EVA, KATA, KIVA - Gyakran feltett kérdések az új adókkal kapcsolatban

  |   írta: Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna   |  

A kérdések száma egyre csak nő, és a törvénymódosításoknak sincs még vége, de hozzám érkező kérdések közül a leggyakrabban felvetődött eseteket csokorba foglalom.

Hogyan kell meghatározni az osztalék utáni adót kiváltó adót?


orulet_1.jpgKezdjük ezt a kérdést azzal, hogy annak a bt-nek és kkt-nek kell ilyet számolni, aki:
  • a TAO rendszere alól a KATA rendszerébe megy át.
  • a kettős könyvvitel alá tartozó EVÁ-s a KATA rendszerébe megy át.
Nincs ilyen adója a KATA-ra áttérő egyéni vállalkozóknak és a már most is bevételi nyilvántartásos evás cégeknek sem.
És nincs ilyen adója a KIVÁ-t választó cégeknek sem, hiszen ők maradnak a számviteli törvény hatálya alatt.

A számítás menete: a 2012. december 31-én fennálló
+ mérlegében kimutatott eredménytartalék,
+ saját elhatározásból lekötött tartalék,
+ mérleg szerinti eredmény és
+ a jóváhagyott osztalék, részesedés alapján a taggal szemben fennálló kötelezettség
- a mérlegben kimutatott, nem vagyoni betétként megszerzett immateriális javak és
tárgyi eszközök együttes könyv szerinti értéke

Az osztalék utáni adót kiváltó adó mértéke 16%, amit három egyenlő részletben kell megfizetni és további eho kötelezettség nem terheli.

Előfordulhat, hogy a sok eredménytartalékkal rendelkező cégek, akik a 16+14%-os osztalék utáni terhet soknak tartották, már csak ezért is érdemes elgondolkodniuk a KATA választásán.

Fontos még, hogy a képletben a taggal szemben fennálló kötelezettségek közül csak az osztalékkal kell kalkulálni, a tagi kölcsönnel nem.

Egy kft-ben személyesen közreműködő tag a mellette levő egyéni vállalkozására KATA-t választ. Hol, mennyi járulékot kell fizetnie?


A válasz, hogy mindkét helyen fizetni kell a „teljes” járulékot.

Mindkét oldalról közelítsük meg a kérdést:
  • a kft-ben személyesen közreműködő tag társas vállalkozónak minősül. Ők legalább a minimálbér után járulékfizetésre kötelezettek, kivéve, ha van máshol legalább 36 órának megfelelő jogviszonyuk van. A KATA jogviszony nem ilyen, így itt nem mentesít semmi a járulékfizetés alól
  • az egyéni vállalkozásban a kisadózó után – többek között – akkor lehet a kisebb mértékű tételes adót fizetni, ha a magánszemélynek máshol legalább 36 órás munkaviszonya van. Itt tehát nem fogadja el a teljes biztosítást eredményező társas vállalkozói jogviszonyt, azaz a tételes adó a magasabb, havi 50 ezer forintos összeg lesz.

Megoldás az lehet, ha a kft-ben munkaviszonyt tudna létesíteni a magánszemély, mert akkor ott ugyan megmarad a járulékfizetés, de az egyéni vállalkozásban elég lesz a havi 25 ezer forintot megfizetni.

Kiváltja-e egy KATÁ-ba belépő nyugdíjas egyéni vállalkozó egészségügyi szolgáltatási járulékát a tételes adó?


Erre a válasz egyértelműen igen, tehát neki nem kell a havi 25 ezer forint mellett további 6660 Ft-ot fizetni.

Ha neked is van kérdésed, a hozzászólásokba írd meg!

Ha viszont Te tudod más kérdésére a választ, akkor kérlek, segíts sorstársadnak!

 

 

vonal2.jpg

 

webre-600.jpg

 

Klikk ide >>

vonal2.jpg

 



A bejegyzés címkéi

eva, kata, kiva


Hozzászólások

Sándor Orsolya  -  

Egy bt. megfizette a korábbi évi eredménytartalékából az osztalék adót kiváltó adót és ebből az eredménytartalékból osztalékot akar kifizetni. Akkor ennek az osztaléknak milyen adóterhei vannak?

Barray László  -  

Tiszteletem.
Kérdésem a következő,eddig kisadózó voltam főállás mellett,tehát 25000 ft-ot fizettem havonta.Augusztus 24.-én megszűnt a főállásom..Mi a teendőm ha kisadózó szeretnék maradni,csak főállásban??Mikortól kellene nekem 50,000 ft-ot fizetnem???
Köszönöm

Besenyeiné  -  

Kérdésem:Jogosultságot szerzett-e a nyugdíjas egyéni vállalkozó
2013 évben nyugdíjának 0,5%-os növelésére, bevétele arányában.
A KATA adót, havi 25.000:- Ft-t megfizette. Köszönettel:
Besenyeiné

Ica  -  

KIVA alany vállalkozásnál az iparűzési adóbevallásban a személyi ráfordítással növelt összeget, vagy a korrigált bevételt kell e növelni 20 %-kal? Nem találok pontot info-t.

Kordélia  -  

Üdv.
Segítséget szeretnék kérni!
Kft tagja, aki nem lát el ügyvezetői feladatokat, és munkaviszonyban sem lát el semmilyen feladatot a cégben, mellette egyéni vállalkozó és a kata-t választja, meg kell-e fizetnie a járulékot a kft-ben is maga után.
Köszönettel, és tisztelettel:
Gulyás Kordélia

Koós Lászlóné  -  

Van egy KATA-s egyéni vállalkozó (főállású), aki 2013. december 30-tól 2014.február 14-ig volt táppénzen. Majd 2014. augusztus 13-tól ismét táppénzre ment, jelenleg is betegállományban van. A január hónapról beadtam neki a mentesülésre vonatkozóan a 14T101E adatlapot.
Szerintem februárra és augusztusra nem adhatom be. De ezt nem tudom megmagyarázni neki, mert az ő fixa ideája, hogy a február 15-től számított 14 nap és az augusztus 13-tól számított 18 nap összevonható 30napba.
Szövegértési problémák vannak, ezért olyan hivatalos példa kellene -amit elé tudnék tenni -, ami hasonló esetre vonatkozik.

Köszönettel: Koós Lászlóné

Ilona  -  

Üdvözlöm önöket !
A kisadózók jelentési kötelezettsége felől szeretnék érdeklődni.A kisadózó által kiadott, 1 millió forintot meghaladó befogadott számlát le kell jelenteni a befogadónak a 08-as bevallásban.Erre külön oldalt nem találtam és szeretném a segítségüket kérni,hogy melyik oldalon kell megtenni a bevallást.
Segítségüket köszönöm.
Ilona

Csaba Csaba  -  

Jó napot mindenkinek!
Katás vállalkozó vagyok! a kérdésem a következő: a bevallásban nettó vagy bruttó árbevételt kell beírni? segítséget előre is köszönöm!
Csaba

Horváth Gábor  -  

KATA-s egyéni vállalkozó vagyok. Korábban - 3 éve - egy Bt-ben kültag lettem 50%-os résszel. A Bt tevékenységében semmilyen módon nem veszek részt. Idén lenne osztalék fizetés, amit a Bt annak rendje s módja szerint le is adózik.
Az én adózásomban ez hogyan fog szerepelni? A KATA bevallásban nincs rá mód! Beleszámítana a KATA-s bevételbe??
Köszönöm.

Takács Gyula  -  

Ma egy tao-s bt gondolkodik a katába való átlépésben. A beltag az ügyvezető, egy kültag személyesen közreműködik. Nekik kettőjüknek van heti 36 órát elérő munkaviszonya egy munkahelyen. Ők havi 25 ezret fizetnének. A másik kültag 64 éves nyugdíjas, aki egyáltalán nem végez semmi tevékenységet, csak csendesen elvan és a 30%-os tulajdonrésze után vesz fel osztalékot. Tehát a bt-nek nincs alkalmazottja, csak osztalékot vesz fel mindhárom tag. A kérdés az lenne, hogy kell a nyugdíjas kültagnak katát fizetnie?
Köszönöm.

Tibor  -  

Szeretném megtudni,hogy amennyiben a nyugdíjas két cégben is vezető (Kft és Bt.)és a Bt. ben a Katát választja
akkor a Kft. ügyvezetőjeként kell-e fizetni a járulékot?
Köszönettel: Tibor

Csire Zoltánné  -  

A KATA 6.000eFt összegbe beszámít a kapott táppénz?

V.Hajni  -  

Milyan járulékalap után kell a nyugdíjbiztostási és egészségbiztosítás és mep járulékot számítani egy KIVA vállalkozó után, aki személyes közreműködést végez a vállalkozásában, nincs máshol 36 órát meghaladó munkaviszonya és felveszi a jövedelmét?
Kell-e alkalmazni a garantált bérminimumot és kell-e emelni az EBJ alapját?

Köszönöm szépen,

Hajni

D Zoltán  -  

Tisztelt Cím!

Jelenleg KIVA alá tartozik Kft.-nk ( nem áfá-s). Bevételünk ebben az évben nem lesz. Kell-e járulékokat fizetnünk?

Köszönettel:

Zoltán

Mária  -  

Nagyon fontos két kérdésem van KATA-val kapcsolatban:
1. Olvastam, hogy a nyugdíjas KATÁ-st is be kell jelenteni a 13T1041-en, hogy a TB felé le tudják jelenteni. Csakhogy biztosítási jogviszony kódot nem találok nyugdíjas KATÁ-s egyéni vállalkozóra, de még nyugdíjasra sem, így nem engedi a program hibátlannak a kitöltést.

2. Ha nyugdíjas KATA-ás a 25.000.-Ft mellett, társas vállalkozás (Bt)kültagja és személyesen nem közreműködik, akkor kell e utána fizetni a társas vállalkozásba?

Dani Lászlóné  -  

Nyugdíjas KATA-s egyéni vállalkozó vagyok.40 évvel mentem nyugdíjba, 2013.június 21-én. Mennyit számlázhatok, hogy ne veszítsem el a nyugdíjamat?

Kiss Istvánné  -  

ÁFA körös KATA-s egyéni vállalkozó vagyok.Azt olvastam semmilyen költség nem számolható el.Ezt értsem úgy,hogy villanyszámla,biztosítás stb.sem?

