6+1 lehetséges ok, amin elvérezhet a könyvelőirodád

  |   írta: Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna   |  

Sok könyvelővel találkozom a munkám során - különböző konferenciák résztvevőivel, és az Adónavigátor Mesterkurzus tagokkal. Az előadások utáni beszélgetéseken mindig felmerül egy-egy olyan téma is, amely pl. munkakörülményekkel, problémás ügyfelekkel vagy egy másik könyvelő munkájával kapcsolatos. Összegyűjtöttem ezek közül néhányat.

rablanc_800_2.jpg

Számodra mi okozza a legtöbb fejtörést?

vonal2.jpg


1/ Olyan ügyfeleket szerezni, akik több bevételt hoznak

- Szeretnék igazán jó ügyfelekkel dolgozni, akik segítik és megbecsülik a munkámat. Olyan ügyfeleket akarok, akik folyamatos és biztos bevételt jelentenek, amiből kényelmesen meg tud élni a könyvelőirodám, és marad is a haszonból a családra, utazásra és némi megtakarításra.

2/ Megbízható kollégát keresek, akire rábízhatom a „boltot”

- Régóta keresek megfelelő alkalmazottat, akire rábízhatom a munka egy részét, és akit nem kell folyton ellenőrizni. Amíg nem találok ilyet, kénytelen vagyok én csinálni mindent, ami egy ördögi kör, mert így nem jut idő a könyvelőiroda fejlesztésére, és új ügyfelekre.

3/ Szakértői segítség ebben a káoszban

- Jó lenne, ha néha segítséget tudnék kérni könyvelőkollégáktól, vagy akár más szakterület képviselőitől is, pl. cégjoghoz értő ügyvédtől vagy munkaügyestől, mert az ügyfelek azt hiszik, hogy minden adminisztrációval kapcsolatos feladat a könyvelő dolga.

4/ Biztos munkakörnyezet

- Szeretném végre rendbe rakni a számítógépeimet, és a könyvelőirodai hálózatot, mert attól rettegek, hogy meghibásodik valami, és akkor több hónapi munka odavész, amit pótolni kell, és akkor soha nem érem utol magam. Nem értek a számítástechnikához, azt se tudom, hol keressek ilyen szakembert.

5/ Teljesítménynövelés kevesebb munkával

- Ha már a számítógépnél tartunk... Hallottam olyan ügyviteli megoldásokról, amikor nem kell minden számlát egyenként begépelni a könyvelőprogramba, hanem egy gombnyomással egész listákat lehet bekönyvelni. Jó lenne, ha erre ilyen kis könyvelőirodának is lenne lehetősége, mint az enyém! Ezzel rengeteg időt tudnék megtakarítani, amit bármi másra fordíthatnék.

6/ A „zugkönyvelők” letörik az árakat!

- Nagyon bosszant, amikor egy kalap alá vesznek olyan könyvelőkkel, akik munkája és szaktudása nem üti meg a mércét. Olyan olcsó könyvelési díjért dolgoznak, amiből nem lehet fenntartani egy könyvelőirodát, és ezért a saját munkájukon spórolnak. Hosszútávon garantáltan kárt okoznak az ügyfeleiknek, ezzel általánosan lehúzzák a könyvelőtársadalmat.

vonal2.jpg

+1/ Hol találok ezekre a problémákra megoldást?

Adózási, számviteli előadásokat dögivel talál az ember. Jó lenne, ha lenne egy olyan lehetőség, ahol egy helyen válaszokat kaphatok a fenti kérdésekre! A saját vállalkozásom sikere ugyanolyan fontos, mint az elvégzett munkám minősége.
A fenti problémákra itt találsz megoldást >>
logo_ok_jo.jpg

 



Hozzászólások

Tina Brooks  -  

Jó nap,

Én egy magánhitelező vagyok, ki adom garanciavállalási kölcsönöket, Személyes
Hitelek, házvásárlási hitelek, autóhitelek E.T.C adok hosszú lejáratú hiteleket
kezdve $ 2.000,00 és $ 1.000.000 között egy-ötven éves maximum
3% kamatlábon, az érdekelt pályázónak e-mailben :(
tinabrooksloanhome@gmail.com) csak a

Név
Ország
Hitelösszeg szükséges
Hitelidőtartam
Hitel cél.
Telefonszám

Tina Brooks asszony

Mária Ádám  -  

A nevem Mária Ádám, egy egyedülálló szülő, mielőtt a férjem meghalt, annyi adósságot hagyott bennünket, annyira zavaros és frusztrált voltam, hogy fizetném a hatalmas adósságot. Egy nap átkerültem az interneten, és rámutattam (Jörg Stephen) arról, hogy GINA MORGAN segített neki egy kölcsönt. Így 15 000 000 Ft összegű kölcsönt kértem 5 évig a Társaságtól a postán keresztül (ginamorganloancompany@gmail.com). Amikor a hitelre jelentkeztem, fogadást tettem Istennek, hogy ha megkapom a kölcsönt, a világ tudta, hogy mit tett velem, legnagyobb meglepetésem szerint kevesebb mint 48 óra alatt a hitelem 2% -os kamatlábbal történt. Most a férjem adósságát rendeztem, és új életet és vállalkozást indítottam. Teljesítette az én fogadalmat. Tehát, ha bármilyen típusú kölcsönt szeretne 2% -ig, kérjük, lépjen kapcsolatba a GINA MORGAN HITELKERESKEDELMI KFT. E-mail címével, ginamorganloancompany@gmail.com

Chris  -  

Ha sürgős hitre van szüksége a pénzügyi igények megoldására, akkor 3000 és 80 000 000 dollár közötti kreditet tudunk nyújtani. Max,megbízható, hatékony, gyors és dinamikus 100% garantált kölcsönökkel.Érdeklődés esetén a hitelek kamatlába (3%) kérjük, forduljon hozzánk
e-mailben a Lapolendersfirm@gmail.com

Chris  -  

Ha sürgős hitre van szüksége a pénzügyi igények megoldására, akkor 3000 és 80 000 000 dollár közötti kreditet tudunk nyújtani. Max,megbízható, hatékony, gyors és dinamikus 100% garantált kölcsönökkel.Érdeklődés esetén a hitelek kamatlába (3%) kérjük, forduljon hozzánk
e-mailben a Lapolendersfirm@gmail.com

Chris  -  

Ha sürgős hitre van szüksége a pénzügyi igények megoldására, akkor 3000 és 80 000 000 dollár közötti kreditet tudunk nyújtani. Max,megbízható, hatékony, gyors és dinamikus 100% garantált kölcsönökkel.Érdeklődés esetén a hitelek kamatlába (3%) kérjük, forduljon hozzánk
e-mailben a Lapolendersfirm@gmail.com

Chris  -  

Ha sürgős hitre van szüksége a pénzügyi igények megoldására, akkor 3000 és 80 000 000 dollár közötti kreditet tudunk nyújtani. Max,megbízható, hatékony, gyors és dinamikus 100% garantált kölcsönökkel.Érdeklődés esetén a hitelek kamatlába (3%) kérjük, forduljon hozzánk
e-mailben a Lapolendersfirm@gmail.com

Chris  -  

Ha sürgős hitre van szüksége a pénzügyi igények megoldására, akkor 3000 és 80 000 000 dollár közötti kreditet tudunk nyújtani. Max,megbízható, hatékony, gyors és dinamikus 100% garantált kölcsönökkel.Érdeklődés esetén a hitelek kamatlába (3%) kérjük, forduljon hozzánk
e-mailben a Lapolendersfirm@gmail.com

