Ez még nem a világvége...

  |   írta: Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna   |  

Az új szabályok még hatályba sem léptek, mégis végtelen számú megválaszolatlan kérdés merült fel az elmúlt hetekben. Néhány esetben törvénymódosítás történt, illetve megszületett néhány adóhatósági álláspont is.

maja_piramis.jpg
Dolgoztunk már máskor is nehezen értelmezhető adótörvények között. Most sem könnyű, de ettől még nem dől össze a világ.

Lenti álláspontok, az adóhatóságtól származnak. Némelyiket megtalálod a NAV honlapján is, mások ügyfélszolgálati tájékoztatásokból valók. Reméljük, kellően biztos alapot szolgáltatnak a munkánkhoz, és nem változik meg rövid időn belül a hivatali törvényértelmezés.


1.
A KATA alá bejelentkező EVA-s adóalanyisága megszűnik a KATA alanyiságot megelőző nappal (EVA tv. módosítás). Így a KATA-t választóknak nem szükséges kilépniük az evából december 20-ig

2.
A KIVA alá nem 2012. december 20-ig, hanem 2013. január 15-ig lehet bejelentkezni, és eddig lehet visszavonni a bejelentést is. A januári bejelentés esetén az adóalanyiság a bejelentés hónapjának első napjával jön létre, azaz 2013. január 1-jétől.

3.
A KIVA időszakot megelőző időszakban eredményből, eredménytartalékból KIVA időszaka alatt fizetett osztalék nem növeli a pénzforgalmi eredményt.

4.
A NAV és az NGM egyeztetett álláspontja szerint, a többes jogviszony esetén a további jogviszonyok vonatkozásában nem mentesít a KATA megfizetése. Azaz: ha adott egy egyéni vállalkozó, aki tag és egyben ügyvezető egy Kft-ben, akkor ő főállású KATA-s egyéni vállalkozó lesz, de a Kft-ben a társas vállalkozási minőségében a főállásúakra vonatkozó minimum járulékalap után fizeti meg a járulékokat, illetve a szocho-t.

5.
Adóhatósági tájékoztatás szerint, a 6.660 Ft-os egészségügyi szolgáltatási járulékot kiváltja a 25.000 Ft-os KATA (!)

6.
Külföldi kifizető esetén az 1 millió forintot elérő bevételi értékadatról csak a KATA alany fog adatot szolgáltatni

7.
2013. évtől a munkaviszonyos egyéni vállalkozó választhatja az átalányadózást, azonban a heti 36 órás munkaviszony melletti egyéni vállalkozó sem válik „másodállású” egyéni vállalkozóvá járulék szempontjából. Ezért vigyázzunk az átalányadó választásával, mert ha eddig a tételes elszámoló egyéni vállalkozó heti 36 órás munkaviszony mellett csak a tényleges kivét után fizette a járulékot, majd áttér az átalányadózásra, akkor a főállásúakra vonatkozóan kell a járulékokat megfizetni.

8.
A béren kívüli juttatásoknál a 14 %-os eho szempontjából a juttatás tényleges átadása számít. Például egy a 2012. évben átadott 2013. évre vonatkozó buszbérlet még 10 %-os eho-t visel, ugyanakkor a 2013. évben átadott 2012. december hónapra vonatkozó Erzsébet utalvány 14 %-os eho terhel.

Apró betűs rész:

„Fent leírtak a tájékoztatást szolgálják, és nem minősülnek tanácsadásnak. Konkrét esetek tekintetében kérje ki adótanácsadója, könyvvizsgálója, az adóhatóság, a miniszter, vagy a Jóisten véleményét!”


A bejegyzés címkéi

kata, kiva, eva


Hozzászólások

Ági  -  

Adóhatósági tájékoztatás szerint, a 6.660 Ft-os egészségügyi szolgáltatási járulékot kiváltja a 25.000 Ft-os KATA (!)