Nyagda János  -  

Saját jogú nyugdíjas vagyok. Két cégben is ügyvezető vagyok.Az egyik Bt. a másik KFT. ( egyszemélyes ) Szeretném a Bt.-t KATA - ba át vinni.Kérdésem ha a Bt. ben megfizetem a 25.000 ft -ott akkor a KFT ben fizetnem kell az egészségügyi járulékot?
Köszönöm szépen a választ.
Üdv.
János

Siklósi Zsuzsa  -  

Kedves Zsuzsa!
Két kérdésem lenne a KATA-val kapcsolatban.
1.A BT évközben lép át a KATA hatálya alá. A társasági adó alanyaiság megszűnéséhez kapcsolódó 1371-es bevallást mikor kell beadni? Jól értelmezem-e, hogy 30 napon belül?
2.KATA-s Bt-ben 1 beltag és 1 kültag van. Mindkettő heti 40 órás munkaviszonnyal rendelkezik egy KFT-ben. A Bt-ben a tevékenységet a kültag végzi, mivel szakirányúan ő jogosult erre(állatorvos).
Elég-e, ha KATA-s magánszemélyként a kültag van bejelentve?
Válaszodat előre is köszönöm!
Üdvözlettel
Siklósi Zsuzsa

Varga ferenc  -  

EVÁ-s voltam több évig,2013 02 01-töl KATA_s vagyok. Áfa bevallást mikor kell benyújtani?? Köszönöm!

ekovacs74  -  

Kedves Zsuzsanna!
Tovább boncolgattam a témát gyakorlatban is, mivel zárom a KATA alá átlépő szvit.tv. szerinti EVA adózó tavalyi évét, és az osztalékot kiváltó adó kapcsán még eszembe jutott valami:
Ha a társaság választása szerint, bár KATA alá tartozik, de továbbra is vezeti a nyilvántartásait a kettős kv. szerint, akkor mit kezdjen a nem EVA-s évek eredménytartalékával, amire most kifizeti az osztalékot kiváltó adót? Ez - mármint a nem EVA-s évek eredménytartaléka - az osztalékfizetés alapján valójában megilleti a társaság magánszemély tulajdonosait? Ha igen, kapnia kell róla igazolást, be kell vallania az SZJA-ban? Csak bennem merül fel ennyi kérdés?
Előre is köszönöm szíves eligazításait :)
Üdvözlettel!

ekovacs74  -  

Kedves Zsuzsanna!
Még egy számomra értelmezhetetlen dolog felmerült bennem, mégpedig az alábbi mondat kapcsán, amely az EVA bevallás útmutatójában olvasható:
Figyelem!
Azon jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társasági társaság és egyéni cég adózók, amelyeknek megszűnik az eva-alanyisága, az ezen időponttól számított 60 napon belül kötelesek az eva-alanyiság megszűnését követő naptól az adóévet követő hatodik hó utolsó napjáig számított időszak valamennyi teljes naptári negyedévére társasági adóelőleget bevallani és egyenlő részletekben a negyedév utolsó hónapja 10. napjáig megfizetni.
De ha valaki nem a TAO, hanem a KATA alá tartozik, akkor mi a helyzet? Erről az adóhatóság is tájékoztatta az ügyfelemet, ugyanakkor arról is tájékoztatta, hogy elfogadta a KATA alá történő bejelentkezést. Akkor most ezek után mégis várja a TAO előleg bevallást? Mert kivételt a kötelező bevallás alól az EVA alól kilépés esetén én nem találtam, persze lehet, hogy rossz helyen keresgéltem.
Előre is köszönöm válaszát!

Kati  -  

Egyéni vállalkozó vagyok. Októbertől szünetel a vállalkozás.Áprilisban szeretnék újraindulni.Most is át állhatok KATA adózási formára?
Köszönöm a válaszokat!

Rudnyánszky Rita  -  

Kedves Zsuzsi és kedves Kollégák!
A kérdésünk az lenne, hogy a korhatár előtti ellátásban részesülő személy aki rendelkezik heti 40 órás munkaviszonnyal, ahol nem éri el a kereskorlátot és szeretne KATA-s egyéni vállakozó lenni, beleszámít-e a KATA-s bevétele a keresetkorlátba?
Válaszotok előre is köszönöm, Rita

Linczné-Szurovecz Elza  -  

evás Bt (aki nem volt alanya a számviteli törvénynek) KIVA-t választott 2013-ra.
a pénzkezelési szabályzatba hogyan vegye bele, hogy a megfizetett kiadások és KIVA feletti összeget a tulajdonosok további adó megfizetése nélkül felhasználhatják?

Kiripolszky Réka  -  

Kérdésem az lenne, ha valaki 2013.02.01.-el lesz KATA-s, de addig egyéni vállalkozó volt, milyen bevallási kötelezettsége van és mikor teljesítendő a 2013. január hónapra!

Gabriella  -  

Katás egyéni vállalkozónak napi 4 órás bejelentett főállása van, de teljes minimálbérrel, akkor 25 ezret, vagy 50 ezret kell fizetnie?
Köszönet a válaszokért!

Gaskó Enikő  -  

Kedves Zsuzsi
A kérdésem hogy BT beltagja főállású KATA-s és fizet havi 50.000,-ft ot,viszont van egy KFT-je ahol ügyvezető.Lehetséges hogy a KFT-ben munkaviszonyos részmunkaidőben,vagy kötelező a 8 órás munkavégzés a KFt-ben?A társasági szerződés megengedi a munkaviszonyt.

KÖVESDI MÁRIA  -  

2013 jan 1-vel EVA-ból Tao alá visszatérő Bt. nyitó mérlegében a fizetendő EVA-t/amit már a 2013 évben fizet/ be kell-e kötelezettségént állítani,ha igen az eredménytartalékkal szemben ? Vagy kpénz?

Tokai Katalin  -  

Kedves Zsuzsi!
KIVA-s vállalkozóként ha étkezési jegyet adok a dolgozónak, vagy reprezentációt számolok el, akkor mit kell fizetnem? 16% KIVA-t vagy szja-t és eho-t? Vagy esetleg mindkettőt?
üdv
Kata

Bedő-hám klaudia  -  

Kedves Zsuzsi!

Most hívott egy vevő, hogy ő kisvállalkozó és emiatt a ő számlájára nekünk mint számla kibocsátónak fel kell tüntetnünk hogy ő kisadózó mert a NAV azt mondta hogy anélkül nem fogadhat be számlát. Kérlek erősíts meg hogy csak neki kötelező feltüntetni azt hogy kisadozó mint számlakibocsátónak. Vagy lemaradtam valamiről?

üdv Klaudia

Sándliné Kiss Erzsébet  -  

KIVA-t választó társaság EKHO-s munkabér után hogyan fizeti meg a munkáltatói terheket?

Előre is köszönöm a segítéset!

aniko  -  

2013.01.01-től már van kata-s vállalkozásom is.
A bejelentett kata adózóm 02.01-től táppénzre ment...
Nem tudjátok véletlenül annak a nyomtatványnak a számát, amelyen a kieső idejét jelentenem kell?
Még szerintem van időm a hónap végéig, de csak jó lenne már időben tudnom, hogy melyik nyomtatványt keressem.

Edit  -  

Az egyéni vállakozó a 13T101E bejelentőn, ahol a KATA-ról nyilatkozunk, van egy olyan rész, ahol jelezni lehet, hogy az adott hónapban nem kell "járulékot" fizetni. Üdvözlettel:Edit

Rita  -  

Kérdésem az lenne,hogy nappali tagozatos egyetemi hallgatóként , ha belépek a KATA- ba ,milyen kötelezettségeim vannak fizetés terén,és milyen mértékűek? Vagy a tanulói jogviszony főállásnak számít-e még egyáltalán.Előre is köszönöm a választ!

Judit  -  

Kedves Zsuzsi4
55 év feletti korhatárelőtti nyugdijas 36 órás munkaviszonya után a munkáltató nem veheti igénybe a járulékkedvezményt? A 1308-as bevalláson nem lehet érvényesíteni. Hol olvasható ez a törvényben? Köszönöm: Judit

Turi Mária  -  

Kérdezem, hogy jól gondolom-e. 2012-ben áfa-alany, szja szerinti egyéni vállalkozó 2013-ra (január 1t-ől) KATA szerinti adózást választott, és ettől az időponttól megszüntette az áfa-alanyiságát is. Áfa-elszámolás, valamennyi, még a pénzügyileg nem teljesített árbevétel után is bevallási és befizetési kötelezettség a 2012. évi utolsó bevallási időszakban. Árbevételt egyértelműen a 2012. évi szja-bevallásban kell szerepeltetni, itt is függetlenül a pénzügyi teljesítéstől. Nem találtam viszont sehol arra vonatkozóan egyértelmű utalást, hogy mi van a tárgyi eszközök áfájával. Úgy gondolom, hogy azt nem kellene módosítani a KATA-ra történő áttérés miatt, de az áfa-alanyiságból történő kijelentkezés miatt??????????
Erre a kérdésre szeretnék választ kapni!

Köszönöm!
T. Mária

aniko  -  

Mária!
A tárgyi eszközökkel addig semmi tennivaló, amíg a vállalkozásában a bevételszerző tevékenységéhez használja.
Használhatja nyugodtan, természetesen az é.cs.-t nem számolhatja el.
Ha értékesíti valamely t.e-ét a kata-s időszaka alatt, akkor az érte kapott bevétel alanyi mentesként árbevétele (=kata alapja és hipa alapja)lesz.

Tóth Gizella  -  

Nos, az első kérdésemre ma választ kaptam a kiadótól. Törvényes.

Azt szeretném még megkérdezni, hogy az mennyire törvényes, hogy egy számlabefogadó egyszerűen megtagadja a kisadózók számlájának elfogadását? Valamint az is érdekel, hogy ha ezt szabad, mit csinálunk, ha mondjuk mindegyik számlabefogadó úgy dönt, hogy nem fogadja el a KATA-s számlákat (tudom, ez nem valószínű, de tegyük fel)? Mire jó ez a törvény, ha csak úgy félre lehet söpörni?

Köszönöm.
Gizella
:)

Tóth Gizella  -  

Fordítóként dolgozom, s a könyvelőm javaslatára idén én is a KATA adózási formát választottam.
Ma felhívott az egyik kiadó képviselője, hogy ez a fajta adózás olyan terheket rak rájuk, amelyeket nem vállalhatnak, ezért három választásom van:
- magánszemélyként honornak kifizetik (gyanítom, ez valamiféle megbízási szerződés sok-sok papírmunkával)
- kilépek a KATA-ból
- bevonok harmadik személyt.
Ezzel kapcsolatban több kérdésem is lenne:
- Valóban vállalhatatlan terheket ró ez az adófajta a számlabefogadókra? S ha igen, akkor mitől jó nekünk?
- Ha én Bt. és beltag vagyok, törvényes, hogy magánszemélyként honort kapjak?
- Ez a harmadik fél bevonása törvényes dolog?
- Ha mind a három lehetőséget elutasítom, lehetséges, hogy nem kapom meg a már leadott munkámért járó illetményemet, mondván, hogy kisadózónak nem fizetnek? (A kiadó képviselője ugyanis közölte azt is, hogy kisvállalkozókkal nem kötnek szerződést, ebből gyanítom, hogy fizetni sem fognak.)
Válaszodat előre is köszönöm!
Üdvözlettel:
Gizella
:)

Horváth Jenő  -  

Ez évtől KATA adózási formát választottam. Az utolsó munkám
teljesítése 2012. dec. 27. számla készült jan. 7. fizetési
határidő jan 31. Kérdésem: ez még mult évi jövedelemnek szá-mít-e, vagy már a KATA feltételei szerint adózok utána.
Köszönettel és tisztelettel: HJ./nyugdíjas egyéni vállalkozó

Mária  -  

Az még előző évi bevételnek számít.

Kovács Patrícia  -  

Kedves Zsuzsi!

Ha egy egyszemélyes kft tagja takarítást végez, és ugyan erre a tevékenységre a tag kivált egy Katás egyéni vállalkozást, az nem minősül vajon adóelkerülésnek? Nem probléma hogy ugyanazt a tevékenységet végzi mindkét vállalkozásban?

Megoldás lehet esetleg, hogy a felesége (aki jelenleg alkalmazott, és bérleti díjról ad számviteli bizonylatot, mint magánszemély) hoz létre egyéni vállalkozást? Ekkor kijelenteném a kft-ből. Nem probléma, hogy mint magánszemély számviteli bizonylatot ad a kft-nek bérleti díjról? EGyéni vállalkozás a bérleti díjas tevékenységet nem szándékozik felvenni.