Bishop  -  

Helló,
Én Bishop t, d Jakes, egy privát kölcsön hitelező, aki életet ad időt lehetőséget hitelek. Szüksége van egy hitel sürgősen ki fizeti az adósságait, vagy szüksége van egy kölcsön, hogy fokozza az üzleti? Meg kellett volna utasítani a bankok és más pénzügyi intézmények? Szüksége van egy konszolidációs hitelt vagy jelzálog? keres többet, mert azért vagyunk itt, hogy minden pénzügyi problémák a múlté. Mi pénzt adnak kölcsön az rászoruló személyek pénzügyi támogatás, hogy van egy rossz hitel, vagy szükségük van a pénz a számlák befizetése, hogy fektessenek be az üzleti egy 2% -os. Szeretném használni ezt a médiumot tájékoztatni arról, hogy mi az a megbízható és a kedvezményezett segítséget, és lesz hajlandó felajánlani a hitel. Így kapcsolatba velünk még ma e-mail címen:
(bishopjakesloancompany@gmail.com)

kisasszony Halimat  -  

Jó napot,

Vagyok kisasszony. Halimat, egy jó hírű, legitim és akkreditált cég pénzt hitelező. Mi kölcsön pénzt, hogy az egyének az arány 3%, a szükséges pénzügyi támogatást. Van egy rossz hitel, vagy ha szükségük van a pénz a számlák befizetése? Azt szeretnénk használni ezt a médiumot tájékoztatni arról, hogy mi teszi megbízható kedvezményezett segítséget mi örömmel, hogy Önnek egy kölcsön. Nem hitel ellenőrzés, 100% -os garantált. (Misshalimatloanfirm1@gmail.com) a kérelmező indul a kölcsön visszafizetése után 4 hónappal kölcsön sikeresen át neki / neki. Ha nem fizeti vissza a hitelt ebben a várt időpont / időszak, jogi lépéseket fognak tenni a kérelmező ellen a mi ügyvéd azonnal. Kérelmező, aki nem tudja, hogy találkozzanak a visszafizetés kap 2 hónap alatt több, mint egy türelmi időt, mielőtt jogi lépések lesznek taken.apply ma: misshalimatloanfirm1@gmail.com kisasszony. Halimat hitel cég számára biztonságos és megbízható hitel. Kösz

Hitelkérelmi űrlapkitöltési és visszatérés

Jelentkező neve:……………
Cím:…………….
Város:…………………..
Állami:……………………
Ország:………………..
Nem: ......................
Családi állapot:…………….
Kor:…………………….
Foglalkozása:……………….
Jövedelem Rate: ...................
Mond:………………………
Iroda száma: ................
Mozgó:…………………..
Igényelt összeg: ...............
Hitel Időtartam: ..................
Hitel Cél .....................
Előtt végrehajtott igen / nem: ..................

Várok egy sürgősségi ellátás ....

kisasszony Halimat

Gideon  -  

keres sürgősen hitel? Van egy jó hírünk! Kínálunk hitelek kezdve € 5000 € 30.000.000 2% -os kamatláb per semmisítse meg. Hitelek üzletfejlesztési, személyi kölcsön, auto hitel, stb, Mi hitelesített, megbízható, megbízható, hatékony, gyors és dinamikus, lépjen kapcsolatba velünk e-mail: williamsgideon1@gmail.com

kisasszony Halimat  -  

Jó nap,

Vagyok kisasszony. Halimat, egy jó hírű, legitim és akkreditált cég pénzt hitelező. Mi kölcsön pénzt, hogy az egyének az arány 3%, a szükséges pénzügyi támogatást. Van egy rossz hitel, vagy ha szükségük van a pénz a számlák befizetése? Azt szeretnénk használni ezt a médiumot tájékoztatni arról, hogy mi teszi megbízható kedvezményezett segítséget mi örömmel, hogy Önnek egy kölcsön. Nem hitel ellenőrzés, 100% -os garantált. (Misshalimatloanfirm1@gmail.com) a kérelmező indul a kölcsön visszafizetése után 4 hónappal kölcsön sikeresen át neki / neki. Ha nem fizeti vissza a hitelt ebben a várt időpont / időszak, jogi lépéseket fognak tenni a kérelmező ellen a mi ügyvéd azonnal. Kérelmező, aki nem tudja, hogy találkozzanak a visszafizetés kap 2 hónap alatt több, mint egy türelmi időt, mielőtt jogi lépések lesznek taken.apply ma: misshalimatloanfirm1@gmail.com kisasszony. Halimat hitel cég számára biztonságos és megbízható hitel. Kösz

Hitelkérelmi űrlapkitöltési és visszatérés

Jelentkező neve:……………
Lakcim:…………….
Város:…………………..
Állami:……………………
Ország:………………..
Nem: ......................
Családi állapot:…………….
Kor:…………………….
Foglalkozás:……………….
Jövedelem Rate: ...................
Mond:………………………
Iroda száma: ................
Mozgó:…………………..
Igényelt összeg: ...............
Hitel Időtartam: ..................
Hitel Cél .....................
Előtt végrehajtott igen / nem: ..................

Várok egy sürgősségi ellátás ....

kisasszony Halimat

Asszony. Elena  -  

Szüksége van egy sürgős kölcsön, hogy megoldja a pénzügyi probléma, és azt is, hogy indítsa el az üzleti vagy növelni az üzleti lehetőségek? Ha igen, forduljon hozzánk e-mailben: elenanino05@gmail.com

Köszönöm.
Asszony. Elena

ORSI  -  

1991 óta dolgozom önálló BT-vel irodával, ügyfelekkel. Az Adóhivatallal rengeteg találkozom volt, a munkámat nem kellett büntetni, az ügyfeleim 18-20 éve azonosak. A 2013-as évben az ügyfeleim 1/3 ra csökkentek és nem azért mert rosszabbul dolgoztunk.Lassan nem lesz munka s ugy tudom hogy ez máshol is igy van,?

Pataky Ágnes  -  

Szia Csilla,

Szeretném a segítséged kérni. Most jelentkezett nálam egy közhasznú szervezet. Önkéntesként vállalnám el a könyvelésüket, de sajnos sehol nem találok ehhez kapcsolódó anyagot. Még nem könyveltem nonprofit szervezeteknek. Mennyiben más ez, mint a többi? El merjem vállalni?
Köszönöm a segítéseget előre is!

Pataky Ágnes  -  

Sziasztok,

Én is nagyon jó ötletnek tartom az összefogást, együttműködést. Bármilyen találkozóban, levelezőlistában, fórumban benne lennék, ahol meg tudnánk vitatni a problémás kérdéseket, segíteni tudnánk egymást. Nagyon nehéz és néha hiábavaló a neten keresgélni. Köszönöm, ha belevesztek:)
patakykonyveles@gmail.com
06307737075

Császár Péter  -  

Tisztelt Fórumozók.

Nagyon jó, hogy szóba került az együttműködés ötlete. Nekünk Dél-Budapesten van egy kis méretű könyvelő cégünk és szívesen keresnénk együttműködést kollégákkal! Ebben a jogszabályi környezetben sokkal könnyebb ha összefogunk. Email címem akit esetleg érdekel az együttműködés: peter@csaszarkovacs.hu

Szabó Ibolya  -  

Engem nagyon érdekelne az általad készített "helyzet-feltárás", ezért megkérlek, hogy az e-mail címemre küld át: szaboibolya54@gmail.com.
Magamról annyit szeretnék elmondani, hogy egy éve szűnt meg az állásom, azóta sem találok munkát alkalmazottként, ezért egyéni vállalkozóként könyvelek néhány kisebb céget, mint általában, potom pénzért. Jól beszélek olaszul, ha érdekel valakit, szívesen összedolgoznék.
Szívességedet előre is köszönöm:
Szabó Ibolya
Budapest, 30/2746858

hviki  -  

Kedves Ildi,
Én Szfváron vagyok, nekem tetszene a dolog,erre a címre tudsz írni: v.horvath@freemail.hu, vagy esetleg a 25-i találkozón tudunk beszélni?
Viki

Magdi  -  

Kedves Zsuzsi!
A 4. pontra válaszolva, nekem van egy nagyon jó informatikus ismerősöm, ha kell írj az emailemre.
Üdv: Magdi
nena00@freemail.hu
Dunaújváros, 2013.,09.04.

Ildi  -  

Kata hozzászólása tetszik.Ez is lehetne egy ötlet ami tényleg jó!!!!!!!!!

"Érdekes, az meg sem fordul senkinek a fejében, hogy 3-4 kis (mondjuk egyszemélyes) iroda összeállna, egyik ebben jobb, másik abban jobb, és szerintem így lehetne nagyot alakítani. De nem, inkább mindenki külön-külön tönkremegy."

