelni az adóalapot, holott utánam csak 25,5 % járulékot fizetnek. Ez helyes így?

Judit  -  

Kedves Zsuzsa!

Kettő kérdésem lenne a szuperbruttósítással kapcsolatban. Az első: a bérleti díj nem különadózó jövedelemként kerül elszámolásra, hanem összevonandóként. Kérdésem ebben az esetben számolnom kell a szuperbruttósítással? Másik kérdésem: praxisjog értékesítésekor szintén számolnom kell a szuperbruttósítással? Köszönöm válaszod, üdvözlettel Judit

Tamás  -  

Mint mindig most is a vállalkozókkal tolnak ki ők ténylegesen több adót fizetnek. Vagy kötelező csalni ?

Nora  -  

Kedves Zsuzsa!

A végkielégítésnél (3x107250,- Ft= 321751,- Ft) melyet már 2010-ben fizetünk ki hogyan kerül kiszámításra az SZJA a szuperbruttósítás miatt?

Köszönöm a segítségedet.

Judit  -  

Kedves Zsuzsa! Kérdésem a következő lenne:2008.után nyugdíjba vonuló dolgozó 2010.évben nem kereshet többet havi 110.250,-Ft-nál a szuperbruttósítással viszont túllépi ezt a határt, mi a teendő igazán csak 80.000,-Ft körül lehet a bruttó bér,vagy itt már fel van bruttósítva a minimálbér x 18 hó? előre is köszönöm válaszát.Üdv.Judit

Ilonka  -  

Kérdezném, hogy a kedvezményes illetve a nem kedvezményes adózásu természetbeni juttatás után fizetendő szja-t illetve Tb járulékot  hova könyveljem- költség vagy nem költség?

Beáta  -  

Nekem egy olyan kérdésem lenne, hogy 2010-ben egy egyéni vállalkozó hogyan kezdjen hozzá az igazolvány kiváltásához.

Válaszotokat előre is köszönöm.

 

Ági  -  

Kedves Zsuzsa!

Szeretném megkérdezni, hogy az átalányadózó egyéni vállalkozó esetében hogyan kell alkalmazni a szuperbruttósitást? Válaszod előre is köszönöm, Ági 

gizus  -  

Köszönöm Zsuzsa!

megint csak érthető információt kaptam.

 

Anna  -  

Így érthető.

dr. Viniczay G. Zsolt  -  

Kedves Zsuzsa!

Mint Bt tulajdonos nem osztom optimizmusát.Az összes Bt. esetében nincs adójóváírás, ha a beltag személyes közreműködő, így az adóteher nótt.

 

Üdvozlettel: Zsolt

 

Katka  -  

Ha teheti legyen a BT tag is munkaviszonyban. Én most  ezen dolgozom. Lásd a társasági tv.

Méri  -  

Kedves  Zsuzsa! Nagyonszépen köszönöm a gyors válaszod! üdvözlettel.

Mária  -  

(HVG 7 oldal) nem igazán értem :Ha a jövedelem után a magánszemélynek ( itt kit kell érteni) kell megfizetni a társadalombiztosítási járulékot vagy az ehót, az adóalap-kiegészités kiszámításához jövedelemkét a bevétel 78% kellfigyelembe venni , ezt kell 27% megnövelnie és ig ykapja meg az adóalapját .Kérdés kikről van itt szó

moro  -  

Lásd lentebb a bérbeadás kapcsán, ill. csak tovább gondolása a dolognak......pl. magántervező (adószámos, de nem vállalkozó igazolványos) magánszemélynek tervez, ez összevonás alá eső bevétel, ami után ő maga fizeti az SZJA-t és fizette a 11% EHO-t és fizeti mostmár a 27% EHO-t.... az adóalap azonban nem a 100%+27%, hanem a bevétel 78% -hoz adja hozzá a 27%-ot?!.....Én inkább azt nem "értem", hogy az adóalap 78% + 27% ( az összes bevétel után számított 27%)=105......vagy 78% + 78-nak a 27%-a (21)= 99... tehát nem 127 után adózik, hanem 105 után vagy 99 után kell??? ......(még feltételezve, hogy a 100 már a 10% költséghányaddal vagy a tételes költség elszámolás utáni jövedelem....vagy ez bevétel, amiből  levonható a 10% vagy a számla szerinti költség....az így kapott összeg után kell fizetni a 27%-ot ? ...a 78%-ot kiindulásnak a bevételből vagy a költséggel csökkentett bevételből kell számolni?)  SZÓVAL KÉRDÉS AZ VAN JÓCSKÁN!!!