Válaszod köszönöm:Patrícia

aniko  -  

Ha egyszemélyes Kft tagja kiváltja a kata-s egyéni vállakozást, akkor a Kft-ben teljes járulékot fizet, az e.v-ben pedig havi 50 e HUF-t IS. Ez szerintem nem okos.
A feleség kiválthatja, de akkor sem jobb a fizetnivaló.
"...akkor kijelentem a KFT-ből" ez azt jelenti, hogy a tulajdonost jelented ki? Akkor megszűnik az egyszemélyes Kft-je?A kérdésed végét nem értem.

aniko  -  

már látom... a feleséget jelentenéd ki.
Ő most milyen jogviszonyban van a Kft-vel?
Ha csak bérbeadóként, akkor ott szerintem nincs összefüggés, maradhat mindkettő.
Ha munkaviszonyosként is benne van a Kft-ben, akkor nem főállású kata-s járulékot (=25 e) fizetne a majdani kata-s vállalkozásában, és a vállalkozásban nem szereplő bérbeadása megmaradhat.

CKata  -  

A KATA tv-ben van egy ilyen kitétel:
" A kisadózó vállalkozás tevékenységében a BT kisadózóként be nem jelentett tagja kizárólag munkaviszony keretében működhet közre. E szabály megsértésével a kisadózó vállalkozás tevékenységében résztvevő tag közreműködését be nem jelentett alkalmazott foglalkoztatásának kell tekinteni. "

Jelenleg EVA-s Bt áttérne KATA-ra. A beltag 40 órás munkaviszony mellett dolgozik, a Bt-ben az árbevétel több mint 90%-a az ő tevékenységéből származik, bejelentkezik kisadózónak (25.000.-Ft/hó), eddig OK.
A kültagnak nincs semmi munkaviszonya, eü szolgáltatásra megállapodás alapján fizeti a havi 6660.-Ft-ot. A Bt-ben néha szakértőként tevékenykedik....
A fenti idézet szerint ez a KATA alatt fokozottan "veszélyes" lehet.
Megoldás e a heti pár órás részmunkaidős munkaviszony? Pl.ha heti 4 órában köt munkaszerződést, és akkor kb ua. a fizetnivalója az állam felé..... de a Bt KATA jogosultságát nem veszélyezteti.

panniik  -  

Kedves Miklós!

Heti 36 órás munkaviszony mellett a nem KATA-s egyéni vállalkozónak csak a kivétje után kell fizetni. A főállású KATA-snak nem minősülő kisadózónak 25.000.-Ft-ot kell minden hónapban fizetni, bevételétől függetlenül.
Viszont 50.000.-Ft-ot kell fizetni minden olyan hónapban, amikor a tárgy hónap bármely napján főállású. Vagyis ha 3-án lett munkaviszonya, akkor január után 50.000.Ft-ot kell fizetni.

panniik  -  

Kedves Fórumozók!

Meg tudná valaki mondani, hogy ha kft akar KIVA-s lenni, hogy kell lezárni a 2012-es évet? A törvényből azt veszem ki, hogy a jogutód nélküli megszűnés szabályai szerint kell lezárni az évet, de ezt nem egészen értem, hiszen a számvit.trv.alatt volt és ott is marad. Vagy csak a társasági adó szempontjából kell úgy lezárni? És akkor a 29-es helyett a 71-es bavallást adom be és kész? El kell valami olyat is számolni, amit a 29-es bevallásnál nem
kell? Nagyon várom valaki válaszát!

Köszönettel
Panni

Hát igazán kell türelem, mire elfogad egy kódot.

Miklós  -  

Üdvözlöm!
Tavaly decemberben jeleztem az adóhatóság felé, hogy át szeretnék lépni a KATA-ba egyéni vállalkozóként. Időközben úgy alakult az életem, hogy január 3.-tól bejelentett napi nyolc órás munkám is van egy cégnél, de mellette megmaradtam vállalkozó. Mennyi a járulékfizetési kötelezettségem? Eddig úgy tudtam, hogy heti 36 órás bejelentett főfoglalkozású munkavégzés mellett vállalkozóként nincs további fizetési kötelezettségem. Várom válaszukat! Tisztelettel, Miklós.

dr. Lukáts András  -  

A nyugdij beszámit-e a 600000 Ft. bevételbe?

Mária  -  

NEM!

Oldsam  -  

Vagyonvédelmi vállalkozóként dolgozom a Debreceni Egyetemen.
A fővállalkozó megfenyegetett bennünket, amennyiben a KATA
adónemet választjuk felmondja az alvállalkozói szerződésünket.
5 éve dolgozom itt alvállalkozóként, sajnos rá vagyok kény- szerűlve, általában 300-350 órát dolgozom de a nettó jöve- delmem a minimálbért sem éri el. Kérdésem mitől tart vagy mitől fél-félhet a fővállalkozó ha a KATA-t választom?

Kállai Imre  -  

Eddig EVA-s nyugdíjas egyéni vállalkozó, átjelentkeztem a KATA-ba. Az alábbiakra eddig nem találtam egyértelmű választ:
1. Be kell-e jelentenem, hogy megszűnt az eü. szolgáltatási járulék fizetési kötelezettségem? Ha igen, hogyan?
2. Megmarad-e KATA-sként a nyugdíjjárulék fizetési kötelezettségem?
3. Hogyan kell meghatároznom a helyi iparűzési adó alapját, ha nem választom a fix 2,5 millió forint adóalapot?
Segítségét köszönöm.

Peczöli Tibor  -  

Nyugdíjas egyéni vállalkozó a KATA-ba belépett, fizetni fogja a 25.000. Ft/hó KATA-t.

Kérdés KFT-tag-ként kell e fizetnie a havi 6.660-.Ft Eü-hozzájárulást, szerintem nem, mert a KATA-ban megfizeti. Kérem véleményüket.
Tisztelettel:


,Tiszteletttel:
Peczöli Tibor

Otterbein Tünde  -  

Kedves Zsuzsanna!


Jelenleg EVÁS egyéni vállalkozó 58§ szerinti folyamatos teljesítésű szolgáltatást számláz amelyet havonta vagy negyedévente a hónapot/negyedévet követő 5.-én állít ki.
Kérdésem az lenne hogy a 12 .havi ill.4.negyedévi díjakról ha 2013.01.05-én állítja ki a számlát,de átjelentkezett KATÁBA akkor az katás és áfás (6 millió feletti a bevétele)
vagy evás bevétel lesz-e neki? (eva megszünő bevallásban kell-e szerepeltetni vagy sem?)
Fontos lenne tudnom a holnapi feltöltés miatt hogyan számoljak.

Lukácsi Anikó  -  

Kedves Zsuzsi!

A KATA-val kapcsolatban két kérdésem lenne.
Az első: Tudomásom szerint nem rendezték még mindig a Bt, Kkt. "csendes tag"-jának osztalék adózási helyzetét, mi szerint neki igenis kell osztalék utáni szja-t és ehot fizetni a korábbi EVA-s "csendes tag"-gal szemben pedig nem volt ilyen kötelezettség. Te is így tudod?
A második: Ha ez így van, akkor náluk mikor merül fel az szja és eho fizetési kötelezettség, hiszen egy KATA-s társaság esetében nem beszélhetünk hagyományos osztalék kifizetésről, melynek az időpontját konkrétan tudjuk?

Előre is köszönöm segítségedet.

üdvözlettel: Anikó

Annamária  -  

Szia Anikó!

Ezzel kapcsolatban a Gazdasági Fórumon azt olvastam, hogy "Egyébként a NAV szerint a katás társaságnál az osztalék nem értelmezhető, ezért a be nem jelentett (közre nem működő kültag) tag részére fizetett összeg egyéb jövedelemnek minősül."

Molnár Levente  -  

Lenne egy kérdésem:
Amennyiben egy magánszemély tagja egy Kft.-nek, s szeretné kiváltani az egyéni vállalkozói igazolványt abból a megfontolásból, hogy belépjen a KATA hatálya alá megteheti e?

Üdv.

Molnár Levente

KOVÁCS Gyuláné  -  

Kiváltja e az egészségügyi szolgáltatási járulékot kiegészítő tevékenységü társasvállalkozásnál is /bt.nél/ a KATA? Előre is megköszönve válaszukat Kovács Gyuláné

Mariann  -  

A KATA 50 000,- ill. 25 000,-Ft-os fix járulékait milyen számlaszámra kell megfizetni? köszönöm

Mária  -  

NAV Kisadózó vállalkozások tételes adója
10032000-01076349
Közleménybe az adószámod ne felejts el feltüntetni!

Remélem tudtam segíteni!
Üdv
mária

Ági  -  

Kedves Zsuzsi!

Evás kettős könyvvitelű bt-ből szeretnék Katába lépni.Nem értem pontosan, hogy a 2012-ben leevázott "kvázi osztalék", illetve a korábbi évek eredménytartaléka után is meg kell-e fizetnem a 16% osztalékadót kiváltó adót. Előre is köszönöm a választ!

Szalai László  -  

Sziasztok!

Kft.-nk két tulajdonosa, (mindketten saját jogú nyugdíjasok) kiegészítő tevékenység címén adott kifizetés után jelenleg a kft. csak a 6390Ft tételes egészségügyi szolgáltatási járulékot fizeti.
KIVA választása esetén ezek a jövedelmek is beleszámítanak a "járulékalapot képező személyi jellegű ráfordítások" körébe? Mert ha jól gondolom akkor a KIVA választása esetén ezen kifizetések után is meg kell fizetni 16%-os adót, azaz a KIVA választással rosszabbul járnánk?

Mariann  -  

Az egyéni vállalkozás mellett társas vállalkozóval nem értek egyet.
A TB törvény szerint az, aki egyéni vállalkozó és mellette társas vállalkozó is, az egyéni vállalkozóként köteles a minimum járulékok megfizetésére, társas vállalkozóként a ténylegesen felvett jövedelem után fizet járulékot, kivéve ha saját döntése alapján inkább a társas vállalkozói jogviszonyban szeretne fizetni, ebben az esetben a társaság felé január 31-ig erről nyilatkoznia kell.
Ha ilyen nyilatkozatot nem tesz, nem értem, miért kellene a társas vállalkozásban is fizetnie.

Bora  -  

Akkor mi a valóság??? Ügyvezető és tulajdonos vagyok egy egyszemélyes KFT-ben. Egyéni EVÁ-s vállalkozásom is van. Jelenleg a KFT-ből fizettem a járulékokat ,az EVÁ-t az egyéni vállalkozásból. Amennyiben a KATÁ-t választom főállásúként, a KFT-ből is kell fizetnem legalább a minimálbér után? Amennyiben a KFT-nek nincs bevétele és nem veszek fel jövedelmet, akkor is fizetni kell itt is a járulékokat? 2 napunk van a választásig. Előre köszönöm a választ.

Anikó gazdasagiforum  -  

Szia, ezt olvastam, sajnos nem jó hír:

"A minisztériumi indoklásában azt írja: a Tbj.-ben nincs arra vonatkozó előírás, hogy a katás főállású jogviszony melletti további vállalkozásra (amelyik a Tbj. hatálya alá tartozik) ne az általános szabályok vonatkoznának. Ha tehát a kisadózónak nincs heti 36 órás munkaviszonya és nem nyugdíjas vagy nappali tagozatos tanuló, akkor az általános rendelkezések (Tbj. 27-29/A §) szerinti járulékokat fizeti meg a nem katás vállalkozásában – ez azt jelenti, hogy legalább a minimum járulékalap után kell járulékokat fizetnie.
A minisztérium válaszában azt is kiemeli: a kata bevezetésével a kormány a 6 millió forint alatti bevétellel rendelkező mikro vállalkozásoknak, önfoglalkoztatóknak akart segítséget nyújtani. A 6 millió forintos határt lényegesen meghaladó bevételű – vállalkozások számára a kormány nem kívánta azokat a kedvező szabályokat biztosítani, mint a legkisebb mikro-vállalkozásoknak. Ezért az, hogy a kisadózóként megszerzett biztosítotti jogállás nem mentesít a további vállalkozói jogviszonyok után fizetendő járulékok alól, azt a célt is szolgálja, hogy a nagyobb vállalkozások ne darabolják fel a tevékenységüket, így kihasználva a kata nyújtotta előnyöket."