Oláh Csilla  -  

Ennek egyszrű oka van: a szakmai irigység, és fél, hogy elviszi az ügyfeleket. Pedig ma már igen csak szükség lenne az együttműködésre, mikor pl valaki fokozott adóhatósági felügyelet van pl és kell egy adószakértő, aki külsős, mert saját ügyfelet nem lehet képviselni e tekinteben. Azonkívül lehetne szakosodni is, pl én nonprofitban vagyok profi, és ezzel kapcsolatban főleg a pályázatok pénzügyi elszámolásában az EPER rendszerben.

Kata  -  

Kedves Nóra!

Tökételeten egyetértek Veled:"Mindenki mindenben nem lehet egyszerre profi". Ezért nehéz ez a szakma, mert a vállalkozók szemében a könyvelő egyszemélyben, könyvelő, adószakértő, munkaügyes, pályázatíró stb. és ilyen sokrétű szaktudással nem lehetünk mindig naprakészek.
Én például - mint említettem No-ba költöztem, tehát kerestem egy közösségi oldalon egy "adószakértőt", aki nemzetközi ügyekre specializálódott. Legalábbis a hirdetése alapján. Hamarosan kiderült, hogy én, aki a témának nem vagyok nagy tudora többet tudok már, mint a hirdető, aki természetesen munkájáért a német tarifatáblázat alapján számlázott volna. Persze mi nem lettünk ügyfelei, de a témában vannak nyitott kérdéseim, és nem találtam hozzáértő fórumot, írást stb. Pedig sok magyar dolgozik manapság külföldön.

Könyvelőiroda tulajdonosoknak nagyon jó marketingeseknek is kell lenni, hogy el tudják adni magukat.

Az uniós pályázatírás hamarosan állami monopólium lesz, tehát az ebből fakadó problémák megoldódnak.

"Érdekes, az meg sem fordul senkinek a fejében, hogy 3-4 kis (mondjuk egyszemélyes) iroda összeállna, egyik ebben jobb, másik abban jobb, és szerintem így lehetne nagyot alakítani. De nem, inkább mindenki külön-külön tönkremegy."- Ehhez csak azt fűzném hozzá, hogy ez tipikus magyar hozzáállás és sajnálom, hogy nem hamarabb "találkoztunk".

Ildiko Kovacs  -  

Csak annyit fűznék az eddigiekhez, hogy elcsábítani, "lenyúlni" ügyfelet sem olyan könnyű, szóval ettől nem kellene félnie egy iroda tulajdonosnak sem, mielőtt alkalmaz egy szakmailag felkészült könyvelő kollegát.
Először is, aláíratnak egy papírt, hogy nem visz el céget, és ha igen, annak milyen következményei lesznek.
Volt ilyen az ismeretségi körömben, végül kemény milliókban egyeztek ki peren kívül, tehát ez nem vicc, pont emiatt nem kellene, hogy minden könyvelőiroda tulaj az ősellenséget lássa a felkészült, szakmailag toppon levő alkalmazottban.

Mónika  -  

Kedves Kata!

"SAJNOS" teljesen egyet kell, hogy értsek veled.
Regisztrált mérlegképes könyvelő vagyok+tb ügyintéző képesítésem is van. Most kezdtem el a tb és bérügyi szakelőadót is, hogy teljesen képben legyek mindennel ami egy könyvelő irodában előforduló probléma lehet.
Tavaly elvégeztem egy könyvvizsgáló asszisztens képzést is, arra az esetre hogyha olyan munkahelyem lenne ahol könyvvizsgálat is van a könyvelés mellett.
Még sem találtam munkát nagyon sokáig.
Nem akarok saját irodát, alkalmazottként is elégedett lennék ha nem tekintenének ellenségnek a leendő főnökök és nem úgy kezelnének, mint egy köztörvényes bűnözőt.
Természetesen vannak olyan területek amikhez nem értek pl. alapítványok, de mindig hajlandó vagyok képezni magam ez soha nem okozott problémát sőt teljesen természetes számomra.
Még sem én vagyok az igazi amikor választani kell pedig a munkahelyemet mindig becsülettel képviseltem.
Igaz, hogy nem voltam rá felhatalmazva de mindig finoman céloztam az elmaradt könyvelési díj kifizetésére az ügyfeleknek. Ez talán nem olyan nagy bűn vagy mégis??????
Vagy a könyvelőiroda vezetők felejtették azt el, hogy ők sem voltak mindig a maguk urai ők is elkezdték egyszer valahol a szakmát és őket is megtanította valaki sok mindenre.
Én soha nem akartam senkitől elcsábítani senkit. Nem ez volt a célom amikor munkát kerestem csupán annyit akartam, hogy legyen munkahelyen a szakmámban és egy tisztességes fizetést kapjak érte, hogy a gyerekeimet fel tudjam rajta nevelni.
Ennyiről van szó és nem többről.
Akik pedig csak rosszat tudnak feltételezni egy másik emberről nekik üzenem (nem bántó jelleggel), hogy talán nem magukból kellene kiindulniuk.
Még egyszer hangsúlyozom ezzel nem akarok senki fölött ítélkezni és nem akarok senkit sem megbántani!!!!!!

wildmann zsuzsa  -  

1-es és 3-as kérdéskört nagyon a magaménak érzem

Ilyés Magdolna  -  

Kedves Zsuzsi!
Valóban ezek problémák. Nekem leginkább a 2. és 3. as. pont 40 éves jogviszonnyal nyugdíjba mentem iskolából. Eddig mellékállásban könyveltem, vállalkozókat, természetesen nincs akkora ügyfél köröm, hogy lefoglaljam magam minden napra.Ha tudtok valakit szívesen besegítek RLB 60 programmal dolgozom itthon. Dunaújváros, 2013.09.03.
Magdi

Szilvia  -  

Kedves Zsuzsi!
A felvetett problémák valóban fennállhatnak és fenn is állnak egy könyvelő irodában. Tény, hogy szakmai tapasztalat (szerintem minimum 10 év) kell ahhoz, hogy folyamatosan ajánljanak. Ha a felvetett problémából 3-4 is egyszerre áll fenn, akkor valószínűleg a hibát önmagában kell keresnie a könyvelő irodának.
Nálam a legnagyobb gondot a 3.pont okozza. Korábban egy fórumon kívüli levélben már érdeklődtem nálad - választ sajnos nem kaptam :-(, de nem vettem zokon -, hogy lehetne-e a speciális adózási szabályokat érintő szegmensekre egy oktató előadássorozatot szervezni. Gondolok itt pl. az idegenforgalom, a használtcikk értékesítés, a hulladékkereskedelem és a nemzetközi fuvarozás eseteire. Nekem sajnos már kellett elutasítanom azért munkát, mert az idegenforgalomban nincs tapasztalatom, segítséget a kollégáktól sem tudtam kapni és így felelősséggel nem vállalhattam a munkát. Persze nem belföldi, egyenes adózású ügyletekkel kívánt a megbízó foglalkozni.
Tehát, jó lenne egy képzéssorozat, én boldogan mennék és fizetnék érte!
Üdvözlettel: K.Szilvia

Kovács Nóra  -  

Szilvia ötlete tetszik, erre én is érdeklődő lennék.
Igen, idegenforgalom, számomra még orvos, gyógyszertár, na meg a nemzetközi fuvarozás valóban megérne egy misét.
Bevallom, én sokszor utasítok el alapítványt is, mert nekem mumus.
Nagyon el vagyunk szigetelve egymástól, szerintem az is a baj (mármint könyvelő vállalkozók). Mindenki mindenben nem lehet egyszerre profi, pl. bér, tb, könyvelés, környezetvédelmi termékdíj, stb. Sokszor nem is merünk egymástól segítséget kérni, pl. elküldeném én termékdíj ügyintézőhöz az illetőt (mert ezt már nem szeretném megtanulni), de akkor garantált, hogy elviszi a másik. Ezért, ha belerokkanunk is, mindent meg akarunk tanulni, és ez fizikai képtelenség, szerintem.
Érdekes, az meg sem fordul senkinek a fejében, hogy 3-4 kis (mondjuk egyszemélyes) iroda összeállna, egyik ebben jobb, másik abban jobb, és szerintem így lehetne nagyot alakítani. De nem, inkább mindenki külön-külön tönkremegy.
A másik, amit egyre inkább tapasztalok: Uniós pályázatnál a pályázatíró elcsábítja a könyvelő ismerőséhez (haverjához) az ügyfelet. Nekem volt ilyen, féláron elvitte a másik könyvelő,aztán meglett az uniós pénz, a könyvelő is megkapta a maga részét, ezután könyvelte még egy évig, aztán kitette az ügyfelet.
Elképesztő, hogy mi megy ebben a szakmában.