Kedves Zsuzsa!
Vajon a nyugdíjas Katás ev. (saját jogon), és mellette társas vállalkozó, a társas vállalkozásban fizetendő eü.szolg. járulékot is kiváltotta a Kata alatti 25.000,-Ft befiz.?
Azért kérdés, mert az egyéni vállakozást tekintette korábban elsődleges jogviszonynak a Tbj., arra pedig azt mondtuk, hogy kiváltotta.
Ha valaki tudja, előre is köszönöm:
Ági

Süle Zoltán  -  

A NAV és az NGM egyeztetett álláspontja szerint, a többes jogviszony esetén a további jogviszonyok vonatkozásában nem mentesít a KATA megfizetése. Azaz: ha adott egy egyéni vállalkozó, aki tag és egyben ügyvezető egy Kft-ben, akkor ő főállású KATA-s egyéni vállalkozó lesz, de a Kft-ben a társas vállalkozási minőségében a főállásúakra vonatkozó minimum járulékalap után fizeti meg a járulékokat, illetve a szocho-t.
Kérdésem ha csak tag a kft-be de nem ügyvezető akkor is kell járulékot fizetni?

Bokros Jenőné  -  

Betéti társaság nyugdijas beltagja /Bt képviselője/ sem munkabért,sem tiszteletdijat nem vesz fel és egy kft-ben heti
10órás munkaviszonnyal rendelkezik.
Milyen járulékot kell fizetnie 2013-ban?

A Kft-ben jár-e utána is /mivel nyugdijas/ az 50%-os szoc.adó kedvezmény ?

Köszönöm előre is a segitséget Üdv.Éva

Takács Judit  -  

Kedves Szöllősy Zsuzsa!

Egy kis humorérzék szükséges az életünkhöz, pláne nehéz időkben.

Szöllősy Zsuzsa  -  

„Fent leírtak a tájékoztatást szolgálják, és nem minősülnek tanácsadásnak. Konkrét esetek tekintetében kérje ki adótanácsadója, könyvvizsgálója, az adóhatóság, a miniszter, vagy a Jóisten véleményét!”

Nekem ez igazán nem vicces, vannak olyan dolgok amivel még Önnek sem illene viccelni!!!!!!

manna  -  

Judittal max. egyetértek, nem tartom jónak egyből fejest ugrani valamibe, ami még folyamatosan alakul.... Sokan nem látnak tovább az orruknál, csak az számít, hogy MOST kevesebbet kell fizetni, de mint tudjuk ingyen ebéd nincs. Nagyon sokba fog ez még kerülni

Katica   -  

"akinek humora van mindent tud, akinek humora nincs mindenre képes"

aniko  -  

Nem, alanyi mentesként nem kötelező. Kizárólag akkor lenne, ha átlépné a 6 mill-t és áfa körbe kellene lépnie...
Akkor már nincs választása.

Judit  -  

A kATA alá bejelentkezettek arányos szolgálati idejére itt a megfelelő rész amit dec.22-én elfogadtak.A 2012.évi CCVIII.tv. 39.§(2)bek azt mondja ki,hogy "az arányos szolgálati időt a kisadózó vállalkozásokra is kell alkalmazni"- ami azt jelenti,hogy a KATA alá tartozás nem teljes,hanem csak a Tny.39.§(1)bek.alapján arányos szolgálati időt jelent.Ez bizony nem mindegy!!!A 2013-as min.bérrel számolva 71%-os az arány.Tehát pl.:azon nőtársak akik a 40 évre gyúrnak és pár évük van már csak hátra,nagyon meglepődhetnek.De mindenki más is!Szemfényvesztés az egész KATA!!!
Az Én kérdésem:miért nem jó vagy 10-szer a kód amit küldenék,majd egyszer csak igen?

Erika  -  

Nem egyéni vállalkozó,hanem bt

Erika  -  

Kedves Zsuzsi!
Tudható e, hogy ha egy EVA-s társaság KATA-t választ, majd jan.15-ig visszavonja - de automatikusan kikerült az EVA-ból - akkor marad az EVA-ban, vagy mi a teendő?

dolna1978  -  

Szia!
Szerintem általános szabályok szerinti szja adózó lesz.

D.Gabi  -  

Tegnap találtam: /"Karácsonyi Ajándék"/

"b)Tny. 39. § (2) bekezdésében a „biztosítási idejének” szövegrész helyébe a „biztosítási idejének, valamint a fõállású kisadózó biztosítási idejének" szöveg,"/Tny.módosítása/


Sajnos ez lett a végleges szöveg is. Dec. 22-én jelent meg a MK-ben. Ez az arányosított szolgálati időt jelenti a főállású kisadózónál szerintem.Örülnék, ha valaki máshogy értelmezné.


Mindenkinek Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánok !

Erzsi  -  

Kedves Zsuzsi!
Én is köszönöm a hasznos információkat és "apróbetűs" soraidat, melyek most felvidítottak !!!!
Békés Boldog Karácsonyt kívánok Neked és családodnak!
Üdv:Erzsi

Tothne Adrienne  -  

Koszonom a sok hasznos informaciot es Kellemes Karacsonyi Unnepeket es Boldog problematol mentes 2013- at kivanok!
Koszonettel:Adrienne

Ili  -  

Köszönöm az egész évi segítséget.
Nagyon boldog ünnepeket kívánok,
Jövőre Veletek ugyanitt :))

Anikó  -  

Kedves Zsuzsi!
Nagyon köszönöm az infokat, az egész éves munkádat. Neked, Családodnak, Munkatársaidnak és minden Szakmabelinek nagyon boldog Karácsonyt és eredményekben, kitartásban gazdag új esztendőt kívánok. Hortobágyiné Sabján Anikó

hviki  -  

Kedves Zsuzsi,
Köszönök mindent, amit értünk teszel és nagyon boldog ünnepeket, jó pihenést kívánok Nektek.

Csaba  -  

A 8-as ponthoz szeretnék hozzászólni.

A NAV (és a tanácsadók) értelmezése önkényes, teljesen egyértelműen van megfogalmazva az SZJA tv. 26.§ (1)-ben, hogy a MUNKAVISZONNYAL kapcsolatos bevételek esetében a január 15. előtti bevételek 2012-esnek számítanak (azaz az EHO 10%)! Természetesen ha nem munkaviszonnyal kapcsolatos a béren kívüli juttatás (pl. megbízottnak, szövetkezeti tagnak, nyugdíjasnak, szakmai gyakorlatos tanulónak adják), akkor az SZJA 9.§-ában írt főszabályt kell alkalmazni (14% EHO).

Ez szerintem bíróságon is védhető. Kis cégek persze előrehozhatják a juttatást, illetve megfizethetik a 14% ehot, mivel a kis különbség miatt nem érdemes bíróságra menni, de pl. egy 10.000 főt alkalmazó cégnél már nagyon nagy a különbség.

Magony Istvánné  -  

Drága Zsuzsi!
Nagyon szépen köszönöm az adott sok hasznos tanácsaidat kívánok sok erőt jó egészséget kitartást továbbra is.
BOLDOG KARÁCSONYI ÜNNEPEKET, BOLDOG ÚJÉVET MINDEN JÓT KÍVÁNOK NEKED ZOLINAK munkatársaidnak és könyvelőtársaimnak
Erszike

Bordácsné  -  

Köszönjük a segítségedet.
A 8.pont kapcsán kérdezem, hogy ha dec.29-én ki lesz adva az Erzsébet utalvány a dec.havi fizetéssel, akkor mi a helyzet?

Zsuzsa  -  

Sziasztok!
A KATA-s EV kötelezett-e bankszámlát nyitni? Nem alanya az áfának. Köszi Zsuzsa

aniko  -  

Nem, alanyi mentesként nem kötelező. Kizárólag akkor lenne, ha átlépné a 6 mill-t és áfa körbe kellene lépnie...
Akkor már nincs választása.
(bocsi.. nem jó helyen válaszoltam 12.31-én..., de a lényeg azóta sem változott...)

Mária  -  

Köszi Zsuzsi! Sokat tanulok Tőled!
Kellemes karácsonyi ünnepeket Kívánok!
Mária

Deimné Felföldi Zsuzsanna  -  

NAV tájékoztató:
Az adózói terhek teljesítésének új és egyszerű módja
(2012.12.21.)
"... Az adminisztrációs terhek könnyítését eredményezi, hogy a kata szerint adózó vállalkozás pusztán bevételi nyilvántartás vezetésére kötelezett. Az adózók könyvelő, illetve adózásban jártas szakemberek igénybevétele nélkül tudnak eleget tenni adókötelezettségüknek."

Akkor ez mi?

Deimné Felföldi Zsuzsanna  -  

Elnézést, hozzászólásomat konyvelozona.HU + + 1 reklamáció miatt írtam.
Sajnos ez a tájékoztatás sokkal több problémát fog okozni, mint az említett reklamáció.

Andi  -  

Sziasztok!

Egy EVÁ-s vállalkozás jövőre már nem szeretne EVÁS maradni, de elmulasztotta a december 20-i kijelentkezési határidőt.
Ha decemberben bejelentkezik KIVA-ra, majd visszavonja a bejelentkezését akkor visszakerülhet a "normál" ÁFÁ-s ügyfelek közé?

