Hónap közben belépőknél is jár a szocho kedvezmény?

  |   írta: Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna   |  

Egy március 2-án benyújtott törvényjavaslat szerint a hónap közben belépett munkavállalók után is igénybe vehető a szociális hozzájárulási adóból az adókedvezmény. De vajon mikor lép hatályba a törvény?

berkompenzacio.jpgMint korábban arról én is írtam, a novemberben elfogadott törvény szerint nem vehetünk igénybe az adókedvezményt a szociális hozzájárulási adóból abban az esetben, ha a munkavállaló munkaviszonya nem az egész hónapban áll fenn.

Ennek következménye volt az is, hogy a január 2-án belépett munkavállalók után januárban még nem jár a kedvezmény.

A módosító javaslat szerint, ha a munkavállaló munkaviszonya nem áll fenn az adott hónap egészében, akkor is jár kedvezmény, de speciális módon. Meg kell határozni azt az összeget, amely a munkavállalót teljes havi munkaviszony esetén megilletné, és az igénybe vehető részkedvezményt úgy kell meghatározni, hogy a teljes havi jövedelemre kiszámított összeget kell arányosítani
Példa:
Munkavállaló április 16-án lép be. Munkabére havi 150 ezer forint. A hóközi belépés miatt áprilisra a munkavállalót 75 ezer forint bruttó munkabér illeti meg.
A munkavállaló után áprilisra igénybe vehető adókedvezmény, ha a társaság az egyéb feltételeket is teljesítette:

Adókedvezmény teljes havi jövedelemre:
75 000 × 21,5% - (150 000 – 75 000) × 14% = 5625 Ft
Adókedvezmény a tört hónapra:
75 000 / 150 000 × 5625 Ft = 2813 Ft

Ebben az esetben tehát NEM a 75 ezer forintra járó kedvezmény vehető igénybe, hanem a teljes havi kedvezmény arányos része.

A fő kérdés az, hogy mikortól lehet alkalmazni?

Az elfogadott törvény szöveges szerint a 2012. január 1-jétől kezdődő adómegállapítási időszakra lehet alkalmazni, DE…

A törvényt az országgyűlés elnöke aláírta, de a köztársasági elnök még nem. (Bár ez a személy a lemondott köztársasági elnök helyett ideiglenesen egy és ugyanaz… )

A lényeg, hogy a törvény a Magyar Közlönyben még nem került kihirdetésre!
Amint a törvénymódosítás megjelenik a Magyar Közlönyben, kiegészítem a cikket annak pontos dátumával.

Az ismert politikai események miatt elképzelhető, hogy a márciusi bérszámfejtések bevallásakor sem fogjuk tudni még érvényesíteni a kedvezményt, hanem később, erre az időszakra is önellenőrzésre lesz szükség.


KIEGÉSZÍTÉS!!!
A törvény a 2012.04.06-i Magyar Közlönyben kihirdetésre került!


A bejegyzés címkéi

bérkompenzáció


Hozzászólások

Szirom Antalné  -  

Szia Zsuzsi!
Érdekes probléma vetődött fel a napokban.Olyan kereskedőkkel beszélgettem akik szezonális termékeket árulnak./ pl. virág, fürdőruha stb./ Az év december,január és február hónapjában a forgalmuk nulla, illetve nem tud olyan keveset venni, hogy a nagyobbik része ne kukában kössön ki. Kérdés miért nem szüneteltethetik a vállalkozást ezekben a hónapokban és csak 6.390,- Ft kelljen befizetniük. Én nem tartom ezt olyan abszurd ötletnek.

üdv. Sziromné

Anikó  -  

Kedves Zsuzsa!
Ha már megjelent a MK-ben, akkor mikortól kell alkalmazni? Visszamenőlegesen is lehet/kell önellenőrzéssel? Vagy csak az ápr. 6. után számfejtettekre vonatkozhat? Köszönöm.

Liza  -  

Nem kopnkrétan ehhez a kérdé
shez de ez is nagyon érdekel,
-amennyiben egy munkáltatónál nem volt előzőéve nettől az évtől csak februártól vannak alkalmazottai ebben az esetben is igénybelehet venni a szoc kedvezményt,a törvény által előirt szakmai munimálbért megfizeti,-
-vagy előző munkahelyeik nettó keresetét is vizsgálni kell?

Deákné Sztukits Anikó  -  

Kedves Zsuzsa!Érvényes Start Bónusz kártya esetén hogy célszerű eljárni, ha a dolgozó 03.09-án lépett be?

válaszodat előre is köszönöm: Deákné Anikó

Böröczkyné Zsuzsi  -  

A start bónusz kártya kedvezménye eleve 27%, azaz teljes szocho mentességet biztosít. A bérkompenzációs kedvezménnyel így az adó "mínusz" lesz, azaz visszaigényelhető. Addig amíg nem hirdetik ki a törvényt, addig a hóközi belépőknél nem érvényesíthető, de a további hónapokban mindkét kedvezmény (start, bérkomp.) jár.

Mary  -  

Segítség, nem értem: Szocho kedvezmény igénybevételének feltétele, hogy a munkaválló 2011 okt-dec között állományban volt. Hogyan vonatkozhat akkor a kedvezmény az új belépőkre?
Köszönöm

Böröczkyné Zsuzsi  -  

Nem, a kedvezmény akár az új belépőkre is jár, ha minden, régebb óta alkalmazásban álló munkavállalóknál végrehajtottuk az elvárt béremelést.

Adrienn  -  

Nagyon szépen köszönöm az információt. Hab a tortán, hogy kb. 1 hete kellett önellenőriznem a februári 08-ast, mert véletlenül igénybe vettem a kedvezményt a hó közben belépett dolgozó után is. Most már csak az lesz szép, ha újra önellenőrizhetem vissza az eredti állapotra. Még mondja valaki, hogy a könyvelői munka monoton és unalmas:)

Borsi Györgyi  -  

Nagyon szépen köszönöm a tájékoztatást!

A napokban én is ezt kerestem... Szép lesz 2012.01.01-től! Igen jó lenne ha a T. törvényalkotó a szempillája végénél egy kicsit tovább látna, vagy netán átgondolná, hogy minek mi a hosszútávú (de miről is beszélek?) hatása!

Eddig is 7 évig őriztem a szakanyagaimat, de már 2010-től térképet is mellékelek hozzájuk! ..a változás változásának a módosításaival dolgozunk. Ott tarok, hogy bármit kérdeznek, veszem elő a törvényt, addig meg sem szólalok. Már azt is kínos kimondani, hogy " utolsó infóm szerint szerintem...."
..most pedig 1db aláírásra várunk......, na addig a hóközisek 08-sai várólistások, mint az egészségügyben a műtétesek....Erőt, energiát, kitartást kívánok Mindenkinek!

Ildi  -  

Köszönöm az információt

Anikó  -  

Köszönöm az infot, ma pont ezt kerestem a közlönyökben.

Horváthné Ildi  -  

Kedves Zsuzsi!
Nagyon szépen köszönöm a gyors és pontos felvilágosításokat. De ennek ellenére egyre jobban elgondolkodom azon, hogy folytassam e ezt a munkát, mert ezt követni képtelenség. "Átigazolásomat kérem" a másik oldalra, mert egy-két-három év múlva, ellenőrzéskor én is precízen fogok tudni mindent. Ebbe bele lehet fáradni. Még egyszer köszönöm a kitartásodat, a precízségedet, továbbra is sok-sok erőt kívánok Neked.