Zsuzsa  -  

Számomra egyik sem. A saját munkámra, illetve könyvelőirodánkra más nem tud megoldást hozni, ha mi magunk nem jövünk rá mit tegyünk.
Alapból hibás az az elképzelés szerintem, hogy sok bevételt hozó ügyfelet kell keresni. Sokat kell dolgozni, észrevenni mit kiván a vendég, és kiszolgálni, aztán lesz bevétel.
10-15 év alatt már elmegy a híre, ha más vagyunk mint egyesek.
A könyvelés mint szakma nincs általánosan megbecsülve a kisvállakozások körében úgy látom, hát ennek idő kell mire kialakul.

Nagy Anita Klára  -  

Ezt az "elmegy a híre, hogy mások vagyunk, mint egyesek", azért nem írnám így alá. Mondjuk egy 70 ezres városban, ahol minden harmadik utcában könyvelőiroda van.
Ügyfél függő is. Én akit kitettem (anno szülés miatt), vagy elment tőlem (költözés miatt pl), mindtől azt hallottam vissza, hogy így utólag tudta meg, hogy profival könyveltetett a személyemben (jólesett, bevallom.)
De pl. van olyan is, akinek ha 120 százalékig odateszem magam, akkor neki az a természetes, az az alap, és mellesleg még ny...jam ki is neki (már bocsánat). Egy ilyentől válok meg most, és van pár ilyen korlátolt ember.

Gál Dezső  -  

Kedves Zsuzsa!

Örülök a hozzászólásának és maximálisan egyetértek vele.
Mindenki a saját szerencséjének a kovácsa.
Ha valaki jól, odafigyelve dolgozik és mer nemet mondani az ügyfélnek, akkor meg lesz a hozadéka. Igaz addig rögös út vezet.
Én már 10 éve vagyok a szakmában és 8 éve építem a saját vállalkozásomat és csak most kezd működni az ajánlási rendszerem!

Én megtanultam, hogy nem minden ügyfél az Én vevőm!
Ezt alkalmazom következetesen (igen nehéz és nem mindig fényes az út!), de Én teszek azért, hogy az ügyfeleim elégedettek legyenek.

Fontos, hogy a könyvelő a minőségre törekedjen és kitartson mellette. Ez nehéz, de megjön az eredménye.
A kulcs a fejlődés!

Szerencsémre és munkámnak köszönhetően már más megyében, országrészben is ajánlanak! Csak bátorság kell!

Tudom lesznek ellenvélemények is!

Gál Dezső

Sárdy Beáta  -  

Én 20 éve könyvelek, szerencsère mindíg vannak/ voltak ügyfeleim. Munka sok van, munkaerő kevés.
Ha tényleg van szabad kapcitàsod, és dolgozni szeretnél küldj szakmai önéletrajzot a konyvelo@sardy.net - re. Az irodàm Velencèn van, vasùthoz közel.

Kat  -  

Kedves Zoltán!

Köszönöm a lehetőséget, de időközben Németországba, a svájci és francia határ közelêbe költöztem.

Eva  -  

Teljesen egyetértek ez előttem szolókkal.
Szertenék olyan ügyvezetőkkel dolgozni aki tudja mi az ,hogy könyvelés,tudja mi a pénztár.Pénzük van de eszük nincs.
Ha oda figyelne a költségszámlákra,ha utalványozná.
Csak fellelőségre vonás van a részükről,valójában mindenért.
Ha tiszteletbe tartanák a könyvelő idejét. Ha venné azt a fáradságot ,hogy befáradna és megbeszélnénk az eredményét,problémákat. Évvégével szembesül a gonddal nemtörödömsége mitt.Rám zúdít akkor mindent.Az egész család napi fogyasztását elszámoltatja. Ha beállítom a bevallásva az a gond,ha nem akkor az a gond.
Össze foglalva könyvelés elvállalása előtt kellene szürőt alkalmazni a cégvezetők kiszűrésére.

Mari  -  

Most írtad le, hogy addig dolgozol a könyvelő irodában, amíg a magadét fel tudod tölteni ügyfelekkel.

Tóthné Kertész Mária  -  

Nekem a legnagyobb gond egy megfelelő munkatárs hiánya, aki kreatívan gondolkodva, megbízhatóan végzi a rábízott munkát, megbízhatok abban, hogy amit kiad a kezéből, az pontos, és nagyrészt hibátlan. Rengeteg időt vesz el az utólagos ellenőrzés.
Másik pedig, hogy jó lenne néha egy-egy problémát a kollégákkal megbeszélni, de sajnos erre sem igen van lehetőség.

Oláh Csilla  -  

Én viszont munkát keresek, távmunkában is, szeretnék egy normális irodánál doglozni, vagy bedolgozni akár számlával is+ adótanácsadás, bérek, munkaügyek. Rlb-vel dolgozom, de bármilyen progi jöhet. regisztráció és adószakértőim van.

Oláh Csilla  -  

Nekem pont az a gondom, hogy 49 éves vagyok és túlképzett, ezért nem vesznek fel sehová. Aki meg alig tudja a szakmát, bejut a jó helyekre. Ilyenektől kapok olyat átvételkor, hogy a következő időszaki ( évben visszaigényelhető áfát) az aktív időbeli elhatározások között találom meg. Hajam tépem ilyenkor

Mária  -  

Kedves Mária, vagy Marcsi!
Szeretnék Veled pár szót (vagy mondatot) váltani privátban, munkatárssal kapcsolatban.
Légy szíves válaszolj!
Köszönöm:
Mária

Rózsás Erika  -  

Én szeretném elolvasni ezt a tanulmányt.

Fullér Mária  -  

Nekem az 1.számú probléma most a legégetőbb ,mert sikerült 40-éves munkaviszonnyal nyugdíjba mennem.
Eddig csak másodállásban dolgoztam a bérem kiegészítése miatt (de nem dilettánsként, mert a főállásomban is könyvelő voltam 20 évig),
-de most több időm lenne,
-több ügyfelet el tudnék vállalni,
-szeretem is a munkámat, mert mindig találok benne valami szépet
-és a nyugdíjam is alatta marad az eddigi jövedelmemnek, tehát szükségem lenne a jövedelem kiegészítésre.

Siket Mária  -  

Sajnos a hozzászólásokban mindenki csak a problémáit sorolja, ami hasonló szinte minden könyvelő irodában.
Senki nem számolt be arról, hogy megoldotta a problémákat és sikeresen működteti a könyvelő irodát.
Megoldásokat szeretnénk hallani, vagy olvasni a könyvelői díjra, vagy az alkalmazottakra vonatkozóan.
A könyvelő irodába sajnos olyan dolgozót nem tudunk felvenni, akinek nincs gyakorlata, nincs könyvelési ismerete, mert nincs idő megtanítani, mert az több hónap, vagy esetleg egy év is. Ha teljes körűen bevezetjük a szakmába, akkor pedig önállósodik és viszi az ügyfelet is. Ez egy ördögi kör és nincs megoldás. Vagyis én nem látok megoldást.

Ildikó  -  

" Ha teljes körűen bevezetjük a szakmába, akkor pedig önállósodik és viszi az ügyfelet is."-Alkalmazottként egy könyvelőirodából nagyon nehéz ügyfelet elhozni, mert az ügyfél a könyvelőiroda vezetőjéhez ragaszkodik. Sokszor emberszámba sem veszik az alkalmazottakat az ügyfelek, csak az számít amit a könyvelőiroda vezetője mond. Ha pedig nem a vezetőt tisztelik, akkor ott nagyon-nagy a baj.
És csak úgy csendben megjegyezném: nem mindenki ügyfelet akar halászni a könyvelőirodáktól, mert erkölcsileg nem fér bele az értékrendjébe, van aki, mint én is csak igazi szakmai munkát akar végezni, addig is míg a magamét fel tudom tölteni becsületes és fizetőképes ügyfelekkel.