Segítségeteket köszönöm,

Andi

Anna  -  

Kedves Zsuzsi! Igazán hajlok arra, hogy a Jóisten adjon választ a felmerült kérdéseinkre, mert tényleg annyi a tisztázatlan dolog.
Ezzel együtt is azt kívánom, hogy Neked, Csapatodnak, de minden Könyvelő társamnak is boldog, békés Karácsonyt, nem utolsósorban eredményekben gazdag Boldog Új Esztendőt éljünk át 2013-ban.

Marika  -  

kedves Zsuzsi , Zoli és Könyvelő társaim !
Áldott, Kellemes Karácsonyt kívánok és sikeres, eredményes békés boldog új évet.
Szegedről Marika

MARIKA  -  

KEDVES ZSUZSA!
KÖSZÖNJÜK AZ EGÉSZÉVI INFÓKAT, ERŐT EGÉSZSÉGET KÍVÁNUNK A CSAPATODNAK.
MOST MENJÜNK SZUSZANNI EGYKICSIT ÉS HA MEGTELT AZ ÜNNEPEK ALATT A POCAKUNK, UJ ERŐVEL PEZSGŐVEL JOBBAN TUDJUK KEZDENI AZ UJ ÉVET.
B.U.É.K
MARIKA ÉS CSAPATA

Erika  -  

Mindenkinek békés "nyugodt" karácsonyt kívánok!
Kitartást és sok erőt a 2013-as évre!

aniko3000  -  

A többes jogviszonyos átalányadózó főállásúkénti járulékfizetési kötelezettségén meglepődtem...
Még jó, hogy 02.25-ig a bevallásban kell jelezni.
ez az infó még hiányzott ahhoz, hogy felelős döntést hozhassunk!!!
Köszönöm!
Boldog, Békés Ünnepeket Kívánok!

EDINA  -  

Zsuzsa!

Nem látod? A könyvelő alatt a Jó Istent értette... :)))

Békés ünnepeket kívánok!

Edina

konyvelozona.HU  -  

1 kiegészítés + 1 reklamáció

ad 4. (szerintünk) ... amennyiben nincs heti 36 órát elérő munkaviszonya még valahol.
(szerintünk), ha valahol van 36 órát elérő munkaviszonya, akkor 25ezres KATA ev és tagként, mint ügyvezető nem kell fizetnie
(Jól gondoljuk?)

Zsuzsa!

Milyen apartheid van az apróbetűs részben?
Miért pont a könyvelőjét ne kérdezze meg? Hiszen ott csapódik le először minden ostor... :) :)

Böröczky Zsuzsi  -  

Igen, ha MUNKAVISZONYBAN van az illető, akkor a mellette levő e.v. (ami kata-s) 25 ezer forintot fizet havonta.És ha munkaviszony mellett nem kata-s ügyvezető is az illető, akkor ott nem kell fizetni. :-)
de szerintem a logikát kell megérteni :-)

D.Gabi  -  

Hát ez van, ezt kell szeretni !
Mégegy info kellene:
A KATA-s fófoglalkozású szolgálati idejét arányosítani kell-e,
mivel 81.300,-Ft az alap.
A T.Ház dec 17-én változtatott a Tny.39.§. 2. pontján, de még nincs kihirdetve.
Ez sem mindegy, főleg aki nyugdíjba igyekszik.

konyvelozona.HU  -  

Szerintünk nem, mert értelmezhetetlen az esetükben. 1 nap = 1 nap szolgálati idő, "csak" az ellátás alapja jóval kevesebb, ami most üdítőleg hat, de lehet, hogy évek múlva nagyon fog hiányozni. :(

D.Gabi  -  

"b) 39. § (2) bekezdésében a „biztosítási idejének” szövegrész helyébe a „biztosítási idejének, valamint a fõállású kisadózó biztosítási idejének" szöveg,"/Tny.módosítása/




Sajnos ez lett a végleges szöveg is. A mai napon 22-én jelent meg a MK-ben. Ez az arányosított szolgálati időt jelenti a főállású kisadózónál szerintem.
Ez már megint meggondolásra késztetheti a KATA-ba belépni szándékozókat.

Mindenkinek Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánok !

emimama  -  

KÖSZÖNÖM, ÉS BÉKÉS BOLDOG KARÁCSONYT KIVÁNOK MINDENKINEK.

Ildi  -  

Köszönöm az információt

Adrienn  -  

:) :) :)