Éva  -  

Ez persze csak az alkalmazottakra vonatkozik. Ugyanis az egyéni vállalkozók és a társas vállalkozók tagja nem vehetik figyelembe az adójóváírást, így  nekik ez mindenképpen adóemelés.

Tilda  -  

Kedves Zsuzsi !

A leirtakat és a 24-én elhangzottakat is nagyon szépen köszönöm. Remek előadást tartottál, csak azt nem értem hogy birtad az egész napot. Ja!!! persze aki sportolt, van energiája erre a nehéz szakmára is.

Edit hozzászólásában feltett kérdésre a válasz nekem is fontos lenne, ugyanis én is kiegészitő tag ügyvezető vállalkozásában könyvelek.

Továbbá légy szives választ adni: szakképzési hozzájárulást kell-e a jövedelme után képezni és fizetni.

Köszönettel. Tilda

 

Edit  -  

Köszönöm az infót!

Olvasás közben felmerült bennem az a kérdés, hogy  meg kell-e növelni a személyesen közreműködő nyugdíjas tagunk havi közreműködési díját a 27%-kal, vagy sem? Hiszen azt sem terheli sem TB sem pedig EHO!

Előre is köszi a választ! Gondolom, másnak is fontos lehet ennek a tisztázása!

Anna  -  

Köszönöm! Minden információ ebben a zűrös időszakban jóljön.

Ildikó  -  

Köszönöm az informciót

Margit  -  

Kedves Zsuzsi!Nagyon köszönöm a fontos tájékoztatást.Szeretném megkérdezni, hogy mint nyugdijas (150.000Ft)    és  mellette megbízási dijként  (100.000Ft)- esetében mit jelent a szuperbruttósítás?Nagyonszépen köszönöm.Margit

Magdi  -  

Kedves Zsuzsi! Köszönöm az újabb tájékoztatást. Látom, még most sem pihen azután a 24.-i fárasztó nap után.

csak a keresztnevét...  -  

Kedves Zsuzsi!

Köszönöm szépen az infókat, mindig igazán hasznosak és közérthetőek.

Szeretnék kérdezni ehhez a témához kapcsolódva. Egy ismerősömnek csoportos leépítés következtében 2010.02.hóban fognak felmondani. Ebből következően minden, a felmondáshoz kapcsolódó járandósága a következő évben lesz esedékes, pl felmondási időre adott, végkielégítés, szab.megváltás. Kérdésem, hogy ezek már a "szuperbruttósítás" alá esnek-e, mert akkor igencsak rosszul fog járni.

Ny.Ági

csak a keresztnevét...  -  

Köszönöm az infót, de nekem már ki kellett számolnom főnöki kérésre egy dolgozó jövő évi bérét változatlan bruttó  mellett. Ez az összeg 1.800 e Ft a 2009. évi szuper bruttósítás nélkül.Nekem az a meglátásom, hogy havonta többet fog kézhez kapni 2010-ben, mert kevesebb adót vonnak le tőle de az nem más mint az addigi adójóváírás összege amit a régi szabályok szerint csak év végén az adóbevallásában egyösszegben tudott visszakérni.Remélem jól számoltam.Nem sokkal van előrébb ez a fizetési kategória.....

csak a keresztnevét...  -  

Kedves Zsuzsi, köszönöm az infót. Csak csodálni tudtalak 24-én, mert még én, a hallgató is elfáradtam a végére. Most voltam Nálatok először, de soha nem fogok máshoz menni, mert ennyire okos, összefogott és ami a legfontosabb gyakorlatias előadást még nem hallottam sehol. Ajánlom a szolgáltatásaidat más kolléganőknek is.

üdvözlettel Cseszneki Judit ( CséGyé Kft ügyv.)

Ági  -  

 Köszönöm, Zsuzsa!
Hasznos infó, én is érdeklődnék, / ahogy Zsóka /, hogy lesz e jegyzet  a 2010-es adótörvényekről?
További szép napot kívánok!