Kovács Nóra  -  

Így van. Sőt, jómagam pl. most érzem úgy, hogy szakmailag "beértem", de (bár van ügyfélköröm), szívesen lennék alkalmazott valakinél. Ez egy összetett dolog: nem lenne átjáróház az otthonom, és egyáltalán, most "értem be" szakmailag (20 év gyakorlat után) úgy érzem legalábbis, és jó lenne tálcán átnyújtani ezt egy könyvelő cégnek, hogy "tessék, rendelkezésre állok, alkalmazzál".
Az ügyfél elcsábítása meg sem fordul a fejemben. Adószakértő vagyok, pár hónapja igazságügyi is, közgazdász, regisztrált könyvelő. A saját iroda már nem igazán köt le, annyira jó lenne munkatársnak lenni valahol, ahol a vezető bízik bennem, számít rám, és nem mint riválisra tekint, hanem szakmai munkatársra.

Ildikó  -  

Kedves Kollégák!
Látom, hogy sok mindenkinek gondot okoz minőségi munkát végző könyvelő kollégát találnia. Én szívesen besegítenék Székesfehérváron könyvelőirodáknak szabad kapacitásom erejéig.
Közgazdász,regisztrált mérlegképes könyvelő vagyok jelenleg kevés ügyféllel rendelkezem, de folyamatosan képezem magam bízva abban, hogy fogom tudni ezt a felhalmozott tudást kamatoztatni.
Ha valakinek szüksége lenne rám, e-mail címem: fenyado@citromail.hu
Engem leginkább 1,3,és 6 pont érint.
Mivel egyedül dolgozom sokszor jó lenne a szakértői segítség, de az alacsony könyvelési díjak ellen is jó lenne valahogy fellépni. Ha meg lehetne határozni egy olyan könyvelési díjat aminél alacsonyabban senki sem vállalhatna könyvelést, akkor a vállalkozó is elgondolkodna, hogy kinél érdemes könyveltetnie és mi, akik a képzésekre( és sok minden egyébre) is áldozó könyvelők vagyunk, meg tudnánk élni a szakmánkból.

Arató Éva  -  

Kedves Zsuzsa!

Mindegyik - ahogy szokták mondani - ebben a sorrendben.

Üdvözlettel: Éva

Tünde  -  

A 6. ponthoz: Németországban a könyvelők egy egységes, törvényben szabályozott árlista alapján dolgoznak. Egy bizonyos árbevételig minimum díjat számítanak fel, utána árbevételenként sávosan nő a könyvelési díj. Senki sem állapítja meg "hasból" a könyvelési, adóbevallási díjakat. Senki nem tud a másik alá ígérni. A könyvelő kiválasztásánál a kölcsönös szimpátia, minőség, stb. és nem az ár dönt. Ugyanígy dolgoznak az ügyvédek és a könyvvizsgálók is. Jó lenne Magyarországon is egy hasonló szabályozás.

Nyilas Éva  -  

1.) - Adózási, számviteli előadások, ahol egy helyen válaszokat kaphatok a fenti kérdésekre! A saját vállalkozásom sikere ugyanolyan fontos, mint az elvégzett munkám minősége.

Tóth Mária (Maya)  -  

Kedves Zsuzsi! Nekem is volt könyvelőirodám, de már tanácsadással foglalkozunk. A 6. pont mindegyike egyszerre jelen volt a mi irodánknál is. Úgy gondoltam kiderítem mi ez a nagy felfordulás és segítek a "rendbehozásban". Készült egy helyzet-feltárás az ügyfelekkel kapcsolatban. Kíváncsiak voltunk mit várnak a kisvállalkozók a könyvelőktől. Mi van az ő fejükben ezzel kapcsolatosan?

Szívesen közreadom, ha van rá igény...

Szeretettel Maya

Kovács Nóra  -  

Mind a 6 pont fontos, most éppen a hatodikon bosszankodok én is. Ügyfél átmegy alvó cégbe, én havi 5 ezerért vállaltam volna, de ő talált olyat, aki havi 3 ezerért elvállalja.
Nyugdíjas ismerősöm működő társas vállalkozást könyvel 5 ezerért. (merthogy neki úgyis ott a nyugdíja, neki csak kiegészítőnek kell).
Az a baj, hogy így az ügyfelek által soha nem leszünk megbecsülve. Amikor felhív egy leendő ügyfél, és érdeklődik, hogy kft-t mennyiért könyvelek, és közlöm, hogy az alsó határ 20+áfa, és ezen teljesen megdöbben.
Az is lehet emögött persze, hogy fogalmuk sincs a munkánkról. Viszont ha elkezdem neki magyarázni, hárít, nem érdekli, az én dolgom, stb...stb...
Sokan még a pénztárjelentést sem hajlandóak vezetni, a könyvelő progiból emelem át excel táblába, hogy úgy nézzen ki utólag, mintha ő csinálta volna:((
Az ügyvezetőknek szerintem is kellene egy évente kötelező továbbképzés, a napi adminisztrációs és a munkaügyi feladatokról. Az nonszensz, hogy a kilépő iratokat precízen átküldöm, leírom, hogy két pld-ben nyomtassa ki, írassa alá, írja is alá, bélyegző, stb, egy a kilépőé, egy az övé, azt fűzze le. Csesznek rá.

Ildi  -  

Nálam mind a 6 pont lényeges.Másodállásban könyveltem de a munkaviszonyom megszünt.Igy lettem főállású könyvelő.Sajnos az ügyfelek szerzése a legégetőbb problémám hiszen ebből kellene megélnem.Sajnos sok az ár alatti könyvelő aki megnehezíti az életem.

dr. Sallai Csilla  -  

Kedves Zsuzsi!
Gratulálok a témafelvetéshez - nagyon fontosnak tartom, hogy a kollégák már a saját helyzetükről is gondolkodnak, mert csak ez vezethet előbb-utóbb valamilyen egész szakmát átfogó megoldáshoz.
A reakciókat végigolvasva azt látom az egyik legnagyobb problémának, hogy nincs is egységesítve, viszonylag egységesen definiálva, hogy mit is kell(ene) a könyvelőnek elvégeznie. A könyvelők által végzett feladatoknak egy jelentős része nem is a számviteli törvényünk által definiált könyvelési tevékenység, hanem a vállalkozások adminisztrációs feladatai. S ezeket nem a könyvelőnek kellene valójában végezni, hanem a cégben működő személyzetnek (ügyvezető, irodavezető, pénzügyes, stb.) Ez helyett a "legolcsóbb" megoldásként - az ügyfelek igyekszenek azokat a könyvelőre testálni, mert az majd úgy is megcsinálja!
S a könyvelők egy része - még annak ellenére is, hogy esetleg nincs hozzá szaktudása, gyakorlata, stb. - ezt megteszi.
Mi lehet a megoldás???

Gál Dezső  -  

Kedves Csilla!

Örülök, hogy az Ön személyében egy szakmailag kvalifikált és elismert szaktekintély is hozzászólt.
Az Ön által képviselt Könyvelőiroda-vezetők Klubja egy jó példa lehet.

Szerintem egy szakmai összefogásra, klubra, "kamarára" lenne szükség, ahová érdemes lenne tartozni, szervezné a könyvelők életét, mintát adni, jelentene és összefogná ezt a "sokrétű társadalmat"
Ami lefektetné a szakmai standardokat, biztosítást rajta keresztül kellene kötni felügyelni a képzéseket, kikérnék a szakmai véleményét.

Úgy gondolom látunk már más példákat kamarákra, de addig, ameddig belülről nem kezdjük felépíteni a szakmai irányvonalat, addig nem tartunk sehova.

Természetesen könyvelő csak az lehetne, akik ennek a szervezetnek a tagjai!

Sajnos Én még nem vagyok az Önök klubjának a tagja, de már kacérkodom a gondolattal!

Üdvözlettel:
Gál Dezső

dr. Sallai Csilla  -  

Kedves Gál Dezső!
Örülök a véleményének! (Természetesen klubunk szeretettel vár minden kollégát!)