Mari  -  

A ki nem futott fejlesztési tartaléknak mi lesz a sorsa, ha jövőre a KIVA-t választja a cég.
Letudtam? leadózom ? Halasztódik?
Köszönöm
B.Mari

Török Marcsi  -  

Kedves Zsuzsi!
A tv. módosításban jól olvasom, hogy aki az EVÁ-ból átmegy Katá-ba és utána a Tao tv. alá, nem kell hat hónapig társasági adóelőleget fizetni?Ellentétben azzal, aki EVA-ból egyből a Tao tv. alá tartozik majd?

Arra viszont nem találok választ, hogy a KATA alatt a "csendestárs", aki nem dolgozik csak az osztalékból részesedik , milyen adót kell fizetnie?

Ha ezek nektek már letisztultak, szíveskedjetek megosztani.
Köszönettel Török Marcsi

Kissné Ili  -  

Zsuzsi!
Amennyiben időd, energiád engedi, - KATA-KIVA közben - az egyszeres könyvelésben szeretnék segítséget kérni.
Kissné Ili

T.Kati  -  

TAO-s Bt 2013-tól átlép a KATA-ba. Bevallja és 3 év alatt teljesíti az osztalék utáni adót kiváltó 16 %-os adót.
Hogy alakul ez a kötelezettsége, ha pl. egy év után úgy dönt, hogy visszalép a TAO-ba, vagy a KATÁ-s beltag elhuny és a kültag (nem közreműködő) nem kívánja tovább fenntartani a Bt-t ?

Szentmiklóssy Judit  -  

Egyéni vállalkozónak elhatárolt vesztesége van, melyet még több év alatt elszámolhat. Amennyiben 2013-ban a KATA-t választja teljesen elveszti, még abban az esetben is, ha év közben, vagy következő évben visszalép a régi fajta egyéni vállalkozónak?

Sz. Zzuzsa  -  

Szerintetek, ha egy Bt-ben a KATA szerint a főállású kisadózó e jogállásának időtartama alatt biztosítottnak minősül (KATA 10§), egy másik kftben, (ha személyesen közreműködik, de díjazás nélkül), is meg kell fizetni a teljes járulékot? Azt értem, ha a kft-ben személyesen közreműködik, akkor teljes KATA-t kéne fizetnie a társas vállalkozónak, mert nem felel meg a feltételeknek, de ha a Bt-ben főállású KATÁS, akkor a Kft-ben szerintem nem kell járulékot fizetnie, csak ha jövedelmet is felvesz.

Erzsébet  -  

Kedves Zsuzsi!

Számomra ez az osztalék kérdés nem egyértelmű. Egyáltalán osztalékról beszélhetünk-e egy bevételi nyilvántartást vezető KATA-s Bt. esetében? Az SZJA tv. 66.§ szerint nem, ugyanis az az osztalékot a számviteli tv. szerinti meghatározott adózott eredményből a tagnak juttatott bevételként nevesíti.

Csakhogy bevételi nyilvántartásnál ilyen nincs szerintem. Ezért kérdéses, hogy a nem kisadózóként bejelentett, nem közreműködő tagnak juttatott összeg hogyan adózik? Egyéb jövedelem? És 27% EHO?

A kültagot be lehet jelenteni kisadózóként egy-két hónapra is? Nem csak egész évre?

Köszönöm előre is a választ.

Bérczy Lenke  -  

Egy Bt. áttárne KATA-ra. Jelenleg a Bt. beltagja kieg.tev.ügyvezető és személyesen közreműködő magánszemély.
Ő fizethetne 25e Ft-ot. Viszont a kültag alkalmazott részmunkaidőben (6órás), ő utána továbbra is fizetni kellene az összes járulékot és adót. Vagy esetleg cserélnének, akkor az 50 e Ft kiváltana mindent. Jelenlegi adótartozásuk több mint 150 e Ft. A liegyenlítésre kicsi az esély.

Köszönöm

Lenke

Kovácsné Szabó Lenke  -  

Kedves Zsuzsa!

Főfoglalkozású Evás egyéni vállalkozó könyvvizsgáló vagyok.Ezt kötelező főállásban végezni,itt kötelező magam után tébézni. Van egy kft-ténk a férjemmel,ahol nem vagyok közremüküdésre kötelezett,csak 40% -ban tulajdonos .A férjem az ügyvezető, de Én könyvelem a kft-t dijazás nélkül. Egyedül osztalék jövedelmet veszek fel.Választhatom -e a kATÁT? Én nem tébézhetek a kft-ben ,mivel a magánvállalkozásban kell főllásúnak maradnom. Számomra ez helyzet nem egyértelmű,tudna -e segíteni.Számomra fontos lenne ez a kérdés ,mivel anyagilag jelentős jövedelet jelentene számomra. Tisztelettel : Kovácsné Szabó Lenke

Andi  -  

Sziasztok, légy szíves segítsetek nekem. Egy Kft ügyvezetője munkaviszonyban van bejelentve, fizeti maga után a járulékokat. Van egy Bt. is ami jelenleg evás és ahol ő a beltag. Ez a Bt választhatja-e a Katát, ha igen akkor mennyit kell fizetnie. Én úgy gondolom, hogy a Kft-ben megnarad a fizetnivaló és a Bt-ben 25000ft-ot kell fizetnie. Ha esetleg átjelenti magát a Bt-be főállásunak és fizet 50000ft-ot, akkor a Kft-ben lesz maga után valami fizetni valója? Köszönöm szépen

Gyöngy  -  

Társasági adó alanya jogutód nélküli megszünésre irányadó rendelkezéseit alkalmazza, ha az adóévben bejelenti, hogy a következő adóévekben az adókötelezettségét a KIVA szerint teljesíti. Kft akar belépni Kivába.
Milyen adókötelezetttsége keletkezik a jogutód nélküli megszünés kapcsán, és ezt hogyan kell bevallani, megfizetni?
A tárgyieszköz nettó értéke után kell-e 10%-ot fizetnie?
Ha van fizetési kötelezettsége ugyanúgy számitjuk mint a Kata-ba belépó ta alanynál, de itt nem 16, hanem 10% lenne a fizetési kötelezettség?

A választ előre is köszönöm!

Ágnes  -  

Gabka!
Nem a Bt. lép a KATA-ba, hanem a beltag (ő fizeti a 25.000Ft/havonta), a kültagot csak akkor kötelező bejelenteni KATA alá ha a kültag a saját tevékenységével vesz részt a társaság tevékenységében, és nem munkaviszonyban végzi azt.

Gabka  -  

Sziasztok!

Egy Bt szeretne Kata-ba átlépni. Kettős könyvvitelt vezet. A beltagnak van főállású mviszonya, tehát utána fizetnénk a 25eft/hó. A kültagnak szintén van főállású mviszonya. Milyen lehetőségei lennének a kültagra nézve, hogy ne kelljen neki fizetni a 25e ft-ot? Ha esetleg a társasági szerződésben az lenne, hogy a kültag nem működik közre, és néha lenne neki megbízási díja az jó lenne?

Köszönöm előre is.

Marcsi  -  

Emu által feltett kérdés, egy az egyben nekem is kérdés. Kérlek válaszoljatok rá, köszi!!Bt. áttér Katára, és alanyi mentességet is választ, a folyamatos szolgáltatása hol lesz bevétel, hogy áfázza le. A folyamatos szolgáltatás minden hó 12-én esedékes. Tehát a decemberi számla január 12-i teljesítésű. A számviteli tv. szerint még 2012-re árbevétel, vevő és az áfa követelés, az áfát pedig az első negyedévi bevallásba kellene tenni. Most, ha alanyiba megy, mikor vallja az áfát, és a bevétel a Katában jelenik meg? A 2012-es számviteli törvény mit szól ehhez?

panniik  -  

Azt olvastam, már nem tudom hol, hogy csak akkor KATA-s a 2012.teljesítésű, de 2013-ban kiállított számla, ha nincs ráírva a 2012. teljesítés. Ha a számlából kiderül, hogy pl.2012.12.havi a telj., akkor EVA-s bevétel akkor is, ha 2013-ban állítod ki és jön meg a pénz.

Vinczéné Timi  -  

Kedves Zsuzsi!

Egyéni vállalkozó 2013.01.10-én állítja ki 2012.12. havi állandó megbízásáról a számlát,de mivel folyamatos teljesítésről van szó teljesítés dátuma és a fizetési határidő 2013.01.15., és 2013.01.-ban fogják átutalni is.
Ebben az esetben mi a teendő a bevétellel, ez még nem a KATÁval adózik, de még nem jött be 2012-ben így nem 1253-as bevallásban kell bevallanom ugye?

Előre is köszönöm!

panniik  -  

Kedves Zsuzsi!
Ha kft akarja választani a KIVA-t, a fel nem vett osztalékkal mit kell csinálni? Ha nem tudja kivenni, a 16% + EHO-t akkor is meg kell fizetni vagy mi lesz vele?
köszönöm
panniik

olga  -  

Szia Ági!

Munkaviszonyos kell, hogy legyen az ügy vezető akár heti két órában és meg van oldva az egész! A kft-ben, bt.-ben az ügyvezetői feladatok ellátásával kapcsolatban a MUNKAVISZONYON van a hangsúly!

Ági  -  

Köszi a gyors választ!

Erika  -  

Kedves Zsuzsi!

Bt. átlépne a KATA-ba 2013. 01.01-től és bevételi nyilvántartást vezet.2013.01.31-vel megszüntetné a vállalkozást. Cégbíróság hogyan szünteti meg a céget, mert a bevételi nyilvántartásból nem állapitható meg az esetleges tartozások összege (jelen esetben a magánszemély tagi kölcsöne), beszámolót pedig nem kellene készitenie, ha nem tartozik a számviteli tv hatálya alá?

Köszönöm a válaszod!

I.Tímea  -  

Most kérdeztük meg a NAV-ot -igaz csak telefonon- ezzel a kérdéssel kapcsolatban.Az volt a válasz, hogy ha a KATÁ-ból kilép nem lehet átalányadós csak ha a 4 év eltelt.Azért kérünk majd írásban is valamit.

Budai Márton  -  

Kedves Zsuzsa!

Főállásom mellett programozó/fejlesztői munkát végeznék jövőre egy másik cégnek, kétéves projekt keretében. Erre kiváltanám az egyéni vállalkozóit és KATA-s adózó lennék. Ekkor ugye 25e Ft lenne a havi adózásom + IPA, igaz?

A munkát otthon végezném, saját eszközön, saját ütemezésben, azaz nem bújtatott munkaviszonyban, mert van másutt bejelentett főállásom. A kifizetések 3 havonta történnének és jellemzően 800e-1M körüli összegek formájában, az össz bevétel nem éri el az évi 6 milliót. A KATA kiírásban csak maximum havi 500e forint példákat látok, ha mondjuk kibocsátok egy 1 milliós számlát akkor van valami egyéb tennivaló?