V.Zsuzsi  -  

Köszönöm a segítségedet nagyon sokat jelent nekem .

csak a keresztnevét...  -  

Az Alkotmánybíróság döntése szerint nem a TB és Eho járulékot kell kiegészítő adóalapként kezelni, hanem a mértékével megállapított összeget. Az adóterhet nem viselő járandóságra azért nem kell kiegészítő-adóalapot számítani, mert a törvény nevesíti. Az összevont adóalap részét képező bérbadás, sőt a táppénz, jövedelempótló támogatás után is ki kell számítani a kiegészítő-adóalapot.

Angyal József okelveles adószakértő

Piri  -  

Kedves Zsuzsa !

Köszzi a hirleveleidet nagyon jó.Piri

Hajni  -  

Kedves Zsuzsi!

Rövid kérdes a cikkkel kapcsolatban: valaki bérbeadásból származó jövedelme (bevétele sem) éves szinten nincs 1 MFT, és összevonandó jövedelemként szeretné adózni 2010-ben. Ebben az esetben tudomásom szerint nem kell fizetni %-os EHO-t. Ennek ellenére az adóalap ekkor is a jövedelem 1,27-szerese? Köszönöm a választ.

Júlia  -  

Ez jó kérdés, engem is érdekelne...

moro  -  

Nem lehet, hogy a 14%-os EHO-t akkor nem kell fizetni, ha a bérbeadásos jövedelmet elkülönülten adózod le 25% Szja-val és így nem éri el az 1M Ft-ot?

Ha az önálló tevénységből származó jövedelmek szerinti adózást választod, akkor összevonás alá tartozó jövedelem (nem ingatlan bérbeadásból származó) és mivel nem tb járulék köteles,  meg kell fizetni a 27% EHO-t is. (?)

Nem ilyen esetben kell figyelembe venni a bevétel 78%-át és ennek az 1,27 szeresét az adóalapnál ? (Kérdések, nem állítások, bár én hajlok az "állítás" felé)

Zsóka  -  

Kedves Zsuzsi!

Köszönöm az érthető összefoglalást!

Egy kérdés: akik a konferencián nem tudtak részt venni, azok számára készítesz egy a tavalyihoz hasonló jegyzetet a 2010 adótörvényekről?

(Csak megjegyzem, hogy a 2009-es jegyzeted a sok kiadvány közül, magasan a Tied volt a legjobb!)

Angi  -  

Kedves Zsuzsa!

Eddig az adójóváírás csak a munkaviszonyos bérjövedelemre vonatkozott. Ez nem változIK? Ha nem, akkor 2010-től az egyéni vállalkozó kivétje után, valamint a társaság nem munkaviszonyos személyes közreműködő tagja bére után nemcsak a bér, hanem a 27 %-os Tb-je után is megfizeti az Szja-t?

Köszi

Angi

Nóra  -  

Nagyon köszönöm, Zsuzsi!

csak a keresztnevét...  -  

Kedves Zsuzsi!

Érinti ez a bruttósítás a bérbeadásos jövedelmeket. Itt van, aki összevonás alá esőként kezelteti, van, aki forrásadózik utána. Ezeknél is fel kell szorozni, bár ezek után nem fizetünk tb.-t, ehot is csak bizonyos határ felett????

Köszi: M.

 

Zoltán  -  

Kedves Zsuzsa!

Ezek szerint a az adóköteles termsészetbeni juttatások után fizetendő SZJA kiszámításánál is előbb szuperbruttósítani kell a 27% TB járulékkal, és arra számítani a 17 vagy 32% SZJA-t? Amennyiben igen, akkor még azt szeretném megkérdezni, hogy mely juttatásokra kell így számolni?

Köszönöm

Orbán Zoltán

Böröczky Zsuzsi  -  

Kedves Zoltán

A szuperbruttósítás az összevonandó jövedelmekre vonatkozik, a természetbeni juttatásokra nem. Ott a juttatás értéke után kell az 54% szja-t fizetni, és a járuléknál igaz az, hogy az adóval növelt ellenérték képezi a járulék alapját.

Zoltán  -  

Nagyon köszönöm a gyors választ!

További szép napot!

Orbán Zoltán

www.webcafeteria.hu - ha esetleg érdekli egy igazán jó megoldás az adminisztrációra  :)

 

 

csak a keresztnevét...  -  

 

 

Évi  -  

Nagyon szépen köszönöm ezt a hírt. A tv. értelmezésében sokat segített.