Annyit szeretnék még az előzőekhez hozzáfűzni, hogy azért már odáig eljutottunk, hogy a szakmai szervezetek, képviseletek már egyre többet foglalkoznak a kérdéssel. Sőt azt is tudjuk, hogy már komoly kormányzati elgondolások is vannak, amelyek a szakma javát szolgálnák.
Én éppen most is a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Elnökségére készítek egy anyagot a könyvelés, illetve a könyvelők helyzetéről.

Hiszem azt, hogy minél több helyről minél hangosabban mondjuk a véleményünket, annál hamarabb fog valami történni. Persze minden változásnak, így ennek is lesznek vesztesei - remélhetőleg azok,akiket nem szívesen nevezünk könyvelőknek, mert rontják a tényleg lelkiismeretes és magas szakmaiságot tanúsító könyvelők esélyeit, lehetőségeit.

Nagyon örültem a példának, amit Tünde leírt a német helyzetről. Örömmel venném, ha a rendszerről további részleteket is meg tudna osztani velem ... :-)

Zsófi  -  

A 3 pont számomra nagyon fontos lenne. Szakértőkre ebben a káoszban szerintem mindenkinek nagy szüksége lenne.
Üdv.
Zsófi

Oláh Csilla  -  

akkor rajta, hozzunk létre egy főrumot, vagy levelező listát, én is hajlandó vagyok segíteni mindenkinek.Bedoglozást is vállalok, magasszintű tudással.
Kérdezhetsz magánban is.

Zádori Jácint  -  

Kedves János!

Mi is küzdöttünk a bizonylat mennyiséggel. Két megoldást találtunk. A nagyobb ügyfelek részére javasoltuk integrált rendszer bérletét (asp szolgáltatás). Hiszen a vállalkozó is szeretne naprakész infókat a szállítókról, vevőkről, áfáról, talán vezet is nyilvántartást...
Egy ilyen rendszerrel ez pontosabb lehet, ráadásul nekünk sem kell rögzíteni. Ajánlom a zeus-online és megastar programokat.
Másik ötlet a saját fejlesztés. Készítettünk saját számlázót, házipénztár kezelőt, amit "ingyen" adunk az ügyfeleknek felhasználásra. Ennek a programocskáknak van egy migrációs felülete, amelyen keresztül átemeljük a könyvelőprogramba az adatokat. Ez így bonyolultnak tűnik, de szívesen segítünk :)

Szilvia  -  

Kedves Zsuzsa!
Nálam is az 1.5.6 pontok játszanak.
De a legfontosabb, a megbecsülés, s néha egy kedves jó szó, szerintem mindenkinek jól esne.

Kata  -  

Milyen érdekes, hogy mennyi hozzászóló említi a "megfelelő alkalmazott" hiányát. Én évekig próbáltam elhelyezkedni könyvelőként, hogy megtanulhassam a szakma rejtelemit, még sem sikerült.Lehet, hogy hozzájárult az is, hogy a munkatársat keresőkkel nem egy településen lakom, de inkább úgy gondolom, hogy nem akarnak a könyvelőiroda tulajdonosok alkalmazottat foglalkoztatni, és betanítani valakit, mert konkurenciát látnak benne. Pedig ha tudnák, hogy nem akar mindenki könyvelőiroda tulajdonosa lenni...

Meg próbáltam szakosodni a bérszámfejtés+ munkaügy irányába, mert láttam, hogy a könyvelők nagy részének az adózási, könyvelési feladatok mellett erre már nem jut ideje és ezen a vonalon munkát, megbízásokat szerezni, de erre külön nem akarnak költeni sem a megbízók, sem a vállalkozók.

Böröczky Zoltán  -  

Kata, az ország melyik részén laksz? Hátha „lecsap Rád” valaki itt és most…

Gabi  -  

Teljesen egyetértek Önnel Kata. Én alkalmazott vagyok egy könyvelőirodába 9 éve. Amit fejlődtem az nem 100 %-ig azért volt mert a főnököm oktatott, hanem attól hogy füleltem mindig, kinek mit mond, valami kérdés felmerült magam jártam utána, sok infót az apeh-tól kaptam. Én is azt érzem, és ez nálunk valahol ki is van mondva, de persze nem nyiltan hogy konkurenciát lát bennem a főnököm, elzár sokmindentől hogy ne láthassak bele. Mérlegképes könyvelő vagyok, plusz tb-s, erre nem enged kettős könyvelést, csak a bérekkel foglalkozhatok, illetve az egyéni vállalkozókkal. Mikor ide kerültem azt mondta nekem hogy az ügyfeleknek soha nem mondhatjuk azt hogy "nem tudom", erre most már az a baja ha túl sokat informálom az ügyfeleket... Amugy nem rossz ember ő, de ezzel nagyon leminősítettnek érzem magam, hogy olyan könyvel céget, akinek csak közgazdasági érettségie van. Mérleget meg egyéb dolgot ugyan nem csinál a kolléganőm csak rögzíti a számlákat meg kontíroz, de valahogy engem "sért" ez, harcolok ellene, de kevés sikerrel... Ennyi..

Terhesné Miletin Katalin  -  

Sziasztok!
A 3-as ponthoz szeretnék hozzászólni!
Eddig is tapasztaltam, hogy mekkora igény lenne cégjogászhoz és olyan adószakértőre-könyvvizsgálóra, akinek nincs könyvelői irodája és nem buggyan el a mindennapi teendőiben, így van arra is ideje, hogy utána nézzen dolgoknak.
Nos ezt az űrt saját kis e-mail körömben már évek óta próbáljuk betölteni a fiammal, aki cégjoghoz értő ügyvéd társadalmi munkában.
Természetesen, ha lenne rá fizetőképes igény, akkor megfontolandó lenne, hogy kiterjesszük mások felé is ezen szolgáltatásunkat. Én adószakértő-könyvvizsgáló vagyok, aki nem működtet könyvelő irodát!
Üdvözlettel: Terhesné Kati

Nagyné Varga Mária  -  

Kedves Kati! Kérlek, jelentkezz nálam privátban, lehet, hogy mind a kettőtökre szükségem lenne! Köszönöm! Email: nvk2000(kukac)gmail(pont)com

Kurdi Györgyné  -  

Sajnos nagyon sok könyvelő van akik alacson árral elcsábitják az ügyfeleket. Olyan is akad aki házhoz megy nagyon olcson és több ügyfél is mondta,hogy ajálkoztak olcsobb könyvelők is.
Szinte nem lehet emelni,még akkor sem ha az ügyfélnél megemelkedtek a számlák,mert akkor elmegy máshová.
Ezek könyvelők nem regisztrált könyvelők és mégis elfogadják az ügyfelek.Nagyaon nehéz új ügyfelet találni.

Zsuzsa  -  

Kedves Györgyné!
valóban, sok az olcsó könyvelő. én már kb 10 éve nem tudok árat emelni, mert az ügyfelek egyszerűen nem bírják el... ettől függetlenül teljesen legálisan végzem a tevékenységemet, bár alkalmazottra nem telik. jelenleg ott tartok, hogy az az ügyfélkör, aki megmaradt a nagy válság után, lehetőleg minden területen teljesen jól kiszolgált legyen, és valóban, ez nagyon fárasztó, de legalább valamivel hozzájárul a mindennapi anyagi élethez.

Ibolya  -  

Nálunk főleg a gazdasági helyzet miatti ügyfélcsökkenés okoz némi problémát és az "olcsó" könyvelők. /Az olcsót átvitt értelemben is értem/. Megszünő vállalkozások, költségcsökkentés okán olcsóbb könyvelőt keresők miatt jelentősen csökkent az ügyfélkör.Az évek óra jól működő nagyobb vállalkozásokra sem lehet hosszú távon építeni, mert bármikor feladhatják. A könyvelői szakma leértékelődött, hiszen állami szinten is éreztetik, hogy a könyvelő "szükséges rossz".

Gabi  -  

Nekem a 3-as és a 6-os pontban megfogalmazottak okoznak leginkább promlémát.

Lukács János  -  

Helló kedves Zsuzsa!