Előre is köszönöm: Budai Márton

Fazekasné Andi  -  

Kedves Zsuzsi!

Nem az új adókkal kapcsolatos,de van pár vállakózónk akiket érint a kérdés.Átalányadózó egyéni vállalkozó 01.01.től munkaviszony mellett is végezheti tevékenységét.Az átalányadó alapját képező jövedelme után neki az Szja-n kívül milyen fizetési kötelezettsége van??Eho-ról hallottam de hogy hány százalék azt nem tudták megmondani...ez igaz??
Köszönöm előre is a válaszod.További szép napot,jó munkát! Fazekasné Andi

Ágnes  -  

Kedves Zsuzsi!
Van-e annak akadálya, hogy kettős könyvvitelt vezető Bt.-t ha átlép a KATA-ba, továbbra is a számviteli Tv. szerint könyveljük, abból az elgondolásból, hogy ha vissza kell lépnie a TAO alá, akkor minden nyilvántartásunk megfelelne annak.
Válaszodat előre is köszönöm!
Ágnes

Böröczky Zsuzsi  -  

semmi akadálya, egyszerűen saját döntés, ezért nem kell pl. a beszámolót közzétenni.
De ha az egyszerűbb, és onnan is kinyerhető a törvény által előírt bevételi nyilvántartás, ráadásul az áfa analitika is egyszerűbb, akkor rajta...

ekovacs74  -  

Kedves Zsuzsi! Ez a kérdés bennem is felvetődött, de hogy továbbmenjek, ha a számviteli tv. szerint vezeti a nyilvántartásait a KATA szerint adózó Bt., akkor azt valahol be kell-e jelentenie, vagy egyszerűen csak könyvel... Ha aztán a KATA alól visszajelentkezik netán a TAO alá, akkor ez esetben nincs szükség könyvvizsgálatra ezek szerint?
Válaszát előre is köszönöm!

Kovácsné Bakó Éva  -  

Zsuzsika

Részt vettem a képzésben és köszönöm a magas szinvonalú tájékoztatást.
Én Bt-ben ketten vagyunk tagok,én is tagnak vagyok bejelentve ( kültag). Jelenleg a cég EVA-s, és szeretnénk át jelentkezni a KATA-ba
Kérdésem az lenne, hogy az eva időszak decemberében teljesített szolgáltatést ill. a akik nem fizettek időben, de 2013-ban fizetnek ki kell-e számláznom és be számít-e az EVA-s időszakb vagy már a KATA-ba számit bele.
Válaszod előre is köszönöm. Éva

Böröczky Zsuzsi  -  

az EVA megszűnésével minden eva alatt kiállított számla bevétellé változik, itt már nincs 30 napos szabály.
Az a számla fog már KATÁ-zni, amit 2013-ban állítasz ki.

Sarolta  -  

Kedves Zsuzsi!
Evás orvosok az ügyeleti dijat nem a korhától kapják, hanem egy erre alapitott Kft-től. A munkát a korház irányitja az eszközök a korház tulajdonát képezik.
Kérdésem, mivel nem a körház fizet, lehetnek e az orvosok Katások?
Közsönettel: Felföldiné

Győri Éva  -  

Kedves Zsuzsi,
-kettős könyvvitel alá tartozó evás, ha katás lesz, megfizeti az oszt.utáni adót kiváltó adót. De hol, melyik nyomt-on vallja be? Lesz a 1243-on erre lehetőség?
-bevételi nyilv.tartásos evás, ha katás lesz, ugye nem kell neki leltárt, nyitó mérleget készíteni és ezt auditáltatni?
Köszönettel
Éva

Böröczky Zsuzsi  -  

Igen, neki nem a 29-esen, hanem a 43-ason lesz lehetőség, valószínű.
Ha bevételi nyilvántartásból bevételi nyilvántartásba megy a BT, akkor nem kell nyitómérleget készíteni.

ekovacs74  -  

Kedves Zsuzsi!

Az előbbi kérdést, illetve a cikkben leírtakat alapul véve egy valamit nem egészen értek. Ha számviteli tv. szerinti nyilvántartást vezető EVA-s Bt tér át a KATA alá, ott is kell osztalékot kiváltó adót fizetnie az eredeménytartalékra? Hiszen az adott évi, mármint 2012.évi bevételei után már megfizette az EVA-előlegeket, EVA-feltöltést, akkor ha végigcsinálja az eredménylevezetést, gyakorlatilag még egyszer le kéne adóznia a nyereségét? Vagy valamit rosszul értelmezek?
Előre is köszönöm válaszát!

ekovacs74  -  

Kedves Zsuzsanna!
Ehhez a kérdéshez találtam egy cikket, ami szerint az oldja meg a kérdést, hogy külön kell nyilvántartani az EVA-s és nem EVA-s évek eredménytartalékát, mérleg szerinti eredményét, előírt osztalékát, és az EVA-s évekre vonatkozó adatok nem számítanak bele az osztalékot kiváltó adó alapjába. Persze ez így logikus, hiszen az EVA megfizetésével az osztalékot kiváltottuk.
Üdvözlettel.

PKrisztina  -  

Sziasztok!
EVA-s Bt. át szeretne lépni KATA-ba. 2 beltagja van, mindkettőjüknek van 40 órás munkaviszonya. Csak az egyik beltag dolgozik ténylegesen. Mindkettőjük után meg kell fizetni a havi 25000 Ft-ot?

Böröczky Zsuzsi  -  

Meg kell nézni a társasági szerződést. Ha mindkettő képviseletre jogosult, akkor igen.

Katica  -  

Szia Zsuzsi!A Takács Viki által 12.13-án feltett kérdésre adott válasz engem is érdekelne, mert van egy ugyanilyen cipőben járó ügyfelem. Mit csináljunk tagi hitellel? Mit jelent a KATA a 27 par. jogutód nélküli megszünésre irányadó rendelkezés.
Válaszod várom köszönettel

Böröczky Zsuzsi  -  

Ott a TAO törvény szerinti jogutód nélküli megszűnésről van szó. Nem pedig a cég megszűnéséről. Szerintem itt nincs előírás arra, hogy a tagi kölcsön megszűnne. A cég megy tovább, a tartozást a tag nem engedte el... megy minden folyamatosan, csak az adófizetési szabály változik.

Erzsi  -  

Bevételi nyilvántartást vezető evás Bt átlépne katába.A társasági szerződésben két pénzügyi tevékenységi kör szerepel/nem főtevékenység/Ha nincs ezzel kapcsolatos szla kibocsátás,lehet katás?
A másik kérdés,hogy egy külföldi cégnek végez fordítást,tolmácsolást,tehát az összes bevétele egy cégtől származik.A bt beltagja végzi a munkát,aki 36 órás főállású alkalmazott állami cégnél.Az összes éves bevétel 5 mill.forint körül van.A kültag nyugdíjas,lehetne őt bejelenteni havi 25000.-Ft-al.

Ági  -  

Sziasztok!
Ma voltam továbbképzésen,és ott azt a tájékoztatást kaptuk,hogy a KATA-s kieg.tagnak a 25.000 Ft mellett meg kell fizetni a 6660 ft-ot 2013-ban.
Viszont lenne egy kérdésem:
Bt kültag az ügyvezető, 8 órás munkaviszonyban áll.Mellette egyéni vállalkozó , itt áttérne a KATA-ra, 50.000Ft/hó.
A BT-ben csak heti 10 órát dolgozna ügyvezetőként és ennek arányában fizetné a járulékokat. Ez így megállja a helyét? Vagy továbbra is a teljes összeget kell fizetni utánna./tag+ügyvezető /
Aki tudja a tuti biztos választ, kérem ossza meg velem, mert már körbe kérdeztem a fél országot, elolvastam mindent, és még a továbbképzésen is más-más választ kaptam.
Előre is köszönöm.

Böröczky Zsuzsi  -  

ha jól értem, akkor az ember 2 helyen van jelen most:
- bt kültagként munkaviszony 36 órás
- ev, ahol a felvett jövedelme után fizet járulékot.

Ha a bt-ben 10 órás lesz a munkaviszonya, akkor a KATA-s ev. havonta 50 ezer forintot fizet.

Ági  -  

Kedves Zsuzsi!
Köszönöm a gyors választ, megnyugtattál.
További szép napot, és előre is békés ünnepeket kívánok Neked és egész csapatodnak.

Böröczky Zsuzsi  -  

Még egyszer ideírom a saját értelmezésemet az ESZJ-vel kapcsolatban.
A Tbj. 4.§ l.) pontja szerint járulék az egészségügyi szolgáltatási járulék is, a Katv. 9.§ (1) c.) alapján a KATA pedig kiváltja a járulékokat.

Gabi  -  

Köszönöm a prezíz választ mindkét Zsuzsának az EVA kilépéssel kapcsolatosan.
Gabi

aniko  -  

szia Zsuzsi!
KIVA alanya leadózik.
Itt ugye a pénzeszköz állomány után kell az adót megfizetni.
Az adóalap leadózása után maradó pénzével mi lesz?
Elszámoláskor (2013.12.31). van 100 adóalapja. fizet utána 16 adót.
Mi lesz a 84 adózott pénzével?
Ha ki kell vezetni, akkor milyen módon? Ki is lehet fizetni? milyen jogcímen? Tulajdoni hányad arányában?
Vagy ennek nem kell keresni a sorsát?

Böröczky Zsuzsi  -  

Anikó!
Tekints a KIVÁ-ra úgy, mintha a TAO helyett ezt fizetnéd. van számvitelben adózás előtti eredményed, ebből levonod az adót, ami most a kiva, és marad az adózott eredmény, ami ha nem veszed ki osztalékként, akkor bekerül az eredménytartalékba. Az osztalék úgy adózik, mint a tao-s cégeknek.

aniko  -  

Zsuzsi!
Ezek szerint 16%-al leadózom és majd egyszer, ha kilépés lesz a KIVA-ból, a felhalmozott (mondjuk 5 évnyi) eredménytartalékból elhatározhatom, hogy veszek-e ki osztalékot az akkor hatályos osztalék szabályokkal?
És akkor, ott belép egy újabb fizetési kötelezettség.
AHA.Értem.
Ezek szerint nincs lezárva a 16%-al az adózása a KIVA-s vállalkozásnak azzal, hogy megfizeti a 16%-ot. Még tovább is kell tervezni, gondolkodni...
Rendben.
Köszönöm a felvilágosítást.

Ágnes  -  

Kedves Zsuzsi!
Nekem olyan gondom van, hogy ha valaki átlép a KATA-ba és ÁFÁ-ból nem tud kilépni, akkor az ÁFA bevalláshoz áfa-nyilván-tartást kell vezetnie, és bár a KATA-snak nem kell költség-számlát gyűjtenie, de levonhatja annak az ÁFÁ-ját.
Nem találtam erre utaló törvényhelyet, hogy hogyan járunk el helyesen.
Válaszodat előre is köszönöm!
Ágnes

Böröczkyné Zsuzsi  -  

Igen, ez igaz, hogy ha áfás lesz, akkor áfa nyilvántartás is kell. Ha van levonható adót tartalmazó költség, akkor azt ugyan figyelmen kívül hagyja a KATA, de az áfa miatt számlával kell rendelkezned.

Betti  -  

Szeretném megkérdezni, ha egy Bt áttér a KATA-ra és a beltagja jelenleg gyeden van és őt jelentjük be katás tagnak akkor ő utána nem kell a gyed időszaka alatt a katát megfizetni, a kültag végez munkát a bt-ben aki eddig az egyéni vállalkozásában fizette maga után a járulékot, tehát a Bt-ben nem fizettünk utána semmit, de ha ő is áttér egyéni vállalkozóként a KATÁ-ra akkor ezek után a Bt-ben kell utána járulékot fizetni vagy sem. A segítségetek előre is köszönöm.

Böröczky Zsuzsi  -  

első eset:
ha a beltag GYED miatt nem fizet, a kültag meg nem dolgozik, akkor lehet KATA-s a cég, de nem érhet el árbevételt.
második eset:
ha a beltag GYED miatt nem fizet, a kültag meg személyesen közreműködik, de mellette egyéni vállalkozó, akkor 50 ezer a KATA és átlagban havonta lehet 500 ezer árbevételt elérni. (lehet többet is, de felette plusz adó van)
harmadik eset:
ha a beltag GYED miatt nem fizet, a kültag meg személyesen közreműködik, de mellette 36 órás munkaviszonya van, akkor 25 ezer a KATA és átlagban havonta lehet 500 ezer árbevételt elérni.

Szabóné Rozi  -  

Szeretném meg kérdezni, hogy ha a Bt válsztja a KAT-át és van tagikölcsöne akkor azzal mi lesz?????

Böröczky Zsuzsi  -  

Semmi különös. A taggal szembeni kötelezettség továbbra is fennáll, így azt vissza kell fizetni...

Zsédenyi Gyulánéz  -  

Kedves Zsuzsa!
Szeretném megkérdezni, hogy EVA-s egyéni vállalkozó választaná a KATA-t ,van 36 órát meghaladó munkaviszonya.
2012-ben bevétele meghaladja a 6 millió forintot,de ennek nagyobb része Egészságügyi szolgáltatás /orvos/,ami nem számit bele az alanyi adómentes határba.
Ebben az esetben választhatja a KATA-t?
2012.12.10-én a NAV felrakott egy tájékoztatást, hogy az EVA-s
vállakozó uj áfa adóalanynak minősül.
Köszönöm.Kati

Böröczky Zsuzsi  -  

ne keverd a KATA-t az alanyi mentességgel. A KATA értékhatár nélkül választható, de 6 millió felett plusz adó van. MELLETTE választható alanyi mentesség, ehhez meg az áfatörvényt nézd. Itt valóban figyelmen kívül hagyhatod a tárgyi mentes tevékenységet.

gabi  -  

Kedves Zsuzsi!

Légy szíves megírni, hogy a KATÁT választó BT -nek ki kell-e jelentkeznie az EVÁ-ból és 2012.12.20-ig erről a 'T203-as nyomtatványon nyilatkoznia kell. Illetve elégséges csak a' T201T nyomtatványt benyújtania legkésőbb 2012.12.31.-ig.
Köszönöm

Zsuzsa  -  

Szia Gabi! Igen! Mind a két nyomtatványt be kell küldeni! A 12T203-on az EVA alóli kilépést jelented be. A 12T201T-n a 8.sort kitöltöd- EVÁ-ra vonatkozó bejelentések, a 19.sorban a kisvállalkozót jelented be. Az F01 lapon a 3.sort is kitöltöd, majd az áfa-fizetési kötelezettség megállapításának módja következik, ha áfás lesz ( 5.sor ). Ezen a lapon a 6.sorban kell bejelölni az Áfa mentességet.
Üdv: Zsuzsa

Zsuzs  -  

Szia Gabi! Én egy másik Zsuzsa vagyok, nem a Böröczky Zsuzsi

Böröczky Zsuzsi  -  

Igen, így kell eljárni, azzal a kiegészítéssel, hogy ha nem lépsz ki az evából dec. 20-ig, de dec 31-ig belépsz a katába, akkor is megszűnik az eva alanyiságod.
A 201T nyomtatvány nagyon fontos!! KATA, áfa... minden ezen van!

Erzsi  -  

Kedves Zsuzsi!
A Katát választó ev mikor nem minősül főállásúnak? A legalább 36 órás mv-nyal rendelkező, a kieg tevékenyégű (saját jogú nyugdíjas) és a külföldön fennálló elismert biztosítás egyértelmű.
Viszont mit kell érteni a megváltozott munkaképességűn?
Köszönöm:Erzsi

Dominek-Skodik Aranka  -  

Kedves Zsuzsi!
Voltam S. Csizmazia György előadásán, ahol szó volt a nyugdíjas KATA-sadózó egszolg-járól. Felhívta a figyelmünket arra, hogy a nyugdíjasnak a Kata /25000Ft/ mellett fizetnie kell a 6 660 Ft egészségügyi szol.g díjat 2013-ban.
Kérdem én, akkor most melyik az igaz?
Köszönettel: Dominek Aranka

I.Tímea  -  

Sziasztok!
Átalányadós taxisaink vannak.Van aki 2013-ban KATÁ-zni akar.Az SZJA törvényben azonban az van, hogy ha az átalányadó hatálya alól kilép, akkor 4 évig nem léphet vissza.Tehát ha most kilép, akkor 2017-ig nem lehet átalányadós.Jól látom ezt?Így már jobban meg kell gondolni az átlépést.

Böröczky Zsuzsi  -  

Ez is érdekes felvetés, de elég már félve értelemezem a törvényt. :-) VÉLEMÉNYEM SZERINT ha nem lép ki az átalányadó alól, hanem ottmarad, de az arra eső adókat kiváltja a KATA, akkor a KATA után újra átalányadó maradhat. De ez már nagyon megerőszakolt válasz volt, úgyhogy kérni kell az apehtől állásfoglalást.

Gyöngyi  -  

Bennem is felmerült a törvény olvasása közben, hogy esetleg nem is kell kilépni az átalányadózás alól : a 9§. (1) a.pontja

a) vállalkozói személyi jövedelemadó és vállalkozói
osztalékalap utáni adó vagy átalányadó megállapítása,
bevallása és megfizetése;

NAGYNÉ HORVÁTH ÉVA  -  

Tegnap a Vas megyei Számviteli Egyesület és a vas megyei Könyvvizsgálói Kamara 2013 évi adóváltozások előadásán S. Csizmazia György könyvvizsgáló, okleveles adószakértő előadásában az hangzott el, hogy a kieg. tevékenységű egyéni vállalkozók a 25000 ft-os kata adó mellett kötelesek megfizetni a 6660.-Ft-os egészségügyi szolgáltatói járulékot is, mivel ez nem jövedelemhez kötött, hanem fix összegű.

Ugyanez hangzott el a Zalaegerszegi Verzál előadásán is.

Akkor most melyik az igaz?

Ki tudja megmondani végre, hogy mit kell tenni.

Köszönöm segítségeteket

ÉVA

Lakatár Mária  -  

2012-ben felvett hitelt, következő évben kezdi törleszteni a vállalkozás, aki átmenne KIVA-ba
-a törlesztő rész -melyik, tőke, vagy tőke+kamat?- adóalapot növelő lesz, de mit jelent az hogy "arányos" része a nyitónak
- csökkentő rész miért nincs ugyanolyan arányban, vagy rosszul értem?
Köszönettel: Lakatár Mária

Ruszin Zsolt  -  

Megkaphatom a konkrét tv-i hivatkozást az ESZJ mentességre?

Böröczky Zsuzsi  -  

A Tbj. 4.§ l.) pontja szerint járulék az egészségügyi szolgáltatási járulék is, a Katv. 9.§ (1) c.) alapján a KATA pedig kiváltja a járulékokat.

Andrea  -  

Szia Zsuzsi !
Nekem is van kérdésem KATÁ-val kapcsolatosan:
2012: kisebbségi tulajdonosnak (nem ügyvezető) Kft-ben munkaviszonya van heti 36 órát meghaladóan,itt van biztosítása ami után megfizeti a járulékokat a cég.Egyéni vállalkozóként nem fizet járulékot.
Jó-e az alábbi variáció ?
2013: 2012.12.31-el a Kft-ben megszűnik a munkaviszonya, (tulajdoni részesedése változatlan) és Főállású KATÁ-sként
50.000.- ft járulékot fizet.Előre is köszönöm !

Mária  -  

Ha egy BT 2013.01.01-től a KATA-t választja, akkor a 2012. évben aktív illetve a passzív időbeli elhatárolásként könyvelt tételeket hogy kezelem le az elkövetkezendőkben?
Szerintetek a KATA-nál a 100 E/Ft adótartozási "limit"-be az Önkormányzati adóhatóságnál fennálló adóhátralék is beleértendő?

Rúzsa L  -  

Kedves érdeklődő!
Bár az előzőekben adott válaszok között szó volt arról hogy a KATA kiváltja a 6660 Ft/hó biztosítási díjat,van viszont olyan vélemény hogy ha társas vállalkozó tagja is egyben akkor ott is meg kell fizetni azt UGYANIS !
A társas vállalkozás jövedelemelszámolásánál még feltétel ezen biztosítás konkrét megfizetése is.Gondolok a szociális hozzájárulás és a 4 % megfizetése alóli mentességre!
Egyébként a 10% nyugdíj és a még idén 2.424.000 korlát alatti 16 % SZJA évközi jövedelem kivét a 6660 megfizetéséről és nem betudásáról szól !Várjuk a TBJ.módosítást is !
Üdv.RL

Zsófia  -  

Futó Gábor 2 héttel ezelőtt pont az ellenkezőjét állította, az arányosítást terjesztette el. Még arányszám is volt:318/365. Szekszárdi Nyugdíjbiztosító ügyfélszolgálati munkatársát megkérdezve megerősített, hogy az arányosított szolgálati idő egyéni vállalkozó esetében nem értelmezhető. Hogy a társasági tagok esetében mi a helyzet, nem tudom.Alkalmazott esetében viszont van arányos szolgáltai idő.

zsófia  -  

Előző hozzászólásom Andi: /2012.12.13. 11.24/ -re reagálás.

Rúzsa L  -  

A leplezett munkaviszony kérdését a hat pontból legalább kettőnek megfelelésével lehet tisztázni!
A jól értesült őrző-védő vállalkozó úgy értelmezi hogy ez csak akkor igaz ha a saját őrző védő cégén belül foglalkoztat KATA-s személyt !
Szerintem nem !A külső szolgáltatást is kell vizsgálnom !
Szerintetek is ?
Üdvözlettel RL

Fazekas J-né  -  

Segitségeteket szeretném kérni az alábbi témában:Egy nyugdijas,kft-ben személyesen közremüködő tag,aki jövedelmet nem vesz ki, mellette egyéni vállalkozó kata alá bejelentkezik milyen járulékokat köteles fizetni január 1-től.Elöre is köszönöm a segitségeteket , kellemes ünnepeket kivánok Fné

Kiss László  -  

Üdvözletem a csapatnak!

Kérdésem: ha EV-ként főállásban KATA-s leszek akkor ez nyugdij szempontjából szolgálati időnek fog-e számitani.
Egyesek szerint nem, mert az 50e ft-ban nincs nevesitve nyugdijjárulék, és a nyugdijtörtény meg azt mondja, hogy csak az számit jogviszonynak hi fizetve van a nyugdijjárulék!

Köszönettel: Laci

Zita  -  

Kedves Zsuzsi!

Technikai jellegű kérdés. KATA választása esetén T1041-en kell-e valami változást jelenteni (ha pl. főállású társas váll./főáll EV. lesz főállású KATA-s), ill. EV esetén a 101E-n kell e változást jelenteni a B01 lap 7.rovatban munkavégzés jellegénél, ha volt főállású EV. lesz főállású KATA-s.

Gyöngyi  -  

Sziasztok!
Szolgálati járandóságban részesülő egyéni vállalkozó 2013.01.01-től kiadózó szeretne lenni. KATA esetében mi minősül nyugdíjjárulék alapnak? A 81300 Fta járulékalap és ebből kell számolni, vagy pedig a bevétel 60 %-át kell figyelembe venni a szolgálati járandóság esetleges felfüggesztésénél? Köszönöm

Keserü Katalin  -  

Járulékalap a 81.300 Ft

Ignácz Istvánné  -  

Az osztalékadót kiváltó adóval kapcsolatban (16%):
A számviteli törvény hatálya alá tartozó Bt. esetében az EVA-s időszak előtti eredménytartalékot - mivel az EVA alatt mind kivette osztalékként, hiszen az EVA-val ennek adója is kiváltásra került- kell megadózni a 16 %-ksl. A 2012 évben jóváhagyott osztalék is fog szerepelni a 2012 évi mérlegben, amely még az EVA-s időszak alatt képződött, ennek adóját úgy gondolom az EVA-val szintén kiváltja.
Ezt az adókötelezettséget az EVA-s vállalkozó milyen nyomtatványon vallja be ?
Én- és kérdésem alapján a NAV. sem talált törvényhelyet ahol le lenne irva az, hogy a számviteli törvény hatálya alá tartozó EVA-s társaság osztalékot kiváltó adóját hogy kell meghatározni, csak a TAO. illetve
Szja hatálya alól kikerült vállalkozások találnek erre a törvényben választ. Contact centeren két helyről hivtam a NAV. tájékoztatóját, nem tudtak válaszolni, javasolták hogy tegyem fel mail-ban a kérdést, és mivel sürget a határidó, állitólat sürgősen válaszolnak rá.
Jó munkát üdvözlettel : Ignáczné

Böröczky Zsuzsi  -  

az evás időszak alatt képződött osztalékot a magánszemélynek eddig sem kellett bevallani. A cégben pedig ha osztalékként jóvá van hagyva, akkor a mérleg szerinti eredmény nulla.
Az osztalékot kiváltó adó számításához meg szerintem mindegy hogy tao vagy eva alany a számvitel hatálya alá tartozó cég, mert a számviteli beszámolóból kell számolni.
Az szja hatálya alól kikerülők (azaz az egyéni vállalkozóknál) ilyen nem is lehet!

Zsóka  -  

Szerintem a számv.tv. alá tartozó Evás Bt-nek, ha 0 az erednénytartaléka, akkor nincs osztalék utáni adó. Mitől lenne?

T. Gábor  -  

Szia!
Van egy Bt,melyben a kültag munkaviszonyban dolgozik. Egy másik,most alakult Bt-ben(alanyi mentes) mint beltag lesz, KATA alá kívánnak bejelenteni,a beltag lenne a kisadózó .A székhely nem a beltag tulajdona.
Megakarja a Bt-ben szüntetni a munkaviszonyát és csak kisadózó lenne,vagy a munkaviszony (nem 36 órás )lenne,Ebben esetben milyen fizetési kötelezettséggel járna,illetve a székhely miatt választhatja-e ezt.
Leírnád,hogy mely 2 feltételnek kell fennállni a KATA kisadózóhoz.

Üdv:Gaby

Keserü Katalin  -  

Kedves Zsuzsi!
KATA esetén is össze lehet számítani a munkaviszonyokat a heti 36 órás munkaviszony számítása esetén, mikor a főállást/mellékállsát vizsgáljuk? A Tbj. ezt külön kimondja, de a KATA törvényben nem találtam ilyen kitételt.
Köszönöm!
Keserü Kata

Böröczky Zsuzsi  -  

igen, szerintem össze lehet számítani.

Adrienn  -  

Sziasztok!
Nekem az lenne a kérdésem, ha egy Bt. januári hónapra a KATÁt választja, befizeti az 50.000 Ft-ot, és amit még kell az eredmény után, és aztán visszatér a tao alá (bevételi nyilvántartásból a kettős könyvvitel alá), mi lesz a készpénz-állománnyal? Újra 0-ról indul?

Böröczky Zsuzsi  -  

visszatéréskor nyitó mérleget kell készítenie, amiben nem biztos, hogy a készpénzállomány nulla. A nyitómérlegnek úgy kell kinézni, mintha a KATA ideje alatt is számvitelt vezetett volna, akkor ilyen mérlege lenne.

József  -  

KATA alá bejelentkezett Bt-nek a beltagját jelentjük be.
A kültag részesül e 2013-ban osztalékban és ha igen mi lesz az alapja/tulajdoni arányok 70-30%/?
2.Amennyiben a kültagot is 2 hónapra jelentjük KATÁ-ra ez módosítja -e az osztalék alapját?
Köszönöm:József

Böröczky Zsuzsi  -  

A válasz, hogy igen, ha kap osztalékot a kültag, akkor adózni kell utána. A kérdés csak az, hogy miért kap osztalékot.... ha a közreműködő tag személyes közreműködés címén a teljes megtermelt nyereséget felveszi, akkor annak adóját fedezi a KATA, a másik tagnak meg nem jut felosztható nyereség, ezért nincs adó. Ez mindenképpen működik egy pl. családi cégben. Ahol a tagok között nem ilyen egyszerű a pénz elosztása, ott adózni kell.
A másik megoldás is működhet, hogy ha kültag is katás lesz, legalább átmenetileg, akkor a KATA ideje alatt neki juttatott jövedelmet sem terhel plusz adó.

Erzsébet  -  

Kedves Zsuzsa!

Számomra ez az osztalék kérdés nem egyértelmű. Egyáltalán osztalékról beszélhetünk-e egy bevételi nyilvántartást vezető KATA-s Bt. esetében? Az SZJA tv. 66.§ szerint nem, ugyanis az az osztalékot a számviteli tv. szerinti meghatározott adózott eredményből a tagnak juttatott bevételként nevesíti.

Csakhogy bevételi nyilvántartásnál ilyen nincs szerintem. Ezért kérdéses, hogy a nem kisadózóként bejelentett, nem közreműködő tagnak juttatott összeg hogyan adózik? Egyéb jövedelem? És 27% EHO?

A kültagot be lehet jelenteni kisadózóként egy-két hónapra is? Nem csak egész évre?

Köszönöm előre is a választ.

Mayerné Kovács Andrea  -  

Sziasztok!

A kérdésem az átalányadóval kapcsolatban lenne,mert 2013-tól munkaviszony mellett is választható, viszont nem tiszta, hogy hogyan kell adózni, illetve az szja-n kívül mennyi EHO-t kell fizetni.
Ha valaki tud erről bővebben kérem segítsen.

Adonymus  -  

Előadáson azt mondták, hogy teljes szolgálati időnek fog számítani 1 nap, nem kell arányosítani, de a nyugdíj összege kevesebb lesz.

Szüsz Krisztin a  -  

Sajátjogú nyugdíjas aki a Bt. beltagja a KATA választása esetén mentesül a havi 25000 Ft. tételes adó megfizetése esetén a havi 6390 Ft.( 2012. évi összeg) EB. járulék fizetés alól??????

Böröczky Zsuzsi  -  

Az egészségügyi szolgáltatási járulék 2013-ra 6660 Ft, amit a KATA esetében nem kell megfizetni, mert azt is kiváltja.

Szűcs Csilla  -  

Zsuzsi!
Hogyan fogjuk a KATA esetében előírt dadatszolgáltatási kötelezettséget a következő esetben teljesíteni:/Katv. 11§ (5)/
KATA-s Bt. Áfa-an számláz, tehát, amikor a számlák nettó összege eléri az 1 M Ft-ot, adatot szolgáltat, mivel a tv. bevételről beszél.
Aki befogadja, tevékenység jellegére tekintettel mentes tevékenységet végző adózó, tehát ő bruttó módon könyvel, ő melyik összegről szolgáltat adatot.

Köszönöm: Csilla

Böröczky Zsuzsi  -  

Az adatszolgáltatás év közben nem lesz, csak év végén még akkor is, ha már év közben elérjük az 1 millió forintot. A KATA nem foglalkozik az áfával, azaz a KATA bevétel az áfa nélküli összeg. HA a KATÁ-s áfát is számláz mellette, de a számlabefogadó azt nem tudja levonni, akkor is mindig a nettó összegre kell az 1 milliós vizsgálatot elvégezni.

Zsóka  -  

Már tudjuk,hogy a min.bér 98.ooo.-Ft lesz, ujra fel kell szorozni a szoc.hót 112,5-el és a egbizt. alapot 150%-al?Mert akkor az már több,mint 50.000.-Ft, a még KATA-ba való áttérésen vacilláló egyéni vállalkozóknál ez dönthet.Nem tudtam pontos választ adni nekik.
Köszönöm.

Böröczky Zsuzsi  -  

igen, a főfoglalkozású tagoknak a KATA már eleve kevesebb, mintha maguk után járulékot fizetnének. Nekik tehát nagyon érdemes ezen elgondolkodni.
Egyébként a járulékalap szorzói nem változnak 2013-ra.

Szőke Noémi  -  

Kedves Zsuzsi,

TAO-s Bt átmenne KATÁ-ba.
A Bt-ben jelenleg van egy aktív beltag, és egy teljesen passzív kültag. Ez a jövőben is így maradna. A Beltagnak sehol máshol nincs semmilyen jogviszonya, itt a BT-ben ügyvezetőként 200.000 Ft bruttó bérrre van bejelentve.

A beltag lenne a kisadózó.

A beltagnak az a problémája, hogy csak 80 eFt összegben lenne biztosított, neki ez nem megfelelelő, szeretné, ha a táppénzalapja és a nyugdíjalapja 200.000 Ft lenne. Másik céget, más vállalkozást nem szeretne indítani, máshol nem kíván semmilyen jogviszonyt létesíteni.

Hogyan lehet ezt KATÁ-s Bt-n belül megoldani?
Vagy külön szerződéstkell kötnie a különbözetre (120.000 Ft) az OEP-el? Az a nyugdíjalapot is érinti, vagy csak a táppénzt?

Válaszodat előre is köszönöm!

üdv:
Noémi

Böröczky Zsuzsi  -  

Szerintem a KATA alatt nem lehet magasabb járulékalapot választani. Ha ilyen igénye van, ne válassz a KATA-t. Egyébként ha ilyen sok bért vesz ki és fizeti a járulékot, lehet, hogy nem is éri meg... de ezt most nem számoltam ki.

EMU  -  

Bt. áttér Katára, és alanyi mentességet is választ, a folyamatos szolgáltatása hol lesz bevétel, hogy áfázza le. A folyamatos szolgáltatás minden hó 12-én esedékes. Tehát a decemberi számla január 12-i teljesítésű. A számviteli tv. szerint még 2012-re árbevétel, vevő és az áfa követelés, az áfát pedig az első negyedévi bevallásba kellene tenni. Most, ha alanyiba megy, mikor vallja az áfát, és a bevétel a Katában jelenik meg? A 2012-es számviteli törvény mit szól ehhez?

Tüzsi  -  

Van egy személy, aki jelenleg egy kft-ben ügyvezetőként társas vállalkozó, de nem ott fizeti a járulékait, hanem egy másik bt. beltagjaként. Ha ez a Bt. jövőre KATÁ-s lesz, továbbra sem kell fizetnie a kft-ben a kötelező járulékokat, igaz??

Böröczky Zsuzsi  -  

igen, a kft továbbra is a "normál" szabályokkal fizet járulékot. Azaz ha valaki máshol főfoglalkozású társas vállalkozó, akkor ott nincs járulékfizetés. A gond a KATA-ba belépőknél van, mert ott csak a munkaviszonyt ismeri el.

Keserü Katalin  -  

Kedves Zsuzsi!

Egyéni vállalkozó "fejlesztési tartalékot" képzett, és 2013 az utolsó év, amikor el kell költenie. Át kíván lépni KATA alá 2013-tól. Van lehetősége még 2013-ban elkölteni az összeget, vagy vissza kell fizetnie az igénybe vett adókedvezményt.
Köszönöm!
Keserü Kata

Böröczkyné Zsuzsi  -  

Igen, mindenképpen van lehetősége 2013-ban ezt még elkölteni. A korábban igénybe vett kedvezmények miatti "vállalások" kifuthatnak. Akkor van gond, ha a vállalt időn belül nem történik meg a beruházás.

Rita  -  

Kedves Irén!

a KATA-ba tartozóknál a fix összeg meghatározott bruttó 81300 ft járulék alapot vált ki. Ha valaki ennél magasabb bruttó jövedelemmet szeretne kimutatni akkor a 81300 Ft fölötti részre az általános szabályok szerint járulék és adókötelezettségeket meg kell fizetnie.
Én úgy vélem ha az említett egyéni vállalkozó a KATA-t választja akkor neki is ezt a jövedelmet kell alapul vennie, így a nyugdíja nincs veszélyben, de mindenféleképpen ellenőrizze le ezt az információt mert nem mindig érvényes a logika a törvényeinknél :))
remélem közelebb jutott a megoldáshoz....

Üdvözlettel,

Anikó  -  

Kedves Zsuzsi!
Köszönöm az infokat, de még kérdeznék: A levezetésben szereplő mérleg szerinti eredményt a jogutód nélküli megszűnés szabályai szerint kell megállapítani. (Ha jól értelmezem?)Ennek megállapítására vonatkozóan milyen speciális adóalap növelők- csökkentők jöhetnek elő? (A kolleganőm szerint itt jön be AA növelőként a tagi kölcsön. Ez számomra elképzelhetetlen).

Sink Lászlóné  -  

KATA adóalany a minimálbérnél kisebb jövedelme miatt teljes évnek fog számítani a nyugdíj kiszámításánál?/ Nők 40 év/

Böröczkyné Zsuzsi  -  

Nem vagyok nyugdíjszakértő, így csak a saját véleményemet tudom leírni. Szerintem szolgálati időt szereznek, de az összegére tekintettel csak nagyon csekély összegben számít a nyugdíjukba.

Andi  -  

Futó Gábor egy előadásában azt mondta, hogy egyelőre még nincs olyan szabály, hogy a arányosítani kellene a szolgálati időt. De az lenne az igazságos, ha arányosítani kellene, tehát lehet, hogy előbb vagy utóbb bevezetik...

Laci  -  

KATA-s betéti társaság cégautó tárgyi eszköz cégautó után cégautóadót fog fizetni. A KATA alatt eladja az autót a beltagnak, hogyan fog adózni? Eladja kereskedőnek, hogyan fog adózni?

Böröczkyné Zsuzsi  -  

Az autó eladása a bt-nek bevétel, ami beleszámít a 6 millió forintos korlátba. Tehát külön adót nem eredményez csak akkor, ha ezzel a bevétel túllépi a határt.

Laci  -  

Bocsánat, de nem írtam ide azt a körülményt, hogy az TA-ról a KATA-ra áttéréskor az eszköz könyv szerinti értéke alapján az osztalék utáni adót kiváltó adó alapját csökkenteti.

Kovács Irén  -  

T.Cimzett!
Kérdésem a következő lenne:
Nők 40 éves nyugdíjával rendelkező egyéni vállalkozó a KATÁ-t
választja 2013 évre.Ebben az esetben az éves minimálbér 1,5 szerese a jövedelem korlát amit kereshet a nyugdíja mellett. Még nem tudom biztosan mennyi a jövő évi minimálbér, de ha az éves bevétel meghaladja ezt az összeget akkor mit kell az egyéni vállalkozónál jövedelemnek számítani ebben az esetben?

Böröczkyné Zsuzsi  -  

Véleményem szerint nem, mert járulékköteles jövedelmet nem szerez. Megfizeti a KATA-t havonta, és nem lesz valódi járulékalap.

Erika  -  

Kötelező mérlegképes továbbképzésen (Könyvvizsgálói Kamara) azt mondta az előadó, hogy a KIVÁ-t választó Kft-nek az eddig felhalmozódott eredménytartalék után adózni kell. Ezzel teljesen összezavarodtam. A végén direkt külön megkérdeztem tőle, hogy biztosan, hiszen ők maradnak a számviteli törvény hatálya alatt. Erre azt válaszolta, hogy ez úgy működik, mintha a Kft. jogutód nélkül megszűnne.

Böröczkyné Zsuzsi  -  

nem tudom mire alapozta állítását. A KIVA alany marad a számviteli törvény hatálya alatt, csak az adóját nem a tao szerint állapítja meg. Volt már ilyen korábban is, mert az evát választó kft hasonló cipőben járt. A számviteli nyilvántartás megy tovább, nem kell zárni semmit.

Angyaladó  -  

Egy hibás választ akarok korrigálni. Ha az egyéni vállalkozó egyben társas vállalkozóként is biztosított, akkor a Tbj. 31.§ (6) bekezdése alapján a minimum járulékfizetési kötelezettségét az egyéni vállalkozásában teljesíti. A társas vállalkozásnál fennálló járulékfizetési kötelezettség alapja a ténylegesen elért, járulékalapot képező jövedelem. Ha az egyéni vállalkozó Katás lesz, akkor ezzel kiváltja az egyéni vállalkozásában a minimum járulékfizetési kötelezettségét. Ez nem érinti a Kft-ben végzett személyes közreműködés járulék alapját.
Angyal József okleveles adószakértő

Adonymus  -  

Annak az egyéni vállalkozónak, aki egyben társas vállalkozóként is biztosított, egyéni vállalkozói járulékfizetési kötelezettsége a 29. § (3) bekezdése, illetőleg 29/A. § (1) bekezdése szerint áll fenn. Ez esetben a társas vállalkozásnál fennálló járulékfizetési kötelezettség alapja a ténylegesen elért, járulékalapot képező jövedelem.

Ha a 29§ vagy a 29/A§ alapján fizet járulékot az egyéni vállalkozó, akkor fizethet a társas vállalkozásában a tényleges jövedelem kivét alapján. Ebben a két paragrafusban szó sincs a KATA-ról. Tehát, aki KATA-zik és mellette társas vállalkozó, a minimálbér után köteles járulékot fizetni!

Angyaladó  -  

A 2012. évi CXLVII. tv. 9.§ (1) bekezdés c) pontja mentesíti a Katást a minimum járulékfizetési kötelezettség alól.
Angyal József okleveles adószakértő

Bea  -  

Egyéni vállalkozó (36 órát meghaladó munkaviszony mellett) eu-n belül egy nagy cégnek dolgozik, szolgáltatást nyújt (internetes munka). Csak neki számláz, évente több mint 1 millió forint értékben. A tevékenységet otthon, saját eszközeivel végzi. Választhatja-e a KATA-t? Hogy valósítható meg a kötelező bejelentés (hogy a számlák értéke az 1 millió forintot meghaladta) a külföldi partner részéről(rá is vonatkozhat ez?)? Köszönöm a választ.

Böröczkyné Zsuzsi  -  

Választhatja a KATA-t, és valószínű két feltételt fog is tudni teljesíteni: saját székhelyén, saját eszközzel dolgozik. Ha külföldi a számlabefogadó, neki nem lesz adatszolgátatási kötelezettsége, de a KATA alanynak igen. Tehát innen fogják tudni az infót.

Takács Viki  -  

Egy Bt szeretne a KATA alá bejelentkezni.Az év végén alkalmazandó, a társasági adó megszűnéssel kapcsolatos szabályokat sok helyen meg lehet találni, de sehol nem találunk iránymutatást arra, hogy mit kell tenni a számvitelben, hisz kikerül a KATA cég a számviteli törvény hatálya alól. Negatív saját tőke és tagi kölcsön van a cégben. Hogy kell "zárni" a céget számviteli szempontból? Vannak egyáltalán az áttéréssel kapcsolatban számviteli teendők? Kérem segítő válaszukat. Üdv:Takács Viki

Nelli  -  

Egy Bt. 2012. évben elnyert egy pályázati támogatást ingatlan vásárlásra (kombinált mikrohiteles pályázat), a támogatás összege várhatóan 2013. évben fog befolyni.2013. jan. 1-től áttérne KATÁ-ra. A támogatás összege beszámít-e a KATÁ-s 6 Millió Ft bevételébe?

Böröczky Zsuzsi  -  

nehéz ügy, de semmi nem mentesíti. A KATA időszaka alatt bármilyen formában megszerzett bevétel beletartozik, kivéve amit vissza kell fizetni, az áfa és a kártérítés, kártalanítás. Így szerintem a támogatás bevétel, azaz beleszámít a 6 millió forintba.

András  -  

Kedves Nelli,
Nekem is ugyanez a problémám, de nem kapok megnyugtató választ. A KATA szerint az állami támogatás valóban bevételnek számít, bár a NAC telefonos ügyfélszolgálatán egy hölgy azt mondta, hogy nem.

András  -  

Kedves Nelli,
Ha közben valami megerősítést kapott a kérdésben, megírná nekem (bocz.andraskukacpte.hu)
Előre is nagyon köszönöm.

Emília  -  

A kiva számítása során levonható-e a pénzforgalmi eredmény megállapításakor a a dolgozótól levont adó, járulékok és a nettó bére, amikor mindezek átutalása megtörténik a megfelelő helyre? (NAV, alkalmazott bankszámlája)

Köszönöm

Emília

Böröczky Zsuzsi  -  

A bérek és azok járulékai a pénzeszközöket csökkentik, és azokkal a kiva alapját nem kell korrigálni. Tehát egyszer már levonásra került a kiadás elszámolásával, természetesen még egyszer nem lehet csökkenteni.

Kis Erika  -  

Eva alól kilépő egyéni vállalkozó a székhelyén végzi a tevékenységét, saját eszközeivel. /Esztergálás/ Egy nagy vevőnek számláz. Beléphet a KATA -ba?
Vagy így is fenn áll a munkaviszony vélelme?

Böröczkyné Zsuzsi  -  

A KATA-ba beléphet, a kérdés az, hogy ha 1 millió felett van az ügylet éves szinten, akkor átminősítik-e eva alanynak. Van 6 feltétel a törvényben, kettőt elég bizonyítani. Ha a tevékenység végzésének a helye a kisadózó birtokában, és a saját eszközeivel dolgozik, akkor már megvan a két feltétel, tehát rendben van a KATA alanyiság.

Simon Lászlóné  -  

Kérdésem,hogy kettös könyvvitelt vezetünk és átszeretnénk térni a KIVÁ-ra de 2012 ben 20 millió ft vevő követelésünk van. Valószinü,hogy 2013-ban fizetik ki. Kérdés ez 2013-ban fogja növelni a KIVA alapját és lekell adózni? köszönettel

Böröczkyné Zsuzsi  -  

Az utolsó pillanatban belekerült a törvénybe a 20.§ (13) pont, mely szerint az adóalanyiság első évében nem kell a KIVÁ-t megfizetni olyan bevétel után, melyet korábban az eredménykimutatásban már elszámoltál.