A fenteiekben taglalt problémák, körűlmények az én ismeret-
ségi körömben is gyakran elhangzanak, azok elkerüléséről,
megoldásáról nem sokszor hallottam sikeres és jól használható tippeket.
Koromnál fogva az én munkám hatékonyságát az 5./pontnál
leírtak tudná igazán segíteni, mert a számlák szünet nélkűl
sokasodó mennyisége, rögzítése okozza a legtöbb problémát.

Alkalmazott foglalkoztatása a vállalkozás mérete és jövedelemtermelő képessége miatt nem jöhet számitásba, de
egy technikai eszköz, mely lehetővé tenné a manuális rög-
zítés szükségességét, az évek óta fel-fel bukkanó vágyként
foglalkoztat.
Ha ebben a témakörben létezne megoldás, vagy ez szakmai körökben valahol már esetleg létezik, kérlek Tájékoztass!
Segítséged sok-sok "gályarab" időrabló tevékenységén enyhi
tene!/A "-" jelzőért elnézést kérek,a szinoníma adott, csak nálunk a lapát=klaviatúra!/
Várom a témában elérhető pozitív fejleményt!
Baráti és kollegiális üdvözlettel egy 71 éves, de még most is e terűleten barkácsoló sorstársad
Lukács János

Edit  -  

Ezek a problémák mind felmerült már a mi irodánkban is az elmúlt 20 év alatt.
Most az a tragikus , hogy nem emelhetek díjat , ugyanazért a pénzért ma többet kell dolgozni , és min spórol az ember , hát a bérköltségen , vagyis nekem kell többet dolgozni. Az meg egyenesen tragikus , hogy mennyire várom a hétvégét mert milyen nyugodtan tudok majd dolgozni.
Magunk ellen beszélek , de én a KATÁ-t kiterjeszteném legalább 20 M Ft-ig , persze az alanyimentes határt is ,,,talán több pénz maradna a bérekre és közterhekre.
Miért pont ez a szakma kezdte el mélyrepülését,,,még nem értem.
Ezt már lehet , hogy csak a fásultság mondatja velem.

Ibolya  -  

Nekem a legnagyobb problémám az ügyfelek nem nagyon fizetnek nem mindig hallgatnak meg de ha baj van akkor rögtön segitségért kiáltanak majd az Ibolya megoldja,egy ellenörzésnél nincsenek jelen nem is akarnak .Nekem nem sok problémám volt a NAV-al elletve könyvelésileg semmi probléma nem volt,de erkölcsi elismerést sem kap az ember ez igy természetes ezért fizetnek .Szakkönyv rengeteg van de olyan megoldás hiányzik hogy az ember tudjon kérdezni megbeszélni valakivel .Ha tanácsadást kérek 30 naopn belül az sem ad akinek az ember fizet tagdijat rengetegszaklapot járatok még sem vagyok biztos hogy jó amit kibogarászok.A jogszabályok utvesztöjében lassan nem lehet eligazodni.Hiányzik a szakma szépsége csak félelem van az emberben hogy jó-e amit csinálok

O. Ildikó  -  

Kedves Zsuzsa!

Szerintem is mind a 6 pont nagyon fontos. Nálam a legégetőbb problémák az 1., és 2., jelenleg. Az ügyfelek száma évről évre csökkent a válság kezdete óta és sajnos az iroda most napról napra tud csak élni. Már nem nagyon tudok előre tervezni. Ilyen mély ponton a 15 éves pályafutás alatt nem volt. Nagyon fontosnak tartom, hogy újra feltöltsem az ügyfelek számát arra a szintre, ami biztonságos és folyamatos működést biztosít. Mindemellett azt is fontosnak tartom, hogy megbízható és önállóan dolgozni tudó kollégával dolgozhassak együtt, aki a fizikai munkavégzés alól mentesíteni tud valamennyire. Erre azért lenne szükségem, mert nagyon kevés időm marad a folyamatos jogszabálykövetésre, szívesen járnék több továbbképzésre és több szakmai kiadványt olvasnék.
Ildikó

Merkl Józsefné  -  

Sok vállalkozó panaszkodik a könyvelőjére, de ha ajánlom magamat... A válasz, jaj olyan régóta járok hozzá...

Nusi  -  

Kétféle problémám van az ügyfelekkel:az egyik mindenre időben felhívom a figyelmüket,az olyan dolgokra is ami a működésével kapcsolatos tehát nem könyvelői feladat,és egyszerűen vagy nem foglalkoznak vele,vagy van olyan aki visszaír,hogy ő ezt nem érti magyarázzam el,és különben is le....az egészet neki termelni kell,a másik mindent elkutyul ,annyira nincsenek rendbe a munkaügyi dossziék -ki és belépő papitok-igazolások stb amiket én precízen megcsinálok ,még fel is ajánlottam,hogy ingyen elmegyek egy nap és tegyük rendbe a dolgokat.Összegezve engem túlzottan aggodalmaskodónak tartanak
mondván rosszabb vagyok mint a NAV.Valamilyen fórumon fel kellene vetni,hogy egy évben egyszer az ügyvezetőknek is kötelező legyen egy évben egyszer továbbképzésre menni azt hiszik ha van könyvelő minden az ő feladata még azt sem nézi meg ,hogy a vállalkozói szerződésemben tételesen le van írva,hogy mi az ő feladata,felelőssége,és mi a könyvelő feladata és felelőssége.Elnézést a hosszú hozzászólásért.Nusi

Fekecs-Csima Györgyi  -  

Kedves Böröczki Zsuzsa!

Én is hasonló cipőben járok,mint az előttem szólók,főleg a gépkarbantartás okoz nehézséget,mind anyagilag,mint hozzáértő személy esetében.Olyan ember jó,aki a könyveléshez is ért.
Sajnos már áron alul kell árat adni,de teljesen nem lehet lemenni,mert akkor,még az anyagköltség se jön ki, és éjjel nappal dolgozhatnánk.az ügyfelek főleg a munkaügy területén, és a leltárkészitésnél várják el,hogy azt is a könyvelő csinálja meg helyettük.Jó lenne Nekem is találni egy megbizható embert, főleg a banki könyvelésre és az iratok rendezésére,de az a baj,hogy sok apró cégem KFT van Egy nagyobb/amit rende kéne egy kicsit rakni/.még nem hirdettem,mert nekem is sok az adósságom.De 750ftos órabérnél többet alkalmanként nem tudnék adni.Nem szükséges a végzettség,csak tudjon középfokuval rendelkezni és tudjon kontirozni.!Köszönettel fekecs-Csima györgyi06707702549

Márta  -  

Ezt én is komoly probléámának érzem, egy alkalommal ezen a fórumon hangot is adtam ennek, igaz sarkossan fogalmaztam, mert úgy írtam hogy aki a konyhaasztalon könyvel míg fő a bableves, annak nem merülnek fel kiadásai mint egy könyvelőiroda fenntartása.
Ne tudd meg mit kaptam érte !

pedig ők azok akik miatt a szakmánk elveszítette a tekintélyét. Az ügyfél, mivel fogalma sincs mit takar a mi munkánk, - a legtöbb úgy gondolja hogy csak bepötyögjük a számlákat,- nem tud különbséget tenni csak az ár alapján. Olcsó ? jó lesz az ! A szomszédnak is ő könyvel és nincs gond. igaz hogy még nem is volt ellenőrzése, de ezt nem fogják fel. Természetesen szerencsére vannak olyanok is akik azért nem így gondolkodnak, de be kell ismerni. A szkma elveszítette a tekintélyét.

Zsuzsa  -  

Kedves Márta. nekem is volt könyvelő irodám, de az ügyfelek csökkenése miatt kénytelen voltam hazavinni. (már akkor sem tudtam alkalmazottnak fizetni, mivel attól rettegtem, hogy ha elszúr valamit, és nincs, aki leellenőrizze, abból komoly baj lehet egy ellenőrzésen, így mindent magam csinálok) Igaz, hogy nem a bableves mellett könyvelek, de otthon (persze teljesen jogtisztán, minden ügyfelem megkapja a számláját, pontosan arról az összegről, amit nekem átad, aznapi dátummal, ahogy átadta) már munkahelyet is kellett keresnem, hogy valaki más fizesse a járulékaimat, és így átmehettem a KATA hatálya alá havi 25.000 forintos közteherrel (ez tutijó, mert így megmarad egy ember havi nettó jövedelme, mivel nincs túl sok cég, akit könyvelek) de hozzáteszem, hogy mindig én megyek a NAV-hoz, és az ügyfelekkel szerződést is kötök, tehát nem feltétlenül rossz az a könyvelő, aki kénytelen a lakásába hazaköltöztetni az irodáját, mert már nem bírja fenntartani azt. tisztelettel kívánok nagyon sok szép és ettől sokkal könnyebb napokat és sok munkát.

Kata  -  

Egy megbízható, jó könyvelő program nagyon jó lenne, bár jelenleg az egyéb feladatok a hónap több mint felét kiteszik.
Kevesebb idő jut így a könyvelésre, ami a minőség rovására megy.
Csökkenteni kellene az adminisztrációs terheket. Pl: az ügyfélkapun a visszaigazolások letöltése sok időt vesz igénybe. Miért nem lehet egyszerre többet is kijelölni nyomtatásra?
Működő vállalkozások kellenének és nem vegetálóak.

FYGureout  -  

1. Könyvelőprogram: van számtalan, lehet válogatni. Kinek a pap, kinek a papné, kinek meg a lánya... :)
Mint könyvelőiroda, tapasztalatból mondom, hogy kerülni kell a windows-os "csodákat", mert a fél életünk egértologatásra menne rá.
Amit javasolok, így, közel 20 év távlatából: Baloghy Suftver Kft.

2. Az ügyfélkapu visszaigazolásokat le lehet tölteni "egy kupacban" is a számítógépedre, és az onnan történő kinyomtatássokkal gyorsabban lehet végezni.
(Csak nagyon halkan merem megjegyezni: mi nem nyomtatjuk ki a visszaigazolásokat, hanem a bevallásra feljegyezzük az azonosító számot. Ha szükség van rá, akkor ez alapján kinyomtathatjuk bármikor.
Igyekszünk az e-ügyintézés előnyeit kihasználni, nem nyomtatunk feleslegesen, nem pazaroljuk a drága papírt és a festékpatront.)

Keleme Istvánné  -  

Igazat adok FyGureout kolegának, én is kb 20 év óta a Baloghy bérszámfejtő progival dolgozom, nagyon jó ,igaz nem olcsó, de megéri
Üdv Anikó

Zsuzsa  -  

esetleg az RLB, abban a könyvelés a bérszámfejtés és a tárgyi eszköz analitika egyben van, és nem drága, jól, kezelhető, bár windows-os, klaviatúrával is igen jól használható. ja, és korlátlan ügyfeles!

Holovár Olga  -  

Kedves Zsuzsa,
Nálam az 5. A mostani programom jó és nagyon olcsó, de a bank könyvelése elég lassú, mivel egyesével lehet csak a kiegyenlített számlákat könyvelni. Valaki tud ajánlani könnyen kezelhető, elfogadható árú programot. Illetve olyat, ahol egyszeresben is tudok több bankszámlát elkülönítetten kezelni?
Olgi

Zsuzsa  -  

Kedves Olga!
nem írtad, hogy mit használsz. én az RLB programjait használom, és ott egyszeresben is annyi bankot tudsz szétosztva könyvelni, ahányat csak szeretnél és a pénztárakból is lehet többet csinálni, csak meg kell jegyezned, hogy melyik melyik (mondjuk úgy, hogy ráírod a kivonatra ceruzával) ja, és ezek szerintem viszonylag olcsók, és ugyan windows-os programok, de nagyon jól lehet őket egér nélkül is használni funkciógombok segítségével. (én is úgy szoktam) továbbá benne van a bérszámfejtés és a tárgyi eszköz nyilvántartás is, tehát ezekre nem kell külön programokat venni, vagy analitikával kézi "vezérléssel" bíbelődni. én csak ajánlani tudom, ha kérdése van az embernek egy napon belül válaszolnak, segítenek, vannak fórumok, ahol lehet kérdezni a kollégáktól, szóval szerintem tutijó.

Holovár Olga  -  

RLB-t használok. Ha egy utalásban több számla van, akkor egyesével kell kiszedegetni. Ígérték már, hogy megcsinálják, de eddig semmi. Máskülönben szeretem, de kíváncsi voltam, hogy mit ajánlanak mások. :-)

Oláh Csilla  -  

Rlb-ben nagyon figyelni kell a bérszámfejtésnél, mert sokat téved, a paramétereket sokszor beégetik és nem tudod átparaméterzeni, pl megbízási díjnál is számol 1,5% munkaerőpiaci járulékot, ami ott nem jó.
Egyébként rugalmasak, de a korosított listát rendesen lekérdezni nonszensz.

Oláh Csilla  -  

Az rlb kettősében is, annyi pénztár és annyi bank, amennyit akarsz, csak jól kell paraméterzeni. A devizás tételeknél sem száll el, ha engeded neki, hogy átlagárfolyammal számoljon. Szóval tudni kell használni.

Kelemen Istvánné  -  

Kedves Olga!
Azt nem írtad, hogy egyszeres vagy kettős könyvelést vezetsz? Ha egyszeres nagyon jó a Shuller féle Profi program,akár 10 bankszámlát is vezethetsz, a kettősnél nagyon sokan használják az RLB progit, én nem azt használom a ForinSoft-ot, de az elég húzós
üdv Anikó

Holovár Olga  -  

Köszönöm a tanácsot, utána fogok nézni az általad ajánlott programnak. RLB-t használok jelenleg. :-)

Kunglné Györgyi  -  

Kedves Zsuzsa!

Nálam a 2-es és a 4-es probléma a legégetőbb, de persze a többi is nagyon fontos...

Györgyi

B.Szilvi  -  

Nagyon aktuális témákat érint mind a hat pont. Nekem a zugkönyvelők okozzák a legnagyobb gondot,akik egész évben "könyvelgetnek" vmit,vhogy, és a beszámoló környékén kidobják az ügyfelet, aki egy semmivel sem egyező kivonatot hoz (nincsenek nyitó tételek, néha hiányzik a kivonatból a jegyzett tőke stb...). Elkeserítő és néha még több évre visszamenőleg is rendbe kell tenni a céget,persze szinte a semmiért.... Ha lenne fórum pld. ahol ezekre a kontár könyvelőkre felhívhatnánk a kamara figyelmét,vagy mint pl. az egészségügyben ki lehetne tiltani a szakmából. Lehetne pl. egy fekete lista az olyan könyvelőkről, akikhez ne vigyen az ügyfél anyagot, mint ahogy van a zűrös cégekről is. Hát most hirtelen csak ez jutott az eszembe.:)

Zsuzsa  -  

Kedves Szilvi!
igen, ilyennel már én is találkoztam, aztán mire rendbe szedtem az anyagát, kiderült, hogy nagyon még fizetni sem tud. vagy elégedjek meg a köszönömmel... volt olyan is, aki a havibéres dolgozóknak a szabadságot pluszban leszámfejtette... sőt, találkoztam én is olyannal, hogy a jegyzett tőke sehol sem volt a főkönyvön, meg olyannal is, hogy három bankot egyetlen főkönyvi számra könyvelt (fogalmam sincs, hogy hogyan tudta leegyeztetni a bankegyenlegeket) meg a kapott kamatot költségre tette és a többi, szóval láttam már én is rengeteg érdekességet)
azért azt se felejtsük, hogy sok cég a rendes munkáért sem nagyon akar fizetni (bár nekem ilyen problémám nincs, mert a nemfizetős ügyfeleknek kiadtam az útját, a többi pedig minden hónapban odaadja a díjamat, amiért rendesen megdolgozom), de egy ismerősöm említette, hogy ahol ő dolgozik, van cég, aki fél éves díjjal el van maradva, de ha valami gond van, akkor olyan nagy a szája, mint a bécsi kapu!

Oláh Csilla  -  

Nálam az verte ki a biztosítékot, mikor az egyik átvett ügyfélnél nézem az előző évi kivonatot,vinném fel, aktív időbeli elhatárolás is van. Kartonok megvoltak, mi ez? Hát... Következő időszakban visszajáró áfa volt.... Hajam